2013. december 26., csütörtök

A tél örömei 2 - fejfedők, sapkák, kalapok

A téli hidegre való tekintettel újabb ruhadarab kerül a "terítékre", nevezetesen a fejfedők. Kezdjük először is azzal, hogy a kora újkorban hogyan is állnak az emberek a "fedetlen fővel". Ugyanis ma első sorban a hidegebb időkre gondolunk, ha kalapot, sapkát veszünk elő a szekrényből, nem úgy a történeti korok embere. Férfiaknál és nőknél egyaránt érdemes odafigyelni arra, hogy ki mikor mit visel, ugyanis a fejviselet ugyanolyan része a mindennapi ruházatnak, mint bármilyen egyéb ruhadarab. Az utcán férfiak és nők fedetlen fővel ritkán mutatkoztak. 
Wenceslas Hollar: Winter
Akiket fedetlen hajjal láthatunk azok általában a hajadon lányok, de rajtuk is igen gyakran legalább egy fátyol megjelenik. Asszony a házasságkötés után semmiképp nem mutatkozott valamiféle fejfedő nélkül. Elsősorban a főkötők sokaságára kell gondolnunk, de a korszakban igen nagy divat volt a főkötők felett a kalapok viselete. S ha már a télről beszélünk akkor hölgyeknél is igen gyakran megjelennek a prémes fövegek, sapkák. Férfiak az utcán fedetlen fővel semmiképp nem mutatkoztak, levenni csak otthon és a templomban voltak hajlandóak, mind a katolikus, mind a protestáns urak. Ezen kívül fedetlen fejű férfiakkal akkor találkozhatunk ábrázolásokon, ha valakit épp "megfövegelnek", tehát ha velük egyenrangú vagy magasabb rangban lévő személyt köszöntöttek. A különféle nemezkalapokon és fövegeken túl téli időben náluk is találunk prémmel díszített és bélelt darabokat.
Ez a viselet minden európai nációra igaz általában, mindegy hogy magyarokról vagy más európai nemzetről beszélünk, a fejfedődivat széles körben elterjedt a korszakban. Így egy nagyon kiterjedt témakörről van szó, biztosan lesz még a témával kapcsolatban bejegyzés, most azonban a téliesített prémes darabokra fogok koncentrálni.



Wenceslas Hollar: Svéd asszony (1643)
Ha jön a zimankó a korszak embere is elővette a ládafiából a melegebb ruhadarabokat. Korábban már láthattuk, hogy a téli szórakozást sem vetették meg, így mindenképpen érdemes beszélnünk a hölgyek meleg fejfedőiről. A keresésem során azzal szembesültem, hogy a téli tájképek alakjai kis jégkorszak ide vagy oda, bizony ne ma Kárpát-medence és a lengyel tájak hidegére szocializálódtak, még ha be is fagyott a mélyföld jó pár folyója és tava. Gyakran látunk főkötős-kalapos hölgyeket, vagy csak simán feltűzött, kontyolt hajú asszonyokat. Ahogy azonban a viseletalbumokban keresgetünk tovább, az angol, hölgyeket már fázósabbnak találjuk: főkötőik felett vastagnak látszó téli kendőket viselnek, arcukat pedig a hideg ellen maszkkal védik. Tovább kutatva a lengyel, magyar, cseh, német és skandináv nőknél már szép számmal találunk prémes süvegeket. Ehhez már csak hab a tortán a sok magyar leltár, ahol nyuszt, róka, petymet prémmel díszített és bélelt bársony, atlasz süvegeket találunk. A leírások szerint különféle formákat különböztettek meg, így az asszonynak való süveg mellett találunk lengyel és cseh divat szerint készült prémes téli darabokat. Sajnos ezek pontos különbségeit még nem ismerjük, de a képek alapján így is láthatjuk, hogy a kerektől, a kis prémesen át a szögletesig mindenféle fejfedő készült a korabeli lányok, asszonyok számára. Korabeli magyar darabunk nincs, viszont ahogy láthattuk képi és írott forrásban nincs hiány.

A magam részéről egy egyszerű darabot készítettem a december végi csendes napokon, készülve a januári zimankóra. Egy kis kerek alapra varrtam fel egy széles sáv szőrmét. Az alapot 6 cikkelyből készítettem kívül marhabőrből, belül vörös posztóból. Bővebbre hagytam, gondolva a kontyos-fonatos hajviseletre is. Erre kívülről nutriaprémet illesztettem. A nutria egy főleg meleg égövben honos rágcsáló-féle, mely leggyakrabban az Újvilágban fordul elő. Fő importőre ma Argentína. Mivel egy módosabb hölgy viseletéhez szoktam felvenni, így egy Újvilágból behozott szőrme tökéletesen megfelel díszítésként.

