Hogyan készítsünk kora újkori ruhaderekat? VOL 2.

A korábbiakban átnéztük, milyen ruházatot viselhetett egy kora újkori nő (itt), illetve, hogyan is nézett ki ennek egy része, a felsőtesten viselt váll vagy más néven ruhaderék. Ha már sikerült kiválasztani, pontosan milyen történeti karaktert akarunk megjeleníteni, akkor neki is állhatunk egy ruhaderék elkészítésének.

Ruharekonstrukció a sárospataki és a gyulafehérvári leletek alapján.

Sokszor hallom vissza hagyományőrzőktől, hogy például ők csípőn szeretik hordani a nadrágot (sic), szoknyát, mert az "úgy áll neki jól", és a rövid ujjú inget jobban szereti. Hölgyek, most döntsük el, mit akarunk: kora újkori ruhát viselni, vagy mai modern ruhában járni? Amennyiben ez utóbbit, akkor tessék a következőket tudomásul venni:

AMIT SZEM ELŐTT TARTUNK: Nem fordítva gondolkodunk, az a lényeg, hogy ŐK mit láttak szépnek, nem az, hogy ma mit tartunk szépségideálnak!!! 
Ha ehhez nem tudunk hozzászokni, akkor most tegyünk le róla, hogy történeti ruhát viselünk! A különböző korszakok ruháit nem véletlenül viselik úgy ahogy: van egy "sziluett", amit el akarnak érni, szépnek tartanak, ez a korszak szépségideálja. Ezt akarjuk mi is reprodukálni, nem pedig a mai "szépet" átültetni egy korábbi korszakra! Ennek megfelelően MINDEN ruhadarabot fel kell venni, úgy kell megvarrni, ahogy ők megtették, illetve olyan anyagokat kell használni, amilyenekkel ők dolgoztak. Nem helyettesíthetőek az anyagok, mert "a modern egyszerűbben elérhető" (ugyanis ez nem igaz!), és nem helyettesíthető a forma modernnel, mert amúgy is "ugyanúgy néz ki" (és persze ez sem igaz). Tehát ha döntöttünk, és igyekszünk a karakterünknek megfelelő ruhát kiválasztani, akkor álljunk neki és valósítsuk meg.

Hogyan kezdjünk el?

A forma:

Én egy gazdag polgárasszony vagy kisnemes hölgy ruhaderekát akartam megjeleníteni, így jó minőségű anyagokkal fogok dolgozni. De a forma maga nem változik, egy mezővárosi polgár vagy  falusi jobbágy is ilyen viseletet hordott, az anyaghasználatban és a díszítésben tértek el: vagyis abban, hogy a hölgynek mit engedett meg a pénztárcája! 

A formánál mire kell figyelnem?

A kora újkori szabásminták elég egyértelműek. Ugyan nagyon hasonlítanak a mi ruhaderekainkra a 19-20. századi mellesei, mellényei, de figyelni kell a modern szabásminták mellőzésére. Kedves hölgyek, NEM elég képről lemásolni, mert tetszik, meg "szerintem" egyszerű! Előre kell tudnom mit szeretnék csinálni, és azt hogyan kell. Ha nincs elegendő információm, akkor pedig olyanhoz fordulok, aki tud segíteni. Nem, nem a szomszéd Mari nénihez, aki varr egyébként, hanem olyanhoz, aki történeti ruházattal már találkozott. Egy varrónőnek ezt NEM kell tudni, ne várjunk el ilyet női szabótól, egyszerűen ez az ő képzésébe NEM tartozik bele. Amennyiben nem történeti ruhakészítővel dolgozunk, legyünk olyan előzékenyek, és vigyünk írott és képi anyagot, és instrukciókat a varrónőnknek!
És igen, utánajárással jár a korhű, történeti ruha elkészítése, de egyrészt megéri a befektetett energia, mert jó lesz a viseletem, másrészt nem jelmez lesz a végeredmény! Amit mi itt csinálunk az egy bizonyos fajta rekonstrukció, nem színházi jelmez cipzárral meg patenttal, és nem kosztüm filmekhez. Annak is van létjogosultsága, de nem itt! Ez egy más műfaj, ezt tessék szem előtt tartani!

Tehát miben különbözik a 16-17. századi ruhaderék a modern mellénytől? Ebben a korszakban még nem használják a mell- és derékszűkítőket. Egy-egy alkalommal előfordulhatnak kivételek, de akkor sem magyar ruhaderekak esetében találkoztam velük.

