2020. február 1., szombat

"Rása szoknya három galanddal prémelve" - milyen szoknyát válasszak?

Ha végre elkészültünk a kora újkori ingünkkel és az új ruhaderekunkkal, elkezdhetjük a hozzá illő szoknyánkat is. Szerencsére sokféle formából választhatunk, így a karakternek és az alkatunknak megfelelő szoknyát tudunk készíteni.
Ebből a korszakból már szabás mintakönyveink is vannak, illetve sok megmaradt gyűjteményi darabunk és régészeti feltárásból ránk maradt textilünk, tényleg dúskálhatunk a formákban és lehetőségekben.

Mi alapján érdemes választani?
Először is, amit minden alkalommal elmondok: a karakterünk alapján. Milyen történeti személyt szeretnék megjeleníteni, mert ahhoz kell választanom a ruhát. Tehát ha egy falusi parasztasszonyt mutatok be, értelemszerűen nem egy uszályos bársonyszoknyát tervezek el magamnak. De ha egy gazdagabb kisnemes vagyok, nyugodtan készíthetek magamnak "farkas" vagyis uszályos szoknyát. Már amennyiben tudomásul veszem, hogy sajnos a szép ruhám bizonyos időn belül meg fogja sínyleni, hogy az uszályt a földön húzom magam után... 

Tehát sokféle szabásmintát választhatok, mégis röviden foglaljuk össze a tipikusabb formákat:

1.  A lapokból szabott szoknya
A legegyszerűbb, ha lapokból szabom ki a szoknyámat, majd a derekát berakva, vagy húzva alakítom a derekam méretére. Ilyen fajtát őrzött meg az Iparművészeti Múzeum Esterházy gyűjteménye is, illetve a Sárospatakon megmaradt szoknyát is ilyen szabást mutatnak.
Lapokból szabott szoknya az Esterházy gyűjteményből  valószínűleg Thurzó Erzsébet ruhatárából az 1640-es évekből
Forrás: https://gyujtemeny.imm.hu/gyujtemeny/szoknya-feltehetoen-thurzo-erzsebet-ruhatarabol/2862?ds=eyJxIjoiU3pva255YSAtIGZlbHRlaGV0xZFlbiBUaHVyesOzIEVyenPDqWJldCBydWhhdMOhcsOhYsOzbCJ9&i=0
Be kell vallanom, nekem ez az egyik kedvelt szoknyaformám, mivel egyszerű az elkészítése, és anyagtakarékos is. Egyáltalán nem szégyen ez a szempont sem, mivel a korabeli ember is igyekezett rendkívül anyagtakarékos módon hozzáállni a varráshoz. Jól látjuk a régészeti leletekből, hogy az alap szabásmintákon túl az utolsó kis fecnit is felhasználták, egy kis darab maradékot sem dobtak ki, főleg nem a drágább anyagokból. Inkább "belesakkozták" a ruhába, kiegészítették a legkisebb helyeken is. A takarékosság mellett azért nagy mennyiségű anyagot lehet ebbe is beletenni, és a sziluett kialakításakor sincs probléma, megfelelő mennyiségű anyag felhasználásával, ugyanolyan szép esésű szoknyát tudunk csinálni, mint a többi szabásmintánál.

2. A körcikk

Többféle módon tudok körcikkből készíteni szoknyát, ahogy ez a modern szoknyák esetében is igaz. Nem csak félkör vagy negyedkör részeiből állíthatom össze, de körcikkek és háromszögek kombinációjára is akad példa.
Juan de Alcega  Libro de Geometría, Práctica y Traça című szabás mintakönyvének egyik szoknyája.
Igazából itt tényleg az dönti el, melyiket válasszuk, hogy mennyi anyag áll rendelkezésünkre és melyik esését találjuk mi magunk megfelelőnek. Én most azt tudom tanácsolni, hogy készítsünk kisebb méretű próbadarabokat, ahol látjuk, melyik esése tetszik a legjobban. Emellett persze az anyagfelhasználás szempontja is közbeszólhat. Fél és negyedkörökből sok anyagot kell választanunk, így ez a variáció nem lesz pénztárca kímélő.
A félkörökből kiszabott szoknya és bélése
3. Az uszályos szoknya

Külön vettem ezt a formát, de igazából nézhetjük úgy is, hogy a körcikk egy változata. Ennek is íves szabású a dereka és az alja, de több részből szabjuk ki. 
Pisaból előkerült uszályos ruha
Fotó: Prosinger Lívia

Nagyon érdekes egy ilyen szoknya, úgyhogy egy következő bejegyzésben meg is mutatom, milyen lehetőségeket kínál a "farkas" szoknya!
Toledói Eleonóra halotti ruhája
Forrás: http://realmofvenus.renaissanceitaly.net/workbox/extwomclo2.jpg


Technikai apróságok:

1. A zseb
Ez tapasztalat részemről, de érdemes elgondolkodni rajta: a zseb. Ugyan a középkorból ismerjük a gondolatmenetet, hogy az övön viseljük az apróbb tárgyakat, de a kora újkorban jelent meg először a férfi és női ruhákon zseb. Erről bővebben már írtam (itt), de a szoknya tervezésekor mindenképpen érdemes elgondolkodni ezen az "apróságon". Mindig akkor lenne rá szükség, amikor már nem tudjuk megvarrni, mert épp rajtunk van a ruhadarab, így felmérgeltem magam az idényben, és minden ruhámra varrtam nyílást, a zsebek számára. Azóta mondhatni megszűnt a "diszkomfort" érzetem...

