2013. december 26., csütörtök

A tél örömei 2 - fejfedők, sapkák, kalapok

A téli hidegre való tekintettel újabb ruhadarab kerül a "terítékre", nevezetesen a fejfedők. Kezdjük először is azzal, hogy a kora újkorban hogyan is állnak az emberek a "fedetlen fővel". Ugyanis ma első sorban a hidegebb időkre gondolunk, ha kalapot, sapkát veszünk elő a szekrényből, nem úgy a történeti korok embere. Férfiaknál és nőknél egyaránt érdemes odafigyelni arra, hogy ki mikor mit visel, ugyanis a fejviselet ugyanolyan része a mindennapi ruházatnak, mint bármilyen egyéb ruhadarab. Az utcán férfiak és nők fedetlen fővel ritkán mutatkoztak. 
Wenceslas Hollar: Winter
Akiket fedetlen hajjal láthatunk azok általában a hajadon lányok, de rajtuk is igen gyakran legalább egy fátyol megjelenik. Asszony a házasságkötés után semmiképp nem mutatkozott valamiféle fejfedő nélkül. Elsősorban a főkötők sokaságára kell gondolnunk, de a korszakban igen nagy divat volt a főkötők felett a kalapok viselete. S ha már a télről beszélünk akkor hölgyeknél is igen gyakran megjelennek a prémes fövegek, sapkák. Férfiak az utcán fedetlen fővel semmiképp nem mutatkoztak, levenni csak otthon és a templomban voltak hajlandóak, mind a katolikus, mind a protestáns urak. Ezen kívül fedetlen fejű férfiakkal akkor találkozhatunk ábrázolásokon, ha valakit épp "megfövegelnek", tehát ha velük egyenrangú vagy magasabb rangban lévő személyt köszöntöttek. A különféle nemezkalapokon és fövegeken túl téli időben náluk is találunk prémmel díszített és bélelt darabokat.
Ez a viselet minden európai nációra igaz általában, mindegy hogy magyarokról vagy más európai nemzetről beszélünk, a fejfedődivat széles körben elterjedt a korszakban. Így egy nagyon kiterjedt témakörről van szó, biztosan lesz még a témával kapcsolatban bejegyzés, most azonban a téliesített prémes darabokra fogok koncentrálni.



Wenceslas Hollar: Svéd asszony (1643)
Ha jön a zimankó a korszak embere is elővette a ládafiából a melegebb ruhadarabokat. Korábban már láthattuk, hogy a téli szórakozást sem vetették meg, így mindenképpen érdemes beszélnünk a hölgyek meleg fejfedőiről. A keresésem során azzal szembesültem, hogy a téli tájképek alakjai kis jégkorszak ide vagy oda, bizony ne ma Kárpát-medence és a lengyel tájak hidegére szocializálódtak, még ha be is fagyott a mélyföld jó pár folyója és tava. Gyakran látunk főkötős-kalapos hölgyeket, vagy csak simán feltűzött, kontyolt hajú asszonyokat. Ahogy azonban a viseletalbumokban keresgetünk tovább, az angol, hölgyeket már fázósabbnak találjuk: főkötőik felett vastagnak látszó téli kendőket viselnek, arcukat pedig a hideg ellen maszkkal védik. Tovább kutatva a lengyel, magyar, cseh, német és skandináv nőknél már szép számmal találunk prémes süvegeket. Ehhez már csak hab a tortán a sok magyar leltár, ahol nyuszt, róka, petymet prémmel díszített és bélelt bársony, atlasz süvegeket találunk. A leírások szerint különféle formákat különböztettek meg, így az asszonynak való süveg mellett találunk lengyel és cseh divat szerint készült prémes téli darabokat. Sajnos ezek pontos különbségeit még nem ismerjük, de a képek alapján így is láthatjuk, hogy a kerektől, a kis prémesen át a szögletesig mindenféle fejfedő készült a korabeli lányok, asszonyok számára. Korabeli magyar darabunk nincs, viszont ahogy láthattuk képi és írott forrásban nincs hiány.

A magam részéről egy egyszerű darabot készítettem a december végi csendes napokon, készülve a januári zimankóra. Egy kis kerek alapra varrtam fel egy széles sáv szőrmét. Az alapot 6 cikkelyből készítettem kívül marhabőrből, belül vörös posztóból. Bővebbre hagytam, gondolva a kontyos-fonatos hajviseletre is. Erre kívülről nutriaprémet illesztettem. A nutria egy főleg meleg égövben honos rágcsáló-féle, mely leggyakrabban az Újvilágban fordul elő. Fő importőre ma Argentína. Mivel egy módosabb hölgy viseletéhez szoktam felvenni, így egy Újvilágból behozott szőrme tökéletesen megfelel díszítésként.

Kép itt látható az elkészült "asszonynak való süvegről":


Jó munkát kívánok mindenkinek!