Kép itt látható az elkészült "asszonynak való süvegről":


Jó munkát kívánok mindenkinek!



A tél örömei - kesztyűk, muffok, karmantyúk


Újra december vége, bár idén kissé késik a hideg. Mindenesetre előkészítjük a sapkát, sálat és a kesztyűt, ha végre egyik reggel arra ébrednénk, hogy beköszöntött a hideg idő. De vajon mit hordtak a kora újkorban hideg ellen? Egyrészt gyakran emlegetik a kis jégkorszakot, mely a 16-17. században csapadékosabb és a középkorhoz (12-13. századhoz) képest hidegebb időjárást hozott. Nem kell nagy lehűlésekre gondolni, elég pár Celsius-fok átlag hőmérsékleti különbségre gondolni, ami viszont épp elég volt ahhoz, hogy bizony szép németalföldi tájképek szülessenek a kora újkor folyamán.
Mivel egyre több olyan esemény van, amikor egy katonai hagyományőrzőnek, vagy kísérleti régészettel foglalkozónak télen is meg kell jelennie, vagy egyszerűen csak mondhatnánk, hogy elértünk egy olyan színvonalat hazánkban is, amikor már a téli ruhán gondolkodik az ember, ezért én is utánajártam a problémakörnek. Mi az amit illik, lehet és kell hordani télen? Egyáltalán mit csináltak télen az emberek a korszakban?
Jan van Goyen: Winter (1625)
https://www.rijksmuseum.nl/nl/search/
objecten?q=winter&p=1&ps=12&ii=5#/SK-A-3946,5
Az teljesen egyértelmű, hogy nem a "hagyományos" elképzelést kerestem, miszerint mindenki ül otthon begubózva és nem csinál semmit, mert a "középkori ember sosem csinál semmit csak a dolgát". A már korábban is bevált jelmondatom alapján: "van ami sohasem változik", tehát az emberek valószínűleg kedvelik a szórakoztató időtöltést, főleg, ha nincs munka a földeken, gyümölcsösben és ugye a pincében :). Így már eleve olyan képeket kerestem amiben találkozunk a téli sportok és szórakozás lehetőségeivel. Így nem is meglepő már, hogy kora újkori korcsolyázók, szánkózók, fakutyázók és a jégen csetlő-botlók tömegei köszönnek vissza a képeken. Látszik, hogy már akkor is voltak a gyakorlottabbak, akik szinte profi módon csúsztatták lábukat a jégen, de szinte minden festményen és metszeten találkozunk a jégen bizonytalankodókkal, illetve bukfencezőkkel. És hát azokkal is akik a vékonyabb jégfelületen pórul járva mártóztak is egy keveset.
Emellett persze ügyeket is kell természetesen intézni, tehát levonhatju a konklúziót: kimozdultak otthonról a kora újkorban is. Na de ha kimozdulunk és esetleg hosszabb időt töltünk a szabadban, akár napi szorgos teendőinkre ügyelve, akár valami mókára koncentrálva, csak hideg van hóban és fagyban. Tehát valami pluszt csak viselünk.
Hímzett kesztyű a 17. századból
http://www.metmuseum.org/toah/works-of-art/28.210.1,.2
Nos megint a szokásos utat választva megnéztem korabeli írott és képi forrásokat. Ahogy fent emlegettem csodás tájképek készültek a korszakban a mai Hollandia és Belgium területén, ezen felbuzdulva indultam el. A viseletalbumoknak is jó hasznát veszi az ember, hiszen eleink szerették a bemutatást a téli viseletre is kiterjeszteni, így egész téli öltözeti ruhabemutatóban is lehet részünk, ha ügyesen keresünk forrásink között.