Az 1:3 méretű ruhaderék szabásmintája

Igazából ha elkészülünk a ruhaderekunkkal, rá fogunk jönni, hogy nincs is szükség ezek esetében ezekre a modern formákra, akármilyen alkatú is legyen a viselő. Alapvetően tudnunk kell, hogy a korszakban a szépségideál a "homokóra" alkat: tehát a karcsú derék és a széles csípő. Erre a szabással és egyéb kiegészítőkkel még jobban "rá lehet játszani", optikailag segíthetünk a látvány "tökéletessé tételében". Magyaroknál két alaptípussal találkozhatunk a török-kori női viseletben, amit ma "magyarosnak" aposztrofálunk, de ahogy már korábban is volt szó róla (itt), egyébként egész Európában ismert formára kell gondolnunk.

Az egyik legnagyobb különbség a szűkítők hiánya mellett, hogy a hátát általában egy darabból szabják ki, illetve az eleje nem a hónalj alatt, az oldalvonalon kapcsolódik össze a hátrésszel, hanem a viselője hátán, a hónaljtól a csípő felé, egy ferde sávban. Ez egyébként megfigyelhető 20. századi néprajzi gyűjteményben őrzött vállaknál is, ami mindenképpen egy archaikus formát őriz.

Ezeket ábrázolásokon is láthatjuk:

Ruhaderék, melyet a 16. századi Itáliában gyakran a hátrészen fűztek össze. Ilyenkor az elejét egy darabból szabták ki. Magyarországon itt általában összevarrták a részeket, és elől nyitották meg a ruhaderekat.
Forrás: Wikipedia

1. A zárt ruhaderék

Létezik egy elől szorosan, francia kapcsokkal záródó ruhadarab, mely főként fiatalabb lányoknál, és vékony alkatú hölgyeknél jelenik meg. Érdemes tehát olyan hölgynek választania ezt a típust, akinek az alkata alapvetően vékony, nem túl gyakran változik a mérete, és nem tartozik a mellben "erősebb" alkatúak közé. Ezt a típust nem igazán lehet bővíteni, szűkíteni. Ha a forrásbázist nézzük,  akkor  elmondhatjuk, hogy Sárospatakon, Boldván találtak, fiatal lányoknál ilyen ruhaderekakat, illetve több festményen láthatunk példákat erre a megoldásra.

Weiss Zsuzsanna és Korváth András portréja 1650-ből
Forrás: www.npg.hu

2. Az elől fűzéssel záródó ruhaderék

Ez az ismertebb forma, mivel ennek változata él tovább a 19. századi népi viseletekben és a díszmagyarban is. Ne tévesszen meg senkit a későbbi ruhadarab, nekünk nem arra van szükségünk. Szabásra ugyanazt kell használnunk, mint az elől szorosan záródó fajtánál, viszont a ruhaderék eleje nem fog tökéletesen összezárni. 

Miért használták ezt a formát? Elég egyszerű a válasz: a fűzéssel többféle méretű hölgy hordhatja a  ruhadarabot, vagy másik aspektusból nézve a dolgot, a változó testméret sem okoz problémát, nem kell átszabni, módosítani a ruhadarabot. Ez nem feltétlen a hízás-fogyást jelenti, gondoljunk csak arra, hogy a korszakban normális, hogy egy-egy hölgy akár 6-8 gyermeknek is életet adott, így a gyakori terhességek alkalmával sem kellett másik ruhadarabot viselni. Bizony ez is eltér a mai gondolkodástól: a középkor és a kora újkor embere a gyakori terhességek ellenére sem varrt külön "kismama" ruhát, hanem az általánosan viselt ruházatot "adaptálták" az állapotnak megfelelően.

Brandenburgi Katalin menyegzői ruhája 1626.
Őrzési helye: Magyar Nemzeti Múzeum

A formára még egy kicsit visszatérve: a díszmagyarban jól látjuk, hogy a ruhaderekak elől a szoknyára hegyes ívben "réárnek". Ez is a kora újkor hagyománya, de nem feltétlen kell így szabnunk a ruhaderekunkat, ha nem varrjuk össze a szoknyával. Mind az egyenes mind az íves ruhaderék elképzelhető, ezt az általunk választott karakternek megfelelően, illetve a mi ízlésünk alapján kell kialakítanunk.

Az összeállítás

Egy ruhaderekat varrhatunk természetesen géppel is, de tudnunk kell, hogy ebben a korban nem 

ismerik a varrógépet, így a varrásnál az eredeti megoldások sem a mai gondolkodásmódot követik. Tehát megoldhatom "modern módszerekkel", amennyiben nincs időm, vagy ennyire nem tartom fontosnak a teljes korhűséget, de az alábbiakra érdemes figyelni, ha géppel varrok:

1. úgy varrjam össze a darabokat, hogy lehetőleg NE látszódjon, hogy gépet használtam: a daraboknál a "visszáján" használom a gépet, akár endlizhetem is, ha így érzem biztonságosnak, de ne látszódjon a színén! 