A tél örömei - kesztyűk, muffok, karmantyúk


Újra december vége, bár idén kissé késik a hideg. Mindenesetre előkészítjük a sapkát, sálat és a kesztyűt, ha végre egyik reggel arra ébrednénk, hogy beköszöntött a hideg idő. De vajon mit hordtak a kora újkorban hideg ellen? Egyrészt gyakran emlegetik a kis jégkorszakot, mely a 16-17. században csapadékosabb és a középkorhoz (12-13. századhoz) képest hidegebb időjárást hozott. Nem kell nagy lehűlésekre gondolni, elég pár Celsius-fok átlag hőmérsékleti különbségre gondolni, ami viszont épp elég volt ahhoz, hogy bizony szép németalföldi tájképek szülessenek a kora újkor folyamán.
Mivel egyre több olyan esemény van, amikor egy katonai hagyományőrzőnek, vagy kísérleti régészettel foglalkozónak télen is meg kell jelennie, vagy egyszerűen csak mondhatnánk, hogy elértünk egy olyan színvonalat hazánkban is, amikor már a téli ruhán gondolkodik az ember, ezért én is utánajártam a problémakörnek. Mi az amit illik, lehet és kell hordani télen? Egyáltalán mit csináltak télen az emberek a korszakban?
Jan van Goyen: Winter (1625)
https://www.rijksmuseum.nl/nl/search/
objecten?q=winter&p=1&ps=12&ii=5#/SK-A-3946,5
Az teljesen egyértelmű, hogy nem a "hagyományos" elképzelést kerestem, miszerint mindenki ül otthon begubózva és nem csinál semmit, mert a "középkori ember sosem csinál semmit csak a dolgát". A már korábban is bevált jelmondatom alapján: "van ami sohasem változik", tehát az emberek valószínűleg kedvelik a szórakoztató időtöltést, főleg, ha nincs munka a földeken, gyümölcsösben és ugye a pincében :). Így már eleve olyan képeket kerestem amiben találkozunk a téli sportok és szórakozás lehetőségeivel. Így nem is meglepő már, hogy kora újkori korcsolyázók, szánkózók, fakutyázók és a jégen csetlő-botlók tömegei köszönnek vissza a képeken. Látszik, hogy már akkor is voltak a gyakorlottabbak, akik szinte profi módon csúsztatták lábukat a jégen, de szinte minden festményen és metszeten találkozunk a jégen bizonytalankodókkal, illetve bukfencezőkkel. És hát azokkal is akik a vékonyabb jégfelületen pórul járva mártóztak is egy keveset.
Emellett persze ügyeket is kell természetesen intézni, tehát levonhatju a konklúziót: kimozdultak otthonról a kora újkorban is. Na de ha kimozdulunk és esetleg hosszabb időt töltünk a szabadban, akár napi szorgos teendőinkre ügyelve, akár valami mókára koncentrálva, csak hideg van hóban és fagyban. Tehát valami pluszt csak viselünk.
Hímzett kesztyű a 17. századból
http://www.metmuseum.org/toah/works-of-art/28.210.1,.2
Nos megint a szokásos utat választva megnéztem korabeli írott és képi forrásokat. Ahogy fent emlegettem csodás tájképek készültek a korszakban a mai Hollandia és Belgium területén, ezen felbuzdulva indultam el. A viseletalbumoknak is jó hasznát veszi az ember, hiszen eleink szerették a bemutatást a téli viseletre is kiterjeszteni, így egész téli öltözeti ruhabemutatóban is lehet részünk, ha ügyesen keresünk forrásink között.

Vágjunk is a közepébe és nézzük tehát a védendő testrészeket:
Arról már írtam, hogy többféle felsőkabátot, köpenyt viselhettek, amit a pénztárcájuknak és a hőmérsékletnek megfelelően béleltek textillel vagy szőrökkel. Ugorjuk most ezt tehát át, és gondoljunk a fázósabb részekre. Ha bejön a hideg a fülünk, a kezünk és az arcunk fázik elsőként. Jó lenne tehát valamiféle ruhadarab ezek védelmére. Kesztyűket ismerünk korábbi időből is, és ebből a korszakból is. Vannak szép hímzett reprezentációs célra készült darabok, amik nem feltétlen a csikorgó hidegre, de a báli szezonra annál inkább használhatóak.
Pieter van der Heyden: Winter (részlet)
https://www.rijksmuseum.nl/nl/collectie/RP-P-1892-A-17341
Aztán láthatunk két-három ujjas változatokat is, valószínűleg bőrből, amelyek béleltek, és éppen a téli időszakra használhatóak, férfiak és nők számára vegyesen. 
Wenceslaus Hollar:
Angol hölgy téli ruházatban.
http://www.britishmuseum.org/explore/highlights/
highlight_objects/pd/w/wenceslaus_hollar,_winter.aspx
De mit használhatunk még kezünk védelmére, ha mégsem a kesztyű mellett döntetnénk? Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már a ruhadarabbal. Ugyan manapság ritkán vesszük elő nagyanyáink szekrényéből, legfeljebb ha színházba, vagy igen elegáns rendezvényre megyünk télen.  Itt már mindenki gondolhatja, hogy a muff fog érdeklődésünk középpontjába kerülni.Elnevezése latin gyökerű lehet: muffulae egyfajta télen használatos kézmelegítő volt. A francia moufle kifejezésből eredhet a holland mof, a vallon mouffe, és az angol muff szó is, mely a magyaroknál is megjelent átvételként. Ma inkább pejoratív kifejezésként él, főleg urak körében, és itt a mindenféle áthallásokra nem térnék ki, legyen ez a forralt boros esték témája... Viszont elárulhatom, hogy a 16. században jelent meg széles körben, mint díszes kézmelegítő eszköz, s ez az ami bejegyzésünk számára érdekes lehet. A hölgyek örömére szőrmebéléses, kívül is szőrrel vagy különféle gyönyörű kelmékkel, gyöngyökkel és boglárokkal díszített változatban készültek Európa-szerte. Magyar területen a korszakban többféle elnevezéssel találkozhatunk, a muff mellett, mint karmantyú, karzsák és stuczli is megjelenik.  Forrásaink megemlékeznek bársonyból készült darabokról, melyet gubás bársonnyal béleltek, de gyakran bélése inkább értékes szőr, mint a nyuszt, nyest vagy a petymet. Mellesleg nyári darabot is említenek a leltárak - pl. Viczay Mária 1656-os jegyzékében-, de úgy gondolom a divatos kiegészítőt sok mindenre egy késő nyári estén nem igazán lehet használni, mint reprezentálni ruhatárunk sokszínűségét. Térjünk tehát vissza a télre.
Daniël van den Bremden, 
Adriaen Pietersz van de Venne: Winter (1625-1630)
Formára egy általában hengerről beszélhetünk, amelybe beletesszük kezünket két oldalról. Elkészítéséhez közbélést és bélést is használtak. Sajnos a szokásos helyzet állt elő, magyar kora újkori darab nem ismert, de nyugat-európai gyűjteményben találunk jó párat, valamint ha jól megfigyeljük, bizony igen sok képen láthatjuk különféle változatait. Gyakori a kívül-belül szőrrel díszített változat, de a leltárakban és a képeken is találkozunk textillel kombinált példányokkal. Nekem ez utóbbi sokkal szimpatikusabb volt. Ezen a tényen felbuzdulva álltam neki két darab elkészítésének: mindkét esetben szőrmebélést terveztem, kívül viszont a szőr csak a széleken látszik, így drágább textillel fedtem be a külső hengert. Az első darab több apró darabból táblába varrt gidaszőr kék anyagában mintás selyembrokáttal. Míg a másik sötét nyúlszőr tábla hímzett selyemanyaggal. A táblákat zöld gyapjúra dolgoztam rá (bár itt a szín természetesen lényegtelen, hiszen nem látszik ki), mivel mindkét tábla bőre igen finom és vékony. 
Nem csak a hő megtartása miatt fontos a szőrt - jelen esetben a gidát és nyuszikat - textilalapra dolgozni, hanem érdemes hosszú távra is tervezni: a bőrök vékonyak, könnyen szakadnak, így érdemes egy kicsit több időt eltölteni velük kézi varrással, több réteg összedolgozásával, mert tartósabbak lesznek. Egyébként erre a szűcs is külön felhívta a figyelmemet, akitől a szőröket sikerült beszerezni, bár az őszi partletem prémjénél volt szerencsém tapasztalni a pézsma "állagát".