2. Bélelni vagy nem bélelni?
A bélés nagyon szép tartást ad a szoknyának ez nem kérdés. Mivel a kora újkorban értelemszerűen nem ismerik a varrógépet, az interlockot meg főleg nem, így másképp gondolkodnak, ha a szélek eldolgozásáról van szó. A bélés bevarrása a ruháknál (tunikáknál, köpenyeknél, zekéknél, dolmányoknál stb) szinte mindenhol megjelenik a középkor és  kora újkor folyamán, ennek egyik oka lehet a tisztázás is. Ha megnézzük a szabók árszabásait, akkor találunk bélelt és bélés nélküli szoknyákat, illetve más ruhadarabokat, a béleletlenek pedig olcsóbbak. Mondjuk ez teljesen érthető, sokkal kevesebb benne így az anyag , és persze a munka is... Az egy másik kérdés lehet a kutatók számára, hogy a béleletlen azért olyan, mert így olcsóbb, és majd a vásárló varrat/varr bele, vagy érdemesnek tartják így hordani. Régészeti leletnél mindenesetre általában találunk bélésmaradványt.
Hogy rekonstrukciónál mit válasszunk? Én azt tanácsolnám, hogy a mi ízlésünknek megfelelően. Én bevallom ritkán teszek teljes bélést a szoknyáimba, bár azt is bevallom, hogy selyembrokátból vagy vékonyabb selyemanyagból, ami első ránézésre is kívánja a bélést még nem varrtam magamnak szoknyát. A bársony és gyapjúfélék elbírják a "bélés nélküliséget", bár a vékonyabb posztóknál valóban lehetséges, hogy szintén szebb látványt érünk el béleléssel. Szóval itt megint az anyagválasztásunkon múlik a dolog. Ami segíthet még az a szoknya aljára varrt plusz textilsáv, ami egyben merevít is, így térjünk is át erre a kérdéskörre.

3. A tartás megerősítése:
 a, Merevítés a szoknya aljában
Akár varrunk bélést, akár nem szoknyába, szebb tartást ad ha a szoknya aljába, legalább a külső díszítősáv vonalában, varrunk egy textilsávot. Erre régészeti adatunk is van, hiszen a boldvai kislány szoknyájában szintén találtak ilyet. Amit még megtehetünk, hogy ebbe a sávba egy merevebb zsinórt varrunk a fonák oldalra.
A szoknya béléséhez varrt gyapjú sáv


 b, Merevített alsószoknya
A korszakból erre is ismerünk jó pár példát, szabás mintakönyvek lapjairól és szerencsére maradt is meg belőlük. Az első ilyen merevített alsószoknyát ezek, melyek különféle formái a 20. századig kísérik a női szoknyák világát. Többféle merevítést tehetünk bele, a kora újkorban általában fapálcákat, nádat és zsinórokat találunk.  
Christoph Weiditz: Trachtenbuch, (Spanyol hölgyek ábrázolása) 1505


 c, Derékpárna
A téma megér egy következő posztot, de a homokóra forma miatt mindenképpen meg kell említenünk. A derékpárnák megjelenése is a kora újkornak köszönhetőek. 
Karikatúra hölgyekkel, akik maszkot és derékpárnát viselnek, 1590
Forrás: https://digitalcollections.nypl.org/items/510d47e0-fc3a-a3d9-e040-e00a18064a99#/?zoom=true 

Nem mindenki értett egyet a korszakban a használatukkal: női szeszélynek, vagy a protestánsok a katolikus felekezet hiúságának tartották. Mindenesetre használták egész Európában, és valóban sokat segít a megfelelő sziluett kialakításában.

Az én hölgyem szoknyája:
Egy sötét rózsaszín árnyalatú selyembársonyt választottam, melyet bordó lenvászonnal béleltem.
A bélés felrajzolás után
Mivel volt elegendő anyagom, így nem spóroltam, két félkört szabtam ki.
A derékrészt kicsit bővebbre hagytam, így apró rakásokkal a derékra igazítottam a szoknyát, majd egy selyem derékpánttal összefogtam a derékrészt.
Az összevarrt szoknya kiterítve

Többféle módon lehet a derekat zárni. Ami biztos, hogy az eddig ismert, gyűjteményben megmaradt vagy régészeti leletként fennmaradt szoknyáknál általában egy hasítékot találunk, tehát a néprajzi anyagban ismert elől és hátul összekötős változattal nem találkoztam. Ez nem jelenti azt, hogy 100%-ig biztos, hogy nem létezett, de sok szoknya ismert Európából, szintén ezzel a megoldással, illetve régészeti leletek között, temetőfeltárásból a csípő tájékán, ha nem is maradt meg a szoknya, de francia kapcsokat találunk. Tehát valószínűsíthetjük, hogy az egy hasítékos, és úgy megkötős, és/vagy francia kapoccsal záródó változat lehetett a gyakori. Én az estek 99%ban a kapcsos megoldást szoktam választani, tökéletesen beválik. Amennyiben változik az ember derékbősége, a kapocs áthelyezése egy bizonyos méretig megoldható.