2. Lesz olyan hely, ahol nem tudom megoldani géppel: ekkor bizony kézzel fogok dolgozni. Nem kell megijedni, igenis lehet szépen varrni, apró öltésekkel, és a lényeg:

3. Ezek az emberek, nem a mi, 21. századi gondolkodásunk szerint látták szépnek a ruhákat, tehát nem az a lényeg, hogy "eltüntessük" a varrást, hanem hogy olyan legyen, ami nagyon HASONLÍT az eredetire. Ez jelentheti azt, hogy látszik a varrás, vagy másfajta öltéstípust kell használnunk, mint amit géppel választanánk.

Három réteget használtam a bemutatott ruhaderekamhoz:

1. a külső, látható anyagot. Jelen esetben ez mustár sárga pamutbársony volt.

2. egy közbélést, mely vastagabb gyapjúból készült. Célja a megfelelő tartás biztosítása.

3. a bélés, amelyhez sávolyszövésű lent használtam. A sávolyszövetet a rugalmassága miatt választottam.

Az összeállítás folyamata: 

Először összevarrtam a bársonyból kiszabott részeket, és eldolgoztam a fonákoldalon a széleket. A közbélés anyagát szintén összevarrtam, majd a bársonyhoz varrtam. Végül a bélést dolgoztam rá a két másik rétegre.

Anyaghasználat

Ahogy erről már fentebb volt szó, a karakterhez választom meg az anyagokat, tehát ha gazdag a karakterem, akkor fogok brokát és bársony anyagokat beszerezni, bár jó minőségű posztót is viselhet egy nemes hölgy! Azt viszont mindenképpen szem előtt tartom, hogy nem attól lesz egy karakter egyszerű, hogy igénytelen! Ha falusi parasztasszonyt szeretnék megjeleníteni, nem attól lesz hiteles a karakterem, hogy lefittyedt, igénytelen viseletet csinálok, ami sem anyagában, sem formájában, tehát a "sziluettben" sem felel meg a korszaknak. Gondoljunk arra, hogy az emberi alaptermészet nem változik: a nők minden időben szeretnek JÓL kinézni.

Ruhaderék bársonyból, fehér csipkével

Ennek anyagi kereteik szabnak határt, de attól, mert valaki szegény sem kell, hogy csoffadt legyen rajta a ruha. attól a sziluett utáni vágy, a korabeli szépségideál megvalósítása ugyanúgy cél volt a korszak embereinek. Ezért határozottan kérek minden lelkes, új viseletvarrót, hogy figyeljen oda, ha alacsonyabb társadalmi kategóriát jelenít meg, akkor is lehet az a ruha szép és igényes a megfelelő anyaghasználattal.

Díszítés

A kora újkori nők és férfiak körébe rendkívüli népszerűségnek örvend a fémszál és a fémfonal. Az első fogalom magát a réz, ezüst, arany szálakat (lapos, hengeres, különböző átmérőkkel) jelenti, a második pedig olyan fonalat, aminek van ún. bélfonala (pl. len vagy gyapjúszál) amire rátekerik a félszálat. Ebből alakítanak ki díszeket, ráteszik a textilre, hímeznek vele, vagy csipkét készítenek belőle. Erre a korszakra többféle ún. paszomány, vagy a korabeli szóhasználatban "galand" ismert. Technikailag a szádfával és kártyákkal szövött szalagokról, valamint a vert csipkéről beszélünk.

Tehát a ruhaderekakon találhatunk hímzést, rátett szövött szalagokat, csipkéket és textilből kiszabott csíkokat.

Ruhaderékra varrt bársonyszalagok, melyre fémszálas fonalat hímeztek, a Pisában talált ujjas ruhán.

A minták elég kötöttek, szögletesen követik a ruhaderék formáját. Ilyenre sokféle példát találhatunk a korabeli képeken és a régészeti leletek között is:

Ismeretlen lőcsei asszony portréja 1641.
Forrás: www.npg.hu

Én a saját ruhaderekamon pamutcsipkét választottam, melyet szintén szögletes formában varrtam föl.

Hasznos technikai apróságok:

1. A fűzés

Külföldi hagyományőrzőkkel beszélgettem, ahol a lányok felhozták, hogy miért keresztirányba fűzzük a ruhaderekat, mert úgy biztosan nem volt. Na ennek kezdtem el utánajárni, mert számomra a sztereotípiák ("biztosan nem volt, mert én nem ismerem"), mindig kiakasztja a mérőműszeremet. Úgyhogy átnéztem, vajon hányféle fűzési módszert lehet, és egyáltalán fontos-e ez, van-e benne szisztéma, rendszer, esetleg praktikum?