Íme pár kép a végleges változatig:




Mindenkinek ajánlani tudom a fentieket télvíz idejére. Gyorsan elkészíthetőek (mind a téli kesztyűk, mind a karmantyúk), akár karácsonyi ajándéknak is tökéletesek. Én egy fél nap alatt kész voltam a sajátjaimmal, úgyhogy mindeninek jó munkát kívánok!

Ajánlott irodalom:
Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században. Budapest, 1986. (Karzsákok: http://digitalia.tudaskozpont-pecs.hu/books/radvanszky-bela-magyar-csaladelet-es-haztartas-16-17-sz-budapest-mta-1896-1/web/index.php?page=c256&wpid=1445) 2013.12.26. 11:03
Rijks Museum honlapja: https://www.rijksmuseum.nl/nl/zoeken?v=&s=&q=winter&ii=4&p=2 2013.12.26. 11:15
Tiramani Jenny - North, Susan (ed.): Seventeenth centruy women's dress patterns. London, 2013.

2013. december 3., kedd

A fodorgallér


   A 16-17. századi spanyolos divat egyik jellegzetes kiegészítője a gallér. Többféle típust találunk a képeken, mint a drótra feszített csipkés gallérokat, a vállra kihajtható csipkével szegett példányokat, valamint nagy támasztékkal ellátott fodrokat. Úgy gondolom a legismertebb fajta ez utóbbi, köszönhetően többek között a történeti filmeknek. Szembetűnő és extravagáns, a mai divatirányzatok között is, ez a nyakravaló dísz, így a késő reneszánsz divat egy emblematikus kiegészítője lett a köztudatban. Ezért is szerettem volna a gallérok közül egy ilyet elkészíteni elsőként.
Szepességi festő: Fiatal nő arcképe 1641.
Magyar Nemzeti Galéria
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index1679.html
   A fodorgallér a magyar kora újkori divat része. Mivel nálunk a férfiak gyakrabban hordják a dolmányt és a mentét, viszonylag ritkán találkozunk vele férfiakra vonatkozó forrásokban. Ellentétben a hölgyeknél, akiknél a hozományjegyzékek, hagyatéki leltárak alapján nagyon sokféle gallértípus jelent meg. Ezt támasztják alá a korabeli festmények és rézkarcok is, ahol bizony a hölgyek különféle gallérokba öltözve pompáznak. 

   Maga a fodorgallér kétféle lehet: felvarrhatjuk az ing illetve az ingváll nyakrészére, de használhatjuk külön is, így a nyakon összekötve, különféle ruhákhoz használhatták azokat, a fodorgallér díszítése szerint. Régészeti vagy gyűjteményi darabunk sajnos nem maradt a korszakból hazánk területén, de a fenti források egyértelművé teszik, hogy nálunk is kedvelt kiegészítő volt a fodor. Többféle anyagból készítették őket mindenféle díszítéssel. Így találunk recés fodrot a Haller család lányainak tulajdonában a 17. században, Ormány Anna 1581-es jegyzékében egy gyöngyös, arany és ezüsttel hímzett darabokról olvashatunk, de van köztük islógos példány is.
   Nyugat-Európából több eredeti fodor maradt meg, de a portrékon is szép számmal látunk részletesen megfestett darabokat. Így azt is láthatjuk, hogy a ruhadarabot igen változatos formában és méretben készítették. Nem kifejezetten az elit viselete, minden társadalmi csoportnál találunk Európában ilyen fodrokat. Természetesen, ahogy a többi ruhadarabnál, itt is leszögezhetjük, hogy mérete és díszítése annál nagyobb, minél gazdagabb ember viselte.
Maerten de Vos: A nők büszkesége (Pride of Women), 1600 körül
http://www.metmuseum.org/Collections/search-the-collections/82616
   Ahogy a fenti németalföldi karikatúrán is láthatjuk, a korszak megítélése is kettős volt a túldíszített ruhákkal és kiegészítőkkel kapcsolatban. Mindenesetre érdemes megfigyelni a gallér készítésének részleteit és lépéseit, mely a képen jól kivehető. Az megmaradt darabok és a hasonló munkafolyamatokat ábrázoló képek segítségével tökéletesen rekonstruálhatunk fodorgallérokat. 