A forma, ahogy a képen láthatjuk nagyon szép, kifekszik a derék körül. A boldvai lelet alapján pedig a szoknya aljába varrtam egy posztó csíkot, ami tovább segítette a szoknya tartását. Kívül sárga pamutcsipkét varrtam a szoknya aljára díszítésként.

Díszítés:
Erről az egy kérdésről még nem beszéltünk, pedig a szoknya fontos eleme. Az írott forrásokban "prémelésnek" nevezik, amikor a szoknya aljára körben, illetve elől hímzett, vagy szövött szalagokat, illetve vert csipke sávokat varrnak fel. Ezeket a szövött, illetve csipkecsíkokat nevezik "galand"-nak. Lehetnek különféle fonalakból (selyem, pamut, gyapjú stb.), illetve nagyon kedvelik a korszakban a fémszálakat is.
Erre a szoknyára sárga pamutcsipke került egy sorban a szoknya alján, de nem közvetlenül a legszélén (egy kicsit feljebb szokott kezdődni a sáv a régészeti leletek és a gyűjteményi darabok tanúsága szerint). Hány kerüljön rá és milyen anyagból? Ez a megszokott módon a korabeli hölgyek pénztárcáján múlott, illetve a rekonstrukciónál a mi pénztárcánkon, illetve a karakterhez illő kialakításon. 


Jó tervezést és munkát kívánok mindenkinek!


2020. január 27., hétfő

Hagyományőrző kisokos 1. - avagy hogyan kezdjünk neki egy karakternek?

17. századi pék és sütőasszonyok a sárospataki sütőházban
Fotó: Mónos Gábor

Nos ez kivételesen nem egy adatközlő poszt lesz, bár "segítségnek" azért lehet tekinteni.

Próbálok a kérdéshez konstruktívan hozzáállni, mert úgy gondolom, mindenki kezdi valahol a történeti újrajátszást, vagy a történeti viseletekkel való foglalkozást, akár szakmai szinten is.
Az tény, hogy kora újkor, ami engem első körben szokott érdekelni, Magyarországon történeti újrajátszó szempontból publikáció terén valljuk be elég hiányos, hiszen ez a blog is ezért született meg. Vannak témák amiket gyakran körbejárnak, és vannak ahol elvétve találunk feldolgozást, vagy több évtizedes beépült, de helytelen fantazmagóriákra támaszkodunk. Ezért fordulunk gyakran szakemberekhez, amit jól is teszünk.
Viszont az nem mindegy, hogy hogyan kérünk a kedves kutatótól/szakembertől: ugyanis a válaszadás nekem is idő és energia. Rendkívül sok kutatást, utánajárást, tervezést igényel, hogy egy karaktert kidolgozzunk, én is tudom, lassan 20 éve csinálom. Tisztában kell lenni a történeti háttérrel, a társadalmi renddel, szabályokkal, tehát mentalitás és életmód-történeti kutatást kell végezni, és utána jön, hogy pontosan ki, mikor és mit viselhetett (társadalomtörténet, szociológia, néprajz). Ezek után jön a készítés (viselet és divattörténet) és az, hogy erről mesélni is tudjak az embereknek (interpretáció többféle módon), akik odajönnek hozzám egy rendezvényen. Nagyon sok plusz időt, energiát, áldozatot kíván ez a hobbi.
A viszont biztos, hogy fontos, hogy jó legyen amit megmutatok a nagy világnak, ez tiszta sor. Felelősségem van benne, hogy nem cipzáras jelmezben, butaságokat regélve áradozzak az adott korszakról (mert ez nem csak a kora újkorra igaz persze).
Nos, mivel újabb levelet kaptam a szokásos "kérésekkel" úgy döntöttem leírom, hogyan készüljünk föl, ha karaktert akarunk építeni, illetve mit "illik" kérdezni, és mi nem fér bele, ha "segítségre" van szükségünk. 