Vágjunk is a közepébe és nézzük tehát a védendő testrészeket:
Arról már írtam, hogy többféle felsőkabátot, köpenyt viselhettek, amit a pénztárcájuknak és a hőmérsékletnek megfelelően béleltek textillel vagy szőrökkel. Ugorjuk most ezt tehát át, és gondoljunk a fázósabb részekre. Ha bejön a hideg a fülünk, a kezünk és az arcunk fázik elsőként. Jó lenne tehát valamiféle ruhadarab ezek védelmére. Kesztyűket ismerünk korábbi időből is, és ebből a korszakból is. Vannak szép hímzett reprezentációs célra készült darabok, amik nem feltétlen a csikorgó hidegre, de a báli szezonra annál inkább használhatóak.
Pieter van der Heyden: Winter (részlet)
https://www.rijksmuseum.nl/nl/collectie/RP-P-1892-A-17341
Aztán láthatunk két-három ujjas változatokat is, valószínűleg bőrből, amelyek béleltek, és éppen a téli időszakra használhatóak, férfiak és nők számára vegyesen. 
Wenceslaus Hollar:
Angol hölgy téli ruházatban.
http://www.britishmuseum.org/explore/highlights/
highlight_objects/pd/w/wenceslaus_hollar,_winter.aspx
De mit használhatunk még kezünk védelmére, ha mégsem a kesztyű mellett döntetnénk? Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már a ruhadarabbal. Ugyan manapság ritkán vesszük elő nagyanyáink szekrényéből, legfeljebb ha színházba, vagy igen elegáns rendezvényre megyünk télen.  Itt már mindenki gondolhatja, hogy a muff fog érdeklődésünk középpontjába kerülni.Elnevezése latin gyökerű lehet: muffulae egyfajta télen használatos kézmelegítő volt. A francia moufle kifejezésből eredhet a holland mof, a vallon mouffe, és az angol muff szó is, mely a magyaroknál is megjelent átvételként. Ma inkább pejoratív kifejezésként él, főleg urak körében, és itt a mindenféle áthallásokra nem térnék ki, legyen ez a forralt boros esték témája... Viszont elárulhatom, hogy a 16. században jelent meg széles körben, mint díszes kézmelegítő eszköz, s ez az ami bejegyzésünk számára érdekes lehet. A hölgyek örömére szőrmebéléses, kívül is szőrrel vagy különféle gyönyörű kelmékkel, gyöngyökkel és boglárokkal díszített változatban készültek Európa-szerte. Magyar területen a korszakban többféle elnevezéssel találkozhatunk, a muff mellett, mint karmantyú, karzsák és stuczli is megjelenik.  Forrásaink megemlékeznek bársonyból készült darabokról, melyet gubás bársonnyal béleltek, de gyakran bélése inkább értékes szőr, mint a nyuszt, nyest vagy a petymet. Mellesleg nyári darabot is említenek a leltárak - pl. Viczay Mária 1656-os jegyzékében-, de úgy gondolom a divatos kiegészítőt sok mindenre egy késő nyári estén nem igazán lehet használni, mint reprezentálni ruhatárunk sokszínűségét. Térjünk tehát vissza a télre.
Daniël van den Bremden, 
Adriaen Pietersz van de Venne: Winter (1625-1630)
Formára egy általában hengerről beszélhetünk, amelybe beletesszük kezünket két oldalról. Elkészítéséhez közbélést és bélést is használtak. Sajnos a szokásos helyzet állt elő, magyar kora újkori darab nem ismert, de nyugat-európai gyűjteményben találunk jó párat, valamint ha jól megfigyeljük, bizony igen sok képen láthatjuk különféle változatait. Gyakori a kívül-belül szőrrel díszített változat, de a leltárakban és a képeken is találkozunk textillel kombinált példányokkal. Nekem ez utóbbi sokkal szimpatikusabb volt. Ezen a tényen felbuzdulva álltam neki két darab elkészítésének: mindkét esetben szőrmebélést terveztem, kívül viszont a szőr csak a széleken látszik, így drágább textillel fedtem be a külső hengert. Az első darab több apró darabból táblába varrt gidaszőr kék anyagában mintás selyembrokáttal. Míg a másik sötét nyúlszőr tábla hímzett selyemanyaggal. A táblákat zöld gyapjúra dolgoztam rá (bár itt a szín természetesen lényegtelen, hiszen nem látszik ki), mivel mindkét tábla bőre igen finom és vékony. 
Nem csak a hő megtartása miatt fontos a szőrt - jelen esetben a gidát és nyuszikat - textilalapra dolgozni, hanem érdemes hosszú távra is tervezni: a bőrök vékonyak, könnyen szakadnak, így érdemes egy kicsit több időt eltölteni velük kézi varrással, több réteg összedolgozásával, mert tartósabbak lesznek. Egyébként erre a szűcs is külön felhívta a figyelmemet, akitől a szőröket sikerült beszerezni, bár az őszi partletem prémjénél volt szerencsém tapasztalni a pézsma "állagát".