Lássuk az alábbiakban hogyan is készítsük el a saját "fodrunkat"!

   Egy egyszerűbb, napi szinten hordható gallért választottam, mely különáll az ingtől. Enne oka, hogy egy új karakter kialakításához választottam a kiegészítőt. A női karakter egy Nyugat-Európából, egy választófejedelemségből érkezett menyasszony egyik udvarlóhölgyének készült. Az udvarlóhölgy elnevezést gyakran fedezhetjük fel a magyar forrásokban. A nemes hölgyek udvartartásában találkozunk velük többféle elnevezéssel, mint a fent említett udvarlóhölgy, leányasszony vagy frauzimmer. Olyan hajadon kisasszonyokról van szó, akiket elküldtek egy-egy nemesasszony udvartartásába a házassága előtt. Itt nevelkedett egy ideig hasonló kisasszonyok között, mivel a nemesasszony udvartartásában egy időben három-négy lányt is fogadhatott. A lányok ruházatáról sőt gyakran kiházasításukról és hozományukról is gondoskodott az asszonyuk. Mivel itthon is gyakori a fodorgallér a hölgyeknél, ráadásul a női karakter eleve német területről érkezik, így egy nyakfodor mindenképpen dukált a karakter kialakításánál. 
   Egyszerűt szerettem volna, mivel napi használathoz terveztem, és nem reprezentációs célra. Fehér pamutvászon anyagból szabtam ki a részeket, mivel többször találkoztam "gyapot fodor" elnevezéssel a leltárakban. A pamutvásznat ismerik a korszakban, de a drágább anyagok közé tartozik még. Egy ebből készült gallér úgy gondolom illik egy nemesi udvarban nevelődő kisasszonyhoz. A gallér részeinek kiméréséhez egy adat kell csak: a nyakkerület. Ez esetünkben 35 cm lett. A gallér alapja egy 39 cm (35 cm + 4 cm varrás ráhagyás) x 20 cm-es csík. A szalagot kettéhajtjuk így egy 39x10 cm-es szalagot kapunk. A kettéhajtott sávba fogjuk berakni a fodrot. A képek sűrű gallérjai alapján feltételeztem, hogy igen sok anyagot lehet fel egy-egy ilyen kiegészítő. A gyűjteményiekben őrzött galléroknál a legkisebb hosszúság amit találtam 200 cm volt, a legtöbb 300 cm körül mozgott, de a festményeket elnézve a határ a csillagos ég (meg a kézügyességünk) lehet. Így kiszabtam két 150 cm-es csíkot a fodorhoz, amit összevarrtam, így egy 300 cm hosszú szalagot kaptam. Az egyik végét elszegtem és felvarrtam rá a fehér pamutszálból és ezüst fémszálból készített 2 cm széles csipkét. A másik oldalon cérnát húztam a vászonba, amit összehúztam és a nyakkal érintkező alaphoz tűztem. Így nem kell kézzel berakni a fodrot, és egyszerűen összeráncoltam a 3 méteres csíkot. A nyakon többféleképpen rögzíthető a gallér: használhatunk francia-kapcsot, textilgombokat és kihímzett lyukakat is kialakíthatunk, hogy összekötözzük a gallért a nyakon.

   A következő lépés a keményítés. Étkezési keményítőt bármelyik élelmiszerüzletben kaphatunk. Hatásukban semmi különbséget nem tapasztalunk textilek keményítésénél. Viszont emlékeztetném azokat, akik ragaszkodnak a teljesen korhű eljárásokhoz, hogy érdemesebb búzából vagy árpából előállított keményítőt használni, hiszen a kukorica és a burgonya alig volt ismert a kora újkori Magyarországon. De ezt már tényleg csak a legelszántabbaknak ajánlom. A keményítős vízbe beáztatom a gallért, majd kiveszem és hagyom megszikkadni egy kicsit. Közben előkereshetjük hajsütővasunkat, ugyanis formára pontosan ugyanilyen eszközt használtak a kora újkorban a fodrok kialakításához (nem mellesleg a hajgöndörítéshez is!). A vasrudat parázsba tették és a felmelegedett vasat a gallér hullámaihoz nyomták óvatosan. Ezt a jelentet láthatjuk a fenti gúnyképen is. Hogy a gallér megőrizze formáját a csipkébe vékony fonalat fűztek.
   Íme a kész gallér.

A fotóért köszönet a készítőnek, Millarcának


Mindenkinek jó munkát kívánok!