17. század eleji tábor és karakterek
Fotó: Szőcs Judit Millarca

Szabályok kezdő hagyományőrzőknek/történeti újrajátszóknak

Egy nagyon kedves barátom mondta évekkel ezelőtt, hogy akkor kérjük más, avatottabb segítségét, ha már "elvégeztük a házi feladatot": tehát nem úgy megyek oda a kutatóhoz, viseletkészítőhöz, másik avatottabb hagyományőrzőhöz, hogy azt sem tudom mi fán terem, amit akarok. Igenis kell kutatni hozzá, mert a másiknak is idő és energia ezt megtenni. És nem neki kell a karakter, hanem NEKED. Egyébként ismeretlenként miért is tenné meg neked, hogy kidolgoz egy karaktert (igen a viselet megtervezése is AZ)?
Alapvetően senkit nem szeretek elutasítani, mert nekem nagy öröm, hogy más is meglátja a történeti újrajátszás szépségét, és a kérés azt mutatja, hogy van is hajlandósága arra, hogy elkezdjen valamit. De ha nem jól kérdez, akkor alapból elássa magát a kutatónál. A kérdező nem érti miért kapott visszautasítást, és rámegy a "gyalogösvényre" (majd akkor én elkavirnyálok amerre akarok), a kutató meg bosszankodik, hogy "már megint egy ilyen kérés...". Évekig válaszoltam úgy megkeresésre, hogy nagyon sokszor újra kezdtem bele, megírtam, milyen részei vannak a ruhának, mit kellene tenni, milyen anyagokat használnak, mit miért viselnek. Kérdezgettem, hogy milyen társadalmi csoportot szeretnének. Általában a következővel találkoztam: a kérdezőnek fogalma sincs, vagy fantazmagóriákban él, mert "markotányosnő", meg "vitéz" akar lenni. És minden egyes alkalommal kezdhettem előlről, órákat töltöttem a gép előtt. Tehát mielőtt kihullik a kedves kutató/hagyományőrző haja a következő, "küldd nekem a képi forrást, én meg várom a sült galambot" levéltől, kérlek olvasd el az alábbiakat:

Milyen kérdéseket, kéréseket NEM teszek fel/kérdezek meg:
1. Kérlek, keress képet, ábrázolást a ruháimhoz/tárgyaimhoz.
2. Nem tudom milyennek kellene lenni a ruhának/tárgynak, de ezért vagy te, írd le, keress nekem, dolgozd ki.
3. Kitaláltam egy karaktert, igaz nem néztem utána, van-e, történetileg releváns-e, de tetszik, ahhoz kellene nekem minden. 
4. Adj szabásmintát, majd én megvarrom/megvarratom! (Kérlek, ilyet végképp ne csinálj! Ezer kutatással és kísérletezéssel töltött óra után ugye nem gondolod komolyan, hogy ismeretlenül ezt bárki a rendelkezésedre bocsátja főleg, ingyen?!...)

A fentiek NEM segítség kérések, hanem kiadtad a feladatot, ráadásul egy számodra idegen embernek. Ez olyan, mintha én odamennék hozzád, a munkahelyedre és azért, mert értesz hozzá, megmondanám, mit tegyél, mert nekem most arra van szükségem, a te munkaidődben. Persze ezt ingyen, mert szépen nézek rád. Ugye, így már nem is olyan érthetetlen, miért van az, hogy sok "régi motoros" hagyományőző nem válaszol a leveleidre? Így nem kezdünk bele a történeti újrajátszásba. 

DE akkor hogy kezdünk bele?

A parfümkészítő és a vásárlója
Fotó: Szőcs Judit Millarca


1. szabály: UTÁNA NÉZEK MIT SZERETNÉK MEGVALÓSÍTANI.

Hogyan teszem ezt?

LÉPÉSEK:

1. Milyen korszakot jelenítek meg?
Pontosan behatárolom, milyen történeti időszak érdekel. Ez lehet azért, mert a csapat, ahová belépek, egy adott történeti kort szeretne megjeleníteni. Lehet más miatt is (tanulmányok, akár), a lényeg, hogy pontosan indokoljam meg, miért azt az időszakot szeretném kutatni. Sose legyen túl nagy a merítés: például az nem a legjobb kezdés, hogy legyen "középkori". Ez nem behatárolható, 500-1000 év nem fogható meg, túl sok a változás. Keress egy kisebb időszakot, főleg, ha középkorral, újkorral foglalkozol, nagyon sok lesz az írott, képi és régészeti forrás, jók a néprajzi párhuzamok (persze mindent a józan ész határain belül felhasználva).

2. A korszakban az én lehetőségeimmel, milyen karaktereket tudok létrehozni?
Itt kellene elolvasni a vonatkozó szakirodalmat. Ez mit jelent? 
Szakirodalom: azok a történészek, művészettörténészek, régészek, nyelvészek, muzeológusok, néprajzosok, kultúrantropológusok (stb.) által írt könyvek, amikben forrásokat (lásd lentebb), felhasználva összegzik nekem, amit az adott témáról kell tudnom. Ezeket érdemes kijegyzetelni, hogy tudjam a főbb pontokat, így mindig elővehetem, ha később is szükségem lenne egy kis "frissítésre". 

3. A kiválasztott karakter valóban létezik, hogyan kezdjek hozzá, pontosabban mit tudok a korszakban róla?
Az összegyűjtött szakirodalom alapján, kirajzolódik egy kép: ebben a történeti korszakban, milyen társadalmi rend volt (milyen társadalmi rétegek, ők hol laknak, mi a család, mi a nagyobb közösség (törzs, város, falu, ország, stb.), ők hogy rendeződnek - jog alapján, milyen jogi keretek vannak - szóbeli, írott törvények). Tehát most jön az, amikor van történészek által leírt könyvek alapján képem arról, hogy mit tudunk az adott korról. Itt kell áttérni a forrásokra. 

Mik azok a források?
Olyan, a számomra érdekes korszakban keletkezett írott, képi adat, régészeti lelet, gyűjteményben megőrzött tárgy, amit fel tudok használni az adott korszak rekonstruálásához. Ezek mennyisége persze függ az általam kutatott korszaktól, van ahol több lesz a régészeti adat, van ahol a képi vagy írott forrásban dúskálhatunk.


