2019. július 7., vasárnap

Egy különleges női fejfedő - a bycocket

Idén végre elkezdtem egy évek óta húzódó projektet, aminek első elemét fogom most bemutatni. Egy olyan 1300-as évek végén, 1400-as évek elején élt nemes karaktert kezdtem el, amin már régóta gondolkodtam, de most alkalom is adódik, hogy használjam is. Kezdjük akkor fejtől lábig, hogyan nézhetett ki egy ilyen hölgy, így a fejfedővel indítunk.
A fejen sokféle főkötőt, fátylat, és kalapot viseltek a hölgyek, akár egyszerre is, ennek a karakternek is lesz bőven többféle a feje búbján. A mostani tárgyunk egy kalap, amit bycocketnek, vagy franciául chapeau de bec-nek neveznek. Egy nemezelt kalapféléről van szó, amit főként nemesek, majd a gazdagabb polgárok, kereskedők hordtak a 14. és 16. század közötti időszakban. Férfiak és nők is viselték, színes nemezből, rátétekkel, gyöngyökkel, még tollakkal is díszítették. A történeti filmek miatt gyakran látunk ilyet Robin Hood fején, így talán könnyebben felidéződik a forma a laikusok számára is.
Részlet Szent Heléna alakjáról. A fátyol mellett bycocketet visel.
A freskó Agnolo Gaddi munkája a Santa Croce bazilika faláról.

Kék színű, magyar bundagyapjút választottam a készítéshez, kb. 25 dkg-ra volt szükség, no meg a kitartásra a nemezeléshez. Őszintén szólva nagyon régen használtam ezt a technikát, de most lelkes lettem, főleg, hogy az egyik nagyon kedves kolléganőm profi és mindig rávehető egy kis kísérletezésre. Szerencsére mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel.

A kalap selyemrátéttel és a gyöngyökkel

A formára alakítás után a karimára zöld selyemtaft rátét került, erre pedig 17 csontgyöngy, amit 2 türkiz és két vörös korall vesz körül. A kalap "búbjára" 3 nagyobb pávatollat is raktam, mivel az ábrázolásokon gyakran feltűnik a tollas díszítés. Olyan rekonstrukciót is láttam, ahol a teljes felületet beborítják a pávatollak. Én ezt egy kicsit soknak éreztem a saját kalapomon, így maradtam a jelzés értékű kevesebb darabnál.
A kalap a három pávatoll rávarrása után

Ezeken a kalapokon gyakran megjelennek zarándok jelvények, illetve profán és vallásos öntött jelvények, melyek jellemzőek a késő középkor világára. A profán alatt gyakran érthetünk a mai társadalom számára igen megdöbbentő formákat, amelyek egyértelműen termékenység szimbólumok, de ma inkább mondanánk pornográf műfajnak. Magyarország területén is kerültek elő fémkereső használatával városi ásatásokon jelvények, nem csak Nyugat-Európában, bár nálunk még csak most kezd a történeti újrajátszók között igazán terjedni ez a kiegészítő. Én magam részéről maradtam a klasszikus Santiago de Compostela jelképének tartott Szent Jakab kagylónál, a későbbieket majd meglátjuk, hiszen a középkor embere is folyamatosan gyűjtögette ezeket a jelképeket... :)