Felhasznált irodalom:Arnold, Janet: Patterns of Fashion 4. The Cut and Construction of Linen Shirts, Smocks, Neckwear, Headwear and Accessories for Men and Women C. 1540-1660. London, 1989.
Radvánszky, Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI- XVII. században. Budapest, 1989.
Tiramany, Jenny (ed.):Seventeenth -Century Women's Dress Patterns: Book 2. Oxford, 2012.
Hagyomány és Múltidéző: https://sites.google.com/site/hagyomanyesmultidezo/

2013. június 29., szombat

Korcovány - a spanyol divat megjelenése a magyar hölgyeknél

Az alábbiakban egy olyan női felsőruhával foglalkozom, mely a spanyol divat hatására jelent meg hazánkban. Az írott forrásokban is szép számmal találkozhatunk vele és a régészeti leletek közt is akad rá példa. A külföldi szakirodalomban doublet néven találjuk meg, a magyarban pedig kétféle kifejezést találunk rá: a korcoványt és a bomez, wambesz kifejezéseket. 
Esterházy Pál és Esterházy Orsolya eljegyzési képe
 1652-ből . A képen Orsika  egy nyitott, sötét, aranymintás
korcoványt visel, derekán trapéz alakú fodorral.
Alatta egy oválisan lenyúló másik típusú
korcovány-félével. A felső bomez anyaga megegyezik a
szoknyáéval, ujja hasított, a csukló felé szélesedik.
(Őrzési hely: Fraknó)
Egy olyan ruhadarabról van szó, mely szorosan a női felsőtesthez simul, a külföldi példák alapján merevített is lehet. Ujjának szabása többféleképpen képzelhető el: lehet ujjatlan és ujjas. Ha ujjatlant látunk ábrázoláson, akkor is felvetül a lehetősége, hogy ugyanazt a darabot akár vendégujjal s viselhették, ugyanis gyakran találkozunk az ujjak belsejében vendégujj rögzítésére alkalmas lyuksorral. Az ujjak lehetnek zártak, hasítottak, szárnyujjak és lantujjak is. A külföldi példák és a képi ábrázolások mellett régészeti anyagban is találkozhatunk velük, például Sárospatakon a plébániatemplomban került elő egy lánykasírból, Nagylózsról, Gyulafehérvárról és legutóbb 2010-ben egy merevített, nagyon jó állapotú fémszálakkal díszített darab Sopronból a Ferences templomból.
A magyar szabásmintakönyvek is ismerik, tehát az általános magyar divat része lehetett ez a spanyol hatású ruhadarab. A kassai szabásmintakönyv alapján a 17. század második felében, már elterjedt hazánkban is.


A rekonstrukció:
Mente kötött gombokkal az Esterházy kincstárból
(Őrzési helye: Magyar Iparművészeti Múzeum, www.imm.hu)
Az elkészített darab egy fiatal hölgy számára készült, vállán kiálló és kitömött epolettel, derekán trapéz alakú fodrokkal. A korcovány ujja felcsatolható, melyeket kötözéssel rögzíthetünk az ujjak tövénél. Állógallérja közepesen magas, elől gombsorral záródik. Eddigi ismereteink szerint fém, fa és textilgombokkal is záródhattak ezek a felsőkabátok. A mi példányunkon apró fémpitykék láthatóak, melyet a fonákoldalra rögzítettem bőrszíj segítségével a pitykék súlya miatt. A másik oldalon gomblyukakat készítettem a gomboláshoz. Ismertek még hurkos záródású korcoványok és hosszabb kabátok is (Stibbert Museum, Firenze; Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg), de a gombolás volt a legáltalánosabban elterjedt a bomezek között. A fa alapú gombokon általában selyem-vagy fémszállal különböző mintákat hoztak létre úgy, hogy a szálat feltekerték a kifúrt gombra. Ezek készítése nálunk is ismert, nem csak a spanyol divatban: gombkötő és paszományos céhek szakosodtak ezek elkészítésére, melyeket nagyobb, tojásdad formában dolmányokon és mentéken is viszont láthatunk.

Külseje anyagában mintás barna vászon, az indákat fémszálas fonállal kihangsúlyoztam. Belseje vékony szürke gyapjú. Ujja tölcsérujj, a csuklónál apró fémgombokkal záródik.


Szabásmintáján a kora újkori szokások szerint nem találunk mell és derékszűkítőket! Erre készítéskor érdemes a varrónő figyelmét kifejezetten felhívni. A hát rész és az első rész illesztése sem a hónalj alatt, hanem a hát harmadánál indul. Viszont így sem kell megijednünk a készítésénél, ugyanis a moderntől eltérő szabásvonalak biztosítják a ruhadarab passzosságát. A megrendelő nem kérte a közbélésben található merevítést, de így is eléggé testhez simul a ruhadarab. A mellrésznél a korcovány szabása nem egyenes, hanem a mellen kissé kidomborodik, a hasnál homorú, így válik passzossá a kabát. A hát és az első részek varrásánál igazíthatunk még alkattól függően, hogy teljesen illeszkedjen a viselő felsőtestére.
Magyar parasztasszony rövid ujjú bomezzel,
de valószínűleg vendégujjas,
vagy hosszú ujjú másik ruhadarab fölött.
Hans Wiegel: Trachtenbuch. Nörnberg 1577.
A derékfodrok (12db) egymást fedik, így amikor felveszik a ruhadarabot, szétnyílnak és elterülnek a berakott szoknyán. A szoknya alá akár derékpárnát is felvehetünk, a szabad mozgásban nem fog akadályozni.
A pótujjak két részből készültek, melyeket összevarrtam, csak a kézfejtől számított 15 centimétert hagytam szabadon, mivel itt a szűk tölcsérujj szintén gombokkal záródik. Ezek is  béleltek, ugyanúgy mint a korcovány. A rögzítéshez lyukakat varrtam az ujjak szélére, ezeket körbe kell hímezni. A bomez karkivágásába mindkét oldalon belülre egy-egy csíkot varrtam be, amelyeken ugyanannyi lyuk található, mint az ujjakon. Ezekbe szalagot fűzve tudjuk az ujjakat rögzíteni.