4. Mik a megfelelő helyek, ahol kereshetek?
Könyvtár: igen, évezredekkel ezelőtt találták, ki de ma is az alapja mindennek. Be kell menni, beiratkozni és használni. Ha jönnek a kifogások: drága (már elnézést, de mihez képest?), nincs időm, akkor gondolkodj el, tényleg akarod-e ezt a hobbit csinálni. Ha ez a hobbid, akkor arra van időd, amire szánsz időt. A könyvtárból kihozhatod a könyvet, és otthon el tudod olvasni, de benn is nyugodtan lehet tartózkodni, a kollégák kedvesek, a hely tiszta, meleg és a tudásba senki nem halt még bele. A könyvek emelgetése és a keresés közbeni járkálás pedig a napi fitnesshez is hozzásegít. Viccet félretéve, egy történeti újrajátszó igenis fordítson időt, arra hogy utánanéz annak, ami érdekli.
Internet: Ma már a telefonon is hozzáférünk az internethez, igazán nem mondhatja senki, hogy nem adott a lehetőség. Rengeteg adatbázis van már fenn, egész könyveket, szakcikkeket tölthetünk le. A Google, keresőjébe elég beírni az alap szavakat. 
Persze nem mindegy hogy jó keresőszavakat írunk-e be. Ehhez kell az első két pont: a szakirodalom és a forrás. Ha tudom, mit keressek (pl. nők helyzete a kora újkorban, nőtörténet, játéktörténet, mesterségek stb.), akkor igenis ki fogja dobni a net, amire szükségem van.
És igen, a magyar mellett bizony sok egyéb idegen nyelven is lesznek adatok. Ha nem tudok semmilyen nyelven, akkor segítséget kérek olyantól, aki tud, de a google fordító is sokban tud segíteni.

Példák:
Az adatbázisok külön segítenek, mert célirányosan tudok keresni. Ma Magyarországon az Arcanum adatbázis az egyik legjobb hely, mert bedigitalizált múzeumi kiadványok, történeti festmények, fotók, térképek stb. ingyen kereshetők. Van bővebb változata, ami valóban előfizetéses, de nagyon sok egyetem, könyvtár használatával elérhető ez is.

Létezik közösségileg létrehozott adatbázis, amit sokan szerkesztenek, ilyen a Hagyomány és Múltidéző. Létezik FB csoportja is, be lehet lépni, ott is kapsz segítséget (amennyiben értelmesen kérdezel a fentieket betartva).

Mivel a kutatóknak is gondot okoz a nagy külföldi adatbázisok, kiadók pénzéhsége, így vannak már ingyenes kezdeményezések, ahol szakcikkek, tanulmányok, vagy akár egész könyvek elérhetők. Ilyen az academia.edu oldala, tessék bátran használni.


5. Elakadok, mert nem mindenhez találtam forrást, szakirodalmat.
Lehetséges, hogy egy adott témához kevéske adat áll rendelkezésemre, főleg, ha kezdő vagyok. Az előző köröket megfutom, összeállítom, amit találtam. És ezután kezdek keresni egy olyan embert, akitől kérdezhetek. Kialakult bennem egy kép, mit akarok, hogy nézzek ki. Ehhez VAN szakirodalmam (listába szedve), amit átolvastam, és vannak forrásaim (lista), amiket megnézegettem. Nem vagyok biztos benne, hogy mindent jól értelmeztem, ezért kérdezek. Semmi baj, mindenki így kezdi, nosza kérdezzünk!