Amit el tudok mondani, hogy a képek alapján úgy tűnik többféle módszert használtak, több évszázadon keresztül, és nincs benne igazán szisztéma. Akkor hogyan választottak? Szerintem megszokás és hagyomány, illetve az alapján a viselőnek mi volt kényelmes. Na ez az a rész, amit régész-történészként, mint szubjektív szemlélet, nehezen tudok mérni. Viszont úgy tűnik mégis ez alapján kell viszonyulni a vállak fűzéséhez. Tehát az alábbiak közül lehet választani, és mindenki úgy válasszon, ahogy neki beválik és kényelmes:
http://www.festiveattyre.com/p/the-zen-of-spiral-lacing.html

2. A merevítés

A 16. század az első időszak, amikor biztosan tudjuk, hogy megjelentek az első olyan alsó- és felsőruhák, amelyekben merevítéseket helyeztek el a sziluett formázása, módosítása érdekében. Itt még nem a 19. század nagyon szigorú, szinte fenyítőeszköznek is beillő fűzőkre kell gondolnunk, de a test összeszorítására, a forma módosítására már lehetett használni ezeket. A 16. század végéről már ismerjük a Bayerisches Nationalmuseum gyűjteményéből az első alsóneműként használt fűzőt. Azt is tudjuk kié volt a ruhadarab: Dorothea Sabina palotagrófnő sírjában találták meg, akit 1598-ban helyeztek örök nyugalomra. 

Dorothea Sabina von Neuburg fűzője 1598-ból
Forrás:http://isiswardrobe.blogspot.hu/2011/11/extant-stays-from-17th-century.html

Tudom ,hogy a filmiparnak köszönhetően, főként a kalóz filmekben a nőkön előszeretettel látni ilyen ruhadarabokat, mint mindennapi viseletet, de fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezek ALSÓNEMŰK. Nem hordják őket nappali viseletként, aki igen, arról a korszak emberének erősen meg volt a véleménye. Tehát amennyiben nem óhajtunk gúny és közmegvetés tárgyává válni, lehetőleg igyekezzünk kerülni a fűzők felsőruhaként való alkalmazását...

A másik lehetséges merevítési mód a ruhaderékba varrott merevítés, melyre a képi forrásokból csak következtethetünk, de a régészeti leletek biztosítanak minket arról, hogy ez a megoldás is létezett. Sárospatakon több olyan ruhaderék is előkerült, amelynek az elejébe varrtak bele fa pálcákat illetve a magyar Nemzeti Múzeum és a Debrecen Déry Múzeum anyagában is maradtak meg cetszilák a textilgyűjteményben a 17. századból.

Itt kerül föl a kérdés, hogy mit is használtak a ruhákban merevítés gyanánt?

A vékony fapálcák, nád elég gyakori, illetve a már említett cetszila, vagyis a bálna "foga", mely keratin tartalmú. Manapság nem lehet beszerezni a természetvédelmi törvények miatt. Régen viszont a bálnavadászat általános jelenség volt, és az állatok szinte minden részét felhasználták. A bálna fogait a textilipar vásárolta föl. 

Méretre vágott cetszilák, amelyeket fűzőbe lehet varrni
Forrás: http://bridgesonthebody.blogspot.hu/2010/06/baleen.html

Miért? Mert a keratin a a meleg hatására részben képlékennyé válik, tehát a textilek közé varrt cetszilák a test melegre részben felveszi a női test formáját. Merevít és formáz, de mégsem olyan durva módon, mint a későbbiekben alkalmazott fémpálcák a 19. század folyamán. Persze, ha jól megnézzük a későbbi fűzőket, kijelenthetjük, hogy a szabásminta is teljesen eltér, teljesen más módszerrel formázta a testet egy kora újkori és egy viktoriánus fűző vagy ruhamerevítés.

Megjegyzés:

A közbélés használatakor lehet merevített réteget is bevarrni, nem csak simán egy közbélést. Ez a mi ízlésünktől, vagy az elérni kívánt sziluettől függ.

3. A szoknyához való viszony

Korábban már említettem (itt), hogy a 16-17. század fordulójáról ismerjük az első írott forrásokat a ruhaderék és szoknya különválásáról. Szabni természetesen külön szabják a részeket, de ebben az időszakban találjuk meg először, külön említve a vállat a szoknyától, tehát nem varrták már egybe a két ruhadarabot, hanem külön-külön dolgozták el, és így külön is viselték azokat. Emiatt többféle kombinációt választhatott a saját ruhatárából egy-egy hölgy, az adott vállat többféle szoknyával is lehetett innentől viselni.

Sikeres munkát és jó szórakozást kívánok!