Íme pár kép a végleges változatig:




Mindenkinek ajánlani tudom a fentieket télvíz idejére. Gyorsan elkészíthetőek (mind a téli kesztyűk, mind a karmantyúk), akár karácsonyi ajándéknak is tökéletesek. Én egy fél nap alatt kész voltam a sajátjaimmal, úgyhogy mindeninek jó munkát kívánok!

Ajánlott irodalom:
Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Budapest, 1986. (Karzsákok: http://digitalia.tudaskozpont-pecs.hu/books/radvanszky-bela-magyar-csaladelet-es-haztartas-16-17-sz-budapest-mta-1896-1/web/index.php?page=c256&wpid=1445) 2013.12.26. 11:03
Rijks Museum honlapja: https://www.rijksmuseum.nl/nl/zoeken?v=&s=&q=winter&ii=4&p=2 2013.12.26. 11:15
Tiramani Jenny - North, Susan (ed.): Seventeenth centruy women's dress patterns. London, 2013.

2013. december 3., kedd

A fodorgallér


   A 16-17. századi spanyolos divat egyik jellegzetes kiegészítője a gallér. Többféle típust találunk a képeken, mint a drótra feszített csipkés gallérokat, a vállra kihajtható csipkével szegett példányokat, valamint nagy támasztékkal ellátott fodrokat. Úgy gondolom a legismertebb fajta ez utóbbi, köszönhetően többek között a történeti filmeknek. Szembetűnő és extravagáns, a mai divatirányzatok között is, ez a nyakravaló dísz, így a késő reneszánsz divat egy emblematikus kiegészítője lett a köztudatban. Ezért is szerettem volna a gallérok közül egy ilyet elkészíteni elsőként.
Szepességi festő: Fiatal nő arcképe 1641.
Magyar Nemzeti Galéria
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index1679.html
   A fodorgallér a magyar kora újkori divat része. Mivel nálunk a férfiak gyakrabban hordják a dolmányt és a mentét, viszonylag ritkán találkozunk vele férfiakra vonatkozó forrásokban. Ellentétben a hölgyeknél, akiknél a hozományjegyzékek, hagyatéki leltárak alapján nagyon sokféle gallértípus jelent meg. Ezt támasztják alá a korabeli festmények és rézkarcok is, ahol bizony a hölgyek különféle gallérokba öltözve pompáznak. 

   Maga a fodorgallér kétféle lehet: felvarrhatjuk az ing illetve az ingváll nyakrészére, de használhatjuk külön is, így a nyakon összekötve, különféle ruhákhoz használhatták azokat, a fodorgallér díszítése szerint. Régészeti vagy gyűjteményi darabunk sajnos nem maradt a korszakból hazánk területén, de a fenti források egyértelművé teszik, hogy nálunk is kedvelt kiegészítő volt a fodor. Többféle anyagból készítették őket mindenféle díszítéssel. Így találunk recés fodrot a Haller család lányainak tulajdonában a 17. században, Ormány Anna 1581-es jegyzékében egy gyöngyös, arany és ezüsttel hímzett darabokról olvashatunk, de van köztük islógos példány is.
   Nyugat-Európából több eredeti fodor maradt meg, de a portrékon is szép számmal látunk részletesen megfestett darabokat. Így azt is láthatjuk, hogy a ruhadarabot igen változatos formában és méretben készítették. Nem kifejezetten az elit viselete, minden társadalmi csoportnál találunk Európában ilyen fodrokat. Természetesen, ahogy a többi ruhadarabnál, itt is leszögezhetjük, hogy mérete és díszítése annál nagyobb, minél gazdagabb ember viselte.
Maerten de Vos: A nők büszkesége (Pride of Women), 1600 körül
http://www.metmuseum.org/Collections/search-the-collections/82616
   Ahogy a fenti németalföldi karikatúrán is láthatjuk, a korszak megítélése is kettős volt a túldíszített ruhákkal és kiegészítőkkel kapcsolatban. Mindenesetre érdemes megfigyelni a gallér készítésének részleteit és lépéseit, mely a képen jól kivehető. Az megmaradt darabok és a hasonló munkafolyamatokat ábrázoló képek segítségével tökéletesen rekonstruálhatunk fodorgallérokat. 

Lássuk az alábbiakban hogyan is készítsük el a saját "fodrunkat"!