6. Na EKKOR kérdezek, attól aki ért is hozzá. De ki ért hozzá, kitől kérdezzek?
Ha történeti adatról van szó, akkor az első, akit megkérdezek az a szakember. 
Ki a szakember? Ma a 21. században divat, hogy kérés nélkül is tanácsot adunk. Egy-egy erősebb személyiség, lehengerlő beszédkészséggel, bizony erős hatást tud gyakorolni másokra. Ez mindig is így volt a történelemben, nincs új a nap alatt. De mivel ma az információkat könnyen elérjük az internet segítségével, még könnyebb befolyásolni az embereket. Úgy gondolom, az emberek alapvetően megpróbálnak megbízni másokban, amivel nincs baj, jobb ha nyitottak vagyunk, mintha állandóan gyanakszunk, de egy bizonyos fajta józan szemlélet azért nem árt. És bizony az internetet sem tudjuk okosan használni sokszor (mert valóban nem tanítják, hogyan kell jól szűrni az információt), így eltévedhetünk. Attól hogy valami fenn van neten, vagy nagyon tudományosan hangzik, még nem lesz igaz.
Első körben a végzett szakember (régész, történész, művészettörténész, stb.) az eredője mindennek. A szakember sem mindent tudó (jó ha ezt beismeri, persze nem vagyunk egyformák), azért szakosodunk, mert egy-egy kutatási témába beleássuk magunkat. De alapvetően mivel évekig tanulunk, így MINDENKÉPPEN jobban értünk hozzá, mint az, aki nem tanulja. Ezen fölösleges vitatkozni, mert így van. Amennyiben "te ezt jobban tudod", akkor gondolkodj el, valóban történeti újrajátszással akarsz-e foglalkozni, mert így űrhajós és orvos is lehetsz tanulmányok nélkül... Az internetről, meg könyvekből sok mindent össze lehet szedni, de az egyetem azért van, mert megtanulunk nagyon sok mindent. És amit leszögeznék: mi nem csak információt tanulunk, főleg bölcsészként nem. Mi azt tanuljuk meg, HOGYAN kell kutatni, tehát MÓDSZERTANT tanulunk, vagyis ha új témába kezdünk, akkor is tudom, hogy kell kutatnom, hogy eredményt kapjak. Ez a különbség a keresgélés, és a szisztematikus kutatás között.
Ezen kívül a mi "hobbinkban" még lehet máshoz is fordulni. A legjobb lenne, ha bizony végig járnám mindegyik lehetőséget, vagyis folyamatosan kapcsolatot tartanék a szakember mellett a többiekkel is.
Tehát fordulhatok egy olyan hagyományőrző társamhoz, aki évek óta érdemben foglalkozik, az adott témával. Elismeri a hagyományőrző társadalom nagy része, és a szakemberek is. Ez a kettő fontos lenne, mert az jó, hogy a szubkultúra szeret valakit, de azért nem árt, ha a szakma is ismeri a munkáját és visszajelzésként dolgozik is vele együtt. Ha nem, akkor érdemes elgondolkodni, az illető valóban ért-e ahhoz amit előad másoknak!
Vannak már itthon jó mesteremberek, akikhez érdemes tárgyak elkészítésénél fordulni. Alapvetően a történeti tárgyak készítését ritkán oktatják (nem, az nem jó, amikor azt mondják, hogy "ez ősi hagyomány", ilyenkor gyanakodjunk azonnal).
Ne várjuk el egy varrónőtől, vagy fazekastól, hogy tudja, hogy kell 10. századi ruhát készíteni, vagy 14. századi díszkerámiát. De ha lehet, ne is hozzá forduljunk, mert a szomszéd Marika néni olcsón és lelkesen dolgozik. Ez remek, de mi történeti hagyományőrzéssel akarunk foglalkozni, így a szomszéd Marika néni bármennyire kedves, nem fog tudni nekünk segíteni. Akkor sem, ha viszünk szabásmintát (honnan tudod, hogy jót viszel??), mert szegénynek a modern varrónő képzés után, a füle ketté fog állni a mi igényeinktől. Nem lesz jó neki sem, és nekünk sem, a barátságot meg őrizzük meg, ne hozzuk se magunkat, se őt ilyen kellemetlen helyzetbe!
Olyanhoz menjünk, aki szokott együtt dolgozni évek óta hagyományőrzőkkel és főként múzeumokkal! Magyarország kicsi, de azért már vannak jó páran, akikre a fentiek igazak. Ha nem tudunk itthonról szerezni tárgymásolatot, akkor bizony külföldről is lehet már rendelni az internet világában. Nagyon sok mindent külföldön is elkészítenek, és az árakban sem mindig látszik meg a nagy különbség. Vannak kifejezetten erre készült webáruházak, igazi (nem gagyi, "középkorinaklátszó") tárgyakkal, ruhákkal, illetve készítőket is el lehet érni vásárlói oldalakon (pl. etsy). Illetve közösségi oldalakon vannak nagyon jó csoportok, ahová belépve még ajánlásokat is kaphatunk. A készítőt pedig illik instruálni, mert ő sem azért van, hogy helyetted kitalálja, te mit akarsz. Jó tanácsot a gyakorlata miatt adhat, de jó lenne, hozzá is úgy odamenni, hogy már tudod pontosan mit akarsz, mert nem helyetted fog ő sem kutatni!
Az ideális konstelláció pedig, amikor van olyan múzeumi szakember, aki történeti újrajátszó és/vagy mesterember is. Ebben az esetben nagyon mellé nem lőhetünk, legfeljebb tovább küld az illető egy még kompetensebb személyhez. Ilyen is jócskán akad szerencsére a fiatal felnőtt korosztályban.

Ezek után kívánok mindenkinek sikeres és izgalmas karakterépítést és kapcsolattartást a kollégákkal, barátokkal!

2019. július 7., vasárnap

Egy különleges női fejfedő - a bycocket

Idén végre elkezdtem egy évek óta húzódó projektet, aminek első elemét fogom most bemutatni. Egy olyan 1300-as évek végén, 1400-as évek elején élt nemes karaktert kezdtem el, amin már régóta gondolkodtam, de most alkalom is adódik, hogy használjam is. Kezdjük akkor fejtől lábig, hogyan nézhetett ki egy ilyen hölgy, így a fejfedővel indítunk.
A fejen sokféle főkötőt, fátylat, és kalapot viseltek a hölgyek, akár egyszerre is, ennek a karakternek is lesz bőven többféle a feje búbján. A mostani tárgyunk egy kalap, amit bycocketnek, vagy franciául chapeau de bec-nek neveznek. Egy nemezelt kalapféléről van szó, amit főként nemesek, majd a gazdagabb polgárok, kereskedők hordtak a 14. és 16. század közötti időszakban. Férfiak és nők is viselték, színes nemezből, rátétekkel, gyöngyökkel, még tollakkal is díszítették. A történeti filmek miatt gyakran látunk ilyet Robin Hood fején, így talán könnyebben felidéződik a forma a laikusok számára is.
Részlet Szent Heléna alakjáról. A fátyol mellett bycocketet visel.
A freskó Agnolo Gaddi munkája a Santa Croce bazilika faláról.