Nürnbergi szolgálólány feltúrt rögrzített puffos ujjal.
Hans Wiegel: Trachtenbuch. Nürnberg 1577.










Egy másik bomezt is készítettem az elmúlt időszakban, mely nem alakítható át mellénnyé, ujja fixen rögzül a ruhához. Viszont így maga az ujj puffos, amit szintén gyakran láthatunk ábrázolásokon, magyarok esetében is. Elől kötöttgombokat készítettem selyemfonalból, a ruhadarab ezzel záródik. Az eltérő selyemfonallal hímeztem ki a gomblyukakat is, így a sötétlila posztót feldobja az aranyszínű selyemfonál.



A korcovány egy igen gyakran viselt kabátféle. Köpeny alá is tudjuk hordani, illetve hidegebb időben rendezvényeken szerintem az  egyik legnőiesebb zárt ruhadarab igen nagy formai változatossággal. 

Jó munkát kívánok mindenkinek!


Ajánlott irodalom:
Arnold, Janet: Patterns of Fashion. The cut and construction of clothes for men and women c 1560-1620. Macmillan. London, 1985.
Mickhaila, Nina - Malcom-Davis, Jane: The Tudor Tailor. Techniques and patterns for making historically accurate period clothing. Costume and Fashion Press. Batsford. 2006.
Tompos Lilla: A korcovány az inventáriumok tükrében. Ars Decorativa 13 (1993) 89–98.
Tompos Lilla: Magyar és spanyol női viselet Magyarországon a 16. században. Korunk, 2008. (19. évf.) 7. sz. 36-45
http://epa.oszk.hu/00400/00458/00139/tomposl.html 2013.05.17. 15:49


Az ing és a ruhaderék között - A partlet

Joachim Beuckelaer: Négy elem - Tűz. 1570.
Őrzési hely: London, National Gallery 
Egy olyan ruhadarab kerül most előtérebe, melynek régészeti nyomát Magyarországon alig lehet megfogni. A spanyol divat viszont ismeri és gyakran használja is,  Európában a nők körében, egy általánosan elterjedt ruhadarabról van szó. Ha megnézzük Jost Amman több kiadást megélt Frauen-Trachtenbuch-ját, mely az akkor ismert világ lányainak és asszonyainak viseleteit igyekszik bemutatni, akkor a nyugat-európai területeken igen gyakran látunk egy mellig érő kis ruhadarabot a nők felsőtestén. Az angol neve "partlet", magyar megfelelőjét eddig még nem sikerült azonosítani. Mégis úgy gondolom itthon is használhatták. Egyrészt mert általánosan elterjedt a korszakban, másrészt pedig az ország területén élő német ajkú polgárságnál gyakoriak a németes és németalföldi hatást mutató ruhadarabok. A német, angol, itáliai és németalföldi festményeken, nyomtatványokon pedig igen gyakran figyelhetjük meg ezt a ruhadarabot, de erre a problémakörre még később visszatérünk.

A ruhadarab anyaghasználat szempontjából és ebből adódóan a viselési módban eltérhet.  Az ismert adatok alapján én kétféle csoportba sorolom ezeket: az egyik egy vászonból varrt ingféle, a másik pedig egy posztó/brokát ruhaféle, mely leginkább egy kis kabátkához (bizonyos formái "mini-köpenyhez") áll a legközelebb.
A képeken minden társadalmi csoportnál megtaláljuk a legszegényebbektől a leggazdagabb hölgyeik. Eltérés a díszítésben és az anyaghasználatban látszik.



A vászon partlet
A vászon partletet mindig ing fölött a ruhaderékkal kombinálva viselték. A fűzős vagy kapcsos ruhaderék fölött vagy abba betűrve, de mindig az ingnyakat takarva vették fel. Mivel ezt a ruhadarabot sokan nem ismerik, gyakran látni mell alatt végződő fűzős ruhaderekat ruharekonstrukciókon. Viszont ha jól megnézzük az ábrázolásokat, akkor rá kell jönnünk, hogy olyan ruhaderékkal van dolgunk, mely fölött mellig érő partletet viseltek! 

Vincenzo Campi: Gyümölcsárus. 1580. Őrzési helye: Milánó
Az ingnyak nem mindig látszik ki az ábrázolásokon alóla, de az egyértelmű, hogy nem állógalléros inggel viselték, hanem kerek vagy szögletes nyakkivágással. Rögzítése két oldalt kötözéssel illetve oldalt és elől apró gombos fejű ruhatűkkel történt. Ez utóbbiakat találhatjuk meg hazánkban sírokban a mell környékén, s emiatt gondolom, hogy a partlet nálunk is ismert lehetett.
Nyakuk általában magas, de lehet zártan és nyitottan is hordani. A magas nyak berakott fodorban végződik. Ez utóbbi, úgy tűnik, jellegzetessége a vászonból készült daraboknak. Ugyanúgy megtaláljuk Angliában és német területen, mint Itáliában. Az itáliai divatra jellemző, hogy a női ingek kivágottabbak a többi Európai országhoz képest, minden bizonnyal az időjárás adta lehetőségek miatt. Ennek ellenére a partlet ugyanúgy megjelenik náluk is, mint zárt ingnyakat helyettesítő viseleti elem.
Szabásminta
Elkészítése nem túl bonyolult és túlzottan sok anyag sem kell hozzá, mivel nem fedi a teljes felsőtestet.  A legtöbb anyag a fodorgallérhoz kell, amit szépen be kell rakni felvarráskor, hogy megfelelően álljon.
Elkészült vászon partlet a ruhaderék alatt.
