   Egy egyszerűbb, napi szinten hordható gallért választottam, mely különáll az ingtől. Enne oka, hogy egy új karakter kialakításához választottam a kiegészítőt. A női karakter egy Nyugat-Európából, egy választófejedelemségből érkezett menyasszony egyik udvarlóhölgyének készült. Az udvarlóhölgy elnevezést gyakran fedezhetjük fel a magyar forrásokban. A nemes hölgyek udvartartásában találkozunk velük többféle elnevezéssel, mint a fent említett udvarlóhölgy, leányasszony vagy frauzimmer. Olyan hajadon kisasszonyokról van szó, akiket elküldtek egy-egy nemesasszony udvartartásába a házassága előtt. Itt nevelkedett egy ideig hasonló kisasszonyok között, mivel a nemesasszony udvartartásában egy időben három-négy lányt is fogadhatott. A lányok ruházatáról sőt gyakran kiházasításukról és hozományukról is gondoskodott az asszonyuk. Mivel itthon is gyakori a fodorgallér a hölgyeknél, ráadásul a női karakter eleve német területről érkezik, így egy nyakfodor mindenképpen dukált a karakter kialakításánál. 
   Egyszerűt szerettem volna, mivel napi használathoz terveztem, és nem reprezentációs célra. Fehér pamutvászon anyagból szabtam ki a részeket, mivel többször találkoztam "gyapot fodor" elnevezéssel a leltárakban. A pamutvásznat ismerik a korszakban, de a drágább anyagok közé tartozik még. Egy ebből készült gallér úgy gondolom illik egy nemesi udvarban nevelődő kisasszonyhoz. A gallér részeinek kiméréséhez egy adat kell csak: a nyakkerület. Ez esetünkben 35 cm lett. A gallér alapja egy 39 cm (35 cm + 4 cm varrás ráhagyás) x 20 cm-es csík. A szalagot kettéhajtjuk így egy 39x10 cm-es szalagot kapunk. A kettéhajtott sávba fogjuk berakni a fodrot. A képek sűrű gallérjai alapján feltételeztem, hogy igen sok anyagot lehet fel egy-egy ilyen kiegészítő. A gyűjteményiekben őrzött galléroknál a legkisebb hosszúság amit találtam 200 cm volt, a legtöbb 300 cm körül mozgott, de a festményeket elnézve a határ a csillagos ég (meg a kézügyességünk) lehet. Így kiszabtam két 150 cm-es csíkot a fodorhoz, amit összevarrtam, így egy 300 cm hosszú szalagot kaptam. Az egyik végét elszegtem és felvarrtam rá a fehér pamutszálból és ezüst fémszálból készített 2 cm széles csipkét. A másik oldalon cérnát húztam a vászonba, amit összehúztam és a nyakkal érintkező alaphoz tűztem. Így nem kell kézzel berakni a fodrot, és egyszerűen összeráncoltam a 3 méteres csíkot. A nyakon többféleképpen rögzíthető a gallér: használhatunk francia-kapcsot, textilgombokat és kihímzett lyukakat is kialakíthatunk, hogy összekötözzük a gallért a nyakon.

   A következő lépés a keményítés. Étkezési keményítőt bármelyik élelmiszerüzletben kaphatunk. Hatásukban semmi különbséget nem tapasztalunk textilek keményítésénél. Viszont emlékeztetném azokat, akik ragaszkodnak a teljesen korhű eljárásokhoz, hogy érdemesebb búzából vagy árpából előállított keményítőt használni, hiszen a kukorica és a burgonya alig volt ismert a kora újkori Magyarországon. De ezt már tényleg csak a legelszántabbaknak ajánlom. A keményítős vízbe beáztatom a gallért, majd kiveszem és hagyom megszikkadni egy kicsit. Közben előkereshetjük hajsütővasunkat, ugyanis formára pontosan ugyanilyen eszközt használtak a kora újkorban a fodrok kialakításához (nem mellesleg a hajgöndörítéshez is!). A vasrudat parázsba tették és a felmelegedett vasat a gallér hullámaihoz nyomták óvatosan. Ezt a jelentet láthatjuk a fenti gúnyképen is. Hogy a gallér megőrizze formáját a csipkébe vékony fonalat fűztek.
   Íme a kész gallér.

A fotóért köszönet a készítőnek, Millarcának


Mindenkinek jó munkát kívánok!

Felhasznált irodalom:Arnold, Janet: Patterns of Fashion 4. The Cut and Construction of Linen Shirts, Smocks, Neckwear, Headwear and Accessories for Men and Women C. 1540-1660. London, 1989.
Radvánszky, Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI- XVII. században. Budapest, 1989.
Tiramany, Jenny (ed.):Seventeenth -Century Women's Dress Patterns: Book 2. Oxford, 2012.
Hagyomány és Múltidéző: https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/