Kék színű, magyar bundagyapjút választottam a készítéshez, kb. 25 dkg-ra volt szükség, no meg a kitartásra a nemezeléshez. Őszintén szólva nagyon régen használtam ezt a technikát, de most lelkes lettem, főleg, hogy az egyik nagyon kedves kolléganőm profi és mindig rávehető egy kis kísérletezésre. Szerencsére mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel.

A kalap selyemrátéttel és a gyöngyökkel

A formára alakítás után a karimára zöld selyemtaft rátét került, erre pedig 17 csontgyöngy, amit 2 türkiz és két vörös korall vesz körül. A kalap "búbjára" 3 nagyobb pávatollat is raktam, mivel az ábrázolásokon gyakran feltűnik a tollas díszítés. Olyan rekonstrukciót is láttam, ahol a teljes felületet beborítják a pávatollak. Én ezt egy kicsit soknak éreztem a saját kalapomon, így maradtam a jelzés értékű kevesebb darabnál.
A kalap a három pávatoll rávarrása után

Ezeken a kalapokon gyakran megjelennek zarándok jelvények, illetve profán és vallásos öntött jelvények, melyek jellemzőek a késő középkor világára. A profán alatt gyakran érthetünk a mai társadalom számára igen megdöbbentő formákat, amelyek egyértelműen termékenység szimbólumok, de ma inkább mondanánk pornográf műfajnak. Magyarország területén is kerültek elő fémkereső használatával városi ásatásokon jelvények, nem csak Nyugat-Európában, bár nálunk még csak most kezd a történeti újrajátszók között igazán terjedni ez a kiegészítő. Én magam részéről maradtam a klasszikus Santiago de Compostela jelképének tartott Szent Jakab kagylónál, a későbbieket majd meglátjuk, hiszen a középkor embere is folyamatosan gyűjtögette ezeket a jelképeket... :)

2018. december 19., szerda

Lábravalók a kora újkorban 1. - női harisnyák

A kora újkori képeken sokféle lábbelit láthatunk: csizmákat, cipőket, sőt a kora újkor egyik legjellegzetesebb lábbelije a papucs kapcával, ami török mintára kifejezetten kedvelt a férfiak körében. Na de mit viselnek a cipőben? Ez a képeken szinte egyik alkalommal sem látszik, hiszen a hölgyeknél eltakarja a szoknya a férfiaknál a passzos, magyaros nadrág. Azt látjuk a nyugat-európai viseleteknél, hogy a férfiak harisnyákat viselnek a nadrág alatt, akár csizmát, akár cipőt húznak a lábukra. Ezek kétfélék lehetnek: szőtt anyagból kiszabott és összevarrt harisnyák, vagy kötött áruk. a hölgyeknél itt sem könnyebb a dolog, bár mivel nem csak portrék állnak a rendelkezésünkre, azért egy-két képen mégis csak "kilóg a lóláb" és láthatjuk, hogy a hölgyek is harisnyákat viselnek. A mai értelemben vett bokáig érő zoknikkal nem találkozunk. Vagyis a 16. század elején van egy bizonyos típus, de azt is harisnyával kombinálva viselik, úgyhogy erre majd egy másik bejegyzésben térjünk ki. Nálunk közelebb hozhatnak a megoldáshoz az írott források és a régészetiek. Sajnos egyelőre nem találtam nyomát régészeti leletanyagban a korszakból cipő alatt viselt holmiról, de úgy gondolom idő kérdése lesz a dolog. Tehát marad az írott forrás és bizony itt már találkozunk harisnyákkal!
Női alak lábán látható harisnya
Chiesa di San Fiorenzio, Olaszország

Radvánszky Béla gyűjtött össze többet leltárakból, de itt is érdemes felhívni a figyelmet a részletekre. a báró úr munkája nagyon jó alap a kutatás megkezdéséhez, de ahogy minden történeti kutatásnál, ragaszkodjuk az eredeti forráshoz, és igenis nézzük meg mit ír a szöveg pontosan! Ugyanis nem írja a legtöbb helyen, hogy szabott lenne a kapcánk vagy a harisnyánk, de Radvánszky már így interpretálja. Ez számunkra azért baj, mert mi most kifejezetten kötött árut keresünk. Tehát női kapcákat és harisnyákat is találunk felsorolva. Ez két dolog miatt fontos: a hölgyek is hordanak kisebb bokáig érő lábravalót, de nem zokninak hívjak (a szót nem ismerik még a korban a szótárak szerint sem). És akkor itt a harisnya kifejezés, amivel újabb bajba kerülünk: ugyanis a harisnya posztó lábbelit jelent, ami férfi és női viselet is lehet, de inkább a férfiaknál találjuk meg. Ráadásul a korabeli szótárakkal is bajba kerülünk: Pápai Páriznál a latinból ismert "pedulis", itt egyértelműen kapca, botos néven fut, és a harisnya nincs is benne a lehetőségek között a felsorolásban. Szenczi pedig fel sem hozza a harisnyát, mint kifejezést a szótárában. Magát a szót ismerik, de érdemes elgondolkodnunk, hogy a kifejezések pontosan mit is takarnak, mert nem mindig a mai jelentéstartalom áll mögöttük.
Épp ezeken gondolkodtam, így úgy éreztem megéri elindítani egy "lábon hordott" sorozatot, és a kötött áruk is megérnek egy-két bejegyzést!