Bélelt, melegebb partlet
A másik egy bélelt, kifejezetten az ing és a ruhaderék fölött hordott ruhaféle. A vászon partletnél megismert formáktól eltérhet, ugyanis a négyzetes, kar alatt összetűzött, illetve összekötött forma mellett találunk a vállon körbefutó, félkörös formákat is. 
Frankfurti hajadon.
Vállán kör-partlet valószínűleg bársonyból.
Jost Amman. Frauen-Trachtenbuch.
1586. Nürnberg

Kölni szolgálólány.
Mellkasán hónaljban megkötött
 négyzetes partlet.
Jost Amman: Frauen-Trachtenbuch.
1586. Nürnberg






















Engem ez az utóbbi, kis kör alakú partlet jobban megfogott, így egy ilyet készítettem el.  Elől rejtetten francia kapcsokkal záródik. A vörös posztóanyag fehérítetlen vászonnal van bélelve.  Kívül a vörös posztón zöld paszomány fut körbe egy sorban díszítésképpen. Felálló nyakából a vászon partlet és a nyakfodor is kilátszódhat, valamint lehet hidegebb időkre szőrmével bélelni.
Szabásmintája annyiban tér el a fentiektők, hogy hónaljnál nem szerkesztjük ki a karkivágást, mindössze félkört vagy kissé szögletes ovális-negyedet rajzolunk. 
Hűvösebb őszi és tavaszi napokra, de egy-egy hidegebb, szelesebb augusztusi estére is ajánlani tudom a 16-17. századdal foglalkozó hölgyeknek!


Ajánlott irodalom: 

Mickhaila, Nina - Malcom-Davis, Jane: The Tudor Tailor. Techniqies and patterns for making historically accurate period clothing. Costume and Fashion Press. Batsford. 2006.
Nürnbergi szolgálólány.
Jost Amman: Frauen-Trachtenbuch,
1586. Nürnberg

2013. május 20., hétfő

Merevített felsőruházat 2. - a kora újkori fűző

Angol fűzőrekonstrukció (a kép illusztráció)
A korábbiakban a ruhaderékba bevarrt merevítésekről esett szó, ebben a bejegyzésben a ruhaderék alatt viselt fűzők kerülnek górcső alá. Több forma képzelhető el ebben az esetben is. Ebből én egy ritkásan merevített fűzőt készítettem el. 
A fűző összeállítás közben
A szabása megegyezik a ruhaderekak szabásával. 4 részből áll: két részből szabott szimmetrikus mintából készül a hátrész, és a háton ferdén varrtam hozzá a két elülső részt.  A hátával együtt vágtam ki a vállpántokat. Az eddig ismert példák alapján valószínűleg volt olyan ruhaderék illetve fűző, melynél a vállpántokat külön vágták ki és varrták hozzá a ruhához, attól függően mennyi anyag állt rendelkezésre. Egyben kiszabni azért jó, mert tapasztalatom szerint strapabíróbb így a ruha. A fűző elől záródik, melyet szalaggal vagy zsinórral rögzíthetünk szorosan. Elől nem varrtam hozzá a pántot a fűzőhöz, hanem lyukat készítettem a pánt végére, s szalaggal rögzítem a pántokat a fűző elejéhez. Erre több Tudor-kori angol és német gyűjteményben őrzött 17. századi fűző szolgáltat alapot. Mint korábban említettem, nálunk egyáltalán nem maradt meg ruhaderék alatt viselt fűző, de az ismert spanyol viselet és a képi ábrázolások alapján minden valószínűség szerint hordtak ilyet a kora újkori nők. 
A fűzők valószínűleg a szoros ruhaderekakból alakultak ki. Ebből a viszonylag egyszerű formából fejlődött tovább, alsóruhává alakulva. A derék részen derékfodrok jelentek meg, melyek szétterülnek a csípő vagy a derékpárna fölött, s gyakran találunk rajtuk a szoknya, alsószoknya vagy a merevített alsószoknya (petticoat) rögzítésére szolgáló lyukakat. 
Ez a fűzőm egy egyszerűbb, korai forma jegyeit hordozza. Mindkét oldalon 7-7 merevítés található benne. hátul pedig 2-2 szál segíti a derék egyenesen tartását. A kék lenvászon és a tört fehér lenvászon bélésbe rézsútosan varrtam be a dupla szál madzagot, ami így követi a test formáját, mégis összébb szorítja a felsőtestet. A fűző két szélén lyukakat alakítottam ki, ezekbe lehet a szalagot fűzni. A kék anyag és a bélés közé a lyukak alatt vékony bőrszíjat varrtam be. Ezt a lyukaknál szintén kilyukasztottam. A bőrcsík merevít is, valamint nem feslik szét olyan könnyen a lyuk, amikor összefűzöm, nem csupán a textil terhelődik.

A fűzést lehet szabadon hagyni, de gyakran megjelenik, főleg angoloknál, hogy a fűző elé "bepótolnak" egy anyagdarabot. ami elfedi a fűzést. Nálunk ruhaderékon akad egy ilyenre régészeti lelet. Miskolcon az Avasi templomban Miskolczi Ambrusné (+1588), született Illavölgyi Katalin ruhadereka elől fűzősen záródik, de a bal oldalról indulva egy másik a ruhaderékkal megegyező anyagból (szintén vörös selyem) a jobb oldalra egy hajtásba csatlakozik és eltakarja a fűzős részt. Én a fűzőn az angol példákat használva olyan brokátanyagot helyeztem el a betoldáson, amely díszes, a minták centrális részein igazgyöngyöket varrtam fel. A bepótlás egy fűzős ruhaderék alól kilátszódhat, nem kell a fűző fölé másik inget vagy ingvállat venni.

Ajánlott irodalom:
Arnold, Janet: Patterns of Fashion. The cut and construction of clothes for men and women c 1560-1620. Macmillan. London, 1985.
Mickhaila, Nina - Malcom-Davis, Jane: The Tudor Tailor. Techniqies and patterns for making historically accurate period clothing. Costume and Fashion Press. Batsford. 2006.
Waugh, Norah: Corsets and Crinolins. Theatre Art Books. Batsford, 1990.

Köpenyek, körgallérok

Egy olyan felsőruhával fogok az alábbiakban foglalkozni, melyről mostanában többen is kérdeztek, úgyhogy épp itt az ideje, hogy kicsit összefoglaljuk, mit is tudunk a kora újkori köpenyekről.
Nem új formaként jelenik meg a korszakban, hiszen a köpenyek a legkorábbi ruhaábrázolások és leletek közt ott vannak. Jellegzetességük a korszakban, hogy általában ívben szabottak, de több, különböző alakú darabból tevődnek össze. Lehetnek félkör, teljes kör, vagy ovális alakúak, s találkozhatunk galléros és csuklyás változatokkal is.

Köpeny


Egy teljes kör köpeny elkészítését kérte tőlem egy barátom, aki csuklyás változatot szeretett volna. A köpeny sűrű szövésű barna lenvászonból készült, bélése szintén lenvászon, piszkosfehér színből.  A kapcsozását kézzel készített 3 cm nagyságú francia kapcsokkal oldottuk meg. A kapcsokat bőrtulipánokra varrtam föl, melyek mindkét oldalon megtalálhatóak, így a ruhadarab ki-be fordítható. A kör átmérője 240 cm, így igen hosszú, a viselő lábszárának közepéig ér. A megrendelő kérése volt a hossz, mivel teljes menetfelszerelés fölött viseli. A dolmány fölött eltakarja a fegyverzetet, viszont nem ér a vitéz bokájáig, így a szablya könnyen előrántható. Mérete miatt a lenvászon anyag ellenére igen nehéz, így mindenképpen több kapoccsal kell rögzíteni, hogy ne csússzon hátra.  A csuklya szintén igen nagy lett, mivel a megrendelő magasabb föveggel, illetve huszársisakkal is hordja. Két negyedkörcikkből alakítottam ki a csuklyát, melynek sugara 50 cm volt. A nyakrésznél be kellett rakni az anyagot, de így egy 17. századra már divatos, bővebb csuklyát kapunk. 




Dersffy Ferencné
Császár Orsolya portréja
(Őrzési hely: Ausztria)
Körgallér



A körgallérról korábban már esett szó a női ruhadarabok között (lásd itt), de mindenképpen fontos megjegyezni, hogy nem kifejezetten női a ruhadarab, mindkét nemnél találunk rá példát. Talán magyar területen annyi megjegyzést tehetünk, hogy a régészeti leletek és a képi források közt gyakran látni nőkön, a férfiakra inkább a mentés-dolmányos viselet a jellemző. De tudjuk, hogy nálunk is viselik a férfiak a nyugati hatású ruhadarabokat, főleg azokon a területeken, ahol magasabb a német ajkú lakosság száma. Tehát mindkét nemnél előfordul ennek a rövidebb köpenyfélének a használata. Lehet ez is csuklya nélküli és csuklyás is. 
Gyakran a körgallér elején egy-egy keskenyebb körcikk visszahajlik és láttatni engedi a bélést. A bélésük általában egy díszesebb anyag vagy prém, ahogy ezt lánzséri Császár Orsolya portréján is láthatjuk a 16. század 90-es éveiből.
Az én körgallérom mindössze 80 cm hosszú, szerkesztése a minta alapján nagyon egyszerű, körcikkekből szabott. A külseje kék gyapjú, bélése tört fehér lenvászon. A köpeny bélése a két szélén hajlik ki, ahol viszont nem a tört fehér vászon látható, hanem kék terülőmustrás selyembrokát, hasonlóan a fenti példákhoz. A köpenyt a német és angol gyűjteményi darabok és a magyar képek alapján díszítettem, így az egyszínű gyapjúra varrtam fel a terrakotta színű zsinórt. A rátétdíszek nagyon gyakoriak voltak a kora újkorban, ennek ellenére szinte egyáltalán nem látni magyar kora újkoros hagyományőrzők ruháin. Pedig egyszerűen kialakítható, és nagyon látványos, így minden ruhakészítésbe kezdőnek csak ajánlani tudom.

Jó munkát kívánok mindenkinek!


Ajánlott irodalom:

Arnold, Janet: Patterns of Fashion. The cut and construction of clothes for men and women c 1560-1620. Macmillan. London, 1985.
Bakó Ádámné: XVI. századi női körgallér restaurálása. A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei, 22. (1984.) 166-175.
Mickhaila, Nina - Malcom-Davis, Jane: The Tudor Tailor. Techniqies and patterns for making historically accurate period clothing. Costume and Fashion Press. Batsford. 2006.