Kezdjük a hölgyekkel, mert egy igen izgalmas kutatásba botlottam bele tavaly ilyenkor, és olyannyira magába szippantott, hogy még jövőre is lesz vele aktívan dolgom.
A texeli feltárásból előkerült harisnya

2014-ben előkerült Hollandiában a Texel-sziget mellett egy hajóroncs, amiből gyönyörű tárgyakat hoztak föl a búvárok. Nagy sajtóvisszhangot kapott, főleg, hogy textileket is szép számmal találtak. Ez különösen érdekes a szakemberek számára, mivel tengervízből előkerült textilek restaurálásra egyelőre nem igazán ismerünk protokollt, tehát kihívást jelent a restaurátor szakma számára is.
Tavaly decemberben megjelent a leideni Textile Research Center oldalán egy felhívás, ahol gyakorlott és lelkes kézi kötéssel foglalkozókat kerestek, akik részt vennének az előkerült harisnyapár feldolgozásában. Nos én belevágtam. Kétszer mentünk ki, ahol megismerkedtünk az addigi kutatási eredményekkel és megnézhettük az eredeti leleteket is. És persze megpróbáltuk újrakötni a harisnya részeit is. Kipróbáltunk több az eredetihez nagyon hasonló fonalat, és kiválasztottuk, mivel szeretnénk dolgozni.
A különböző fonalminták, amiket kipróbáltunk

Maga a hangulat is remek volt, nagyon sokféle ember gyűlt össze, első körben több mint 150 embert érdekelt egész Európából ez a különleges ruhadarab. Végül 40-en maradtunk, akik elvállaltuk, hogy a kutatók által megadott paraméterekkel újrakötjük a harisnyát, hogy tanulmányozhassák majd, és 2019-ben egy kiállítás is születhessen a projekt kapcsán. Egy gyönyörű, de igen vékony selyemfonalat választottam, mely hímzőfonal vastagságú, a hozzá tartozó kötőtű pedig 0,7 mm átmérőjű... igen, nem írtam el nincs 1 mm...
A két magyar a "harisnya-projektben".
Végh Anettal az első próbakötéseinket készítjük
Kötés a kora újkorban

És akkor mesélek most elöljáróban egy kicsit a kötésről, mert a következő posztokban bizony kötött árukról lesz többségében szó.
Egy olyan több ezer éves eljárásról van szó, amelyet régészeti és történeti kutatásban igazából az elmúlt években kezdtek el mélyebben nézegetni Európa szerte. Ez a projekt (https://www.trc-leiden.nl/index.php?option=com_content&view=article&id=659%3Atexel-silk-stockings-project-and-workshops-at-the-trc&catid=75%3Atextile-moments&Itemid=256&lang=en) és az Archaeological Textile Review (http://www.webshophum-en.ku.dk/shop/2018-subscription-archaeological-2310p.html) idei tematikus kiadása is mutatja, hogy most kezdik a kutatók is újra felfedezni, hogy a kötés története kimaradt a középkori és kora újkori viselettörténet mélyebb összefoglalói közül.
Ha a korszakunkat nézzük, azt láthatjuk, hogy a 16, században egyértelműen megjelennek a kötött áruk a viseleti elemek között, így sapkák, kesztyűk, kabátfélék és harisnyák is szép számmal akadnak a gyűjteményi darabok és a régészeti leletek között Európa szerte. Méghozzá nagyon magas színvonalon, professzionalizálódott, céhes keretek között, fémszállal és fémfonallal, hímzésekkel is készülnek darabok!
Női selyemszálból kötött felsőkabát, Itáliai eredetű, készült 1630-1650 körül.
Patricia Harris Gallery of Textiles & Costume, Royal Ontario Museum.

Én két úton találtam a témára: a lábravalók lévén, mivel harisnyakötő céh iratait találtam az Egyetemi Könyvtár iratai között, illetve ez a holland projekt is segített, hogy felfigyeljek, mennyi kötött árut is ismerünk.

Így a női lábravaló harisnyákat kezdtem készíteni, miközben az itthoni írott adatokat is elkezdtem felgyűjteni. Bizony a magyar nemes hölgyek listáiban szép számmal találunk, de nem harisnya hanem strimfli, strinfli, strimf, strimpf és egyéb változatokban vagyis a német Strumpf, Strümpf változatait használják a megjelölésre. Írnak selyem, szőr (vagyis gyapjú) pamut és cérna fajtákat, tehát többféle alapanyagból készítették, valószínűleg más időpontra (téli-nyári fajták) illetve különféle alkalmakra és társadalmi csoportok szerint is lehettek különbségek. Mivel az első magyarországi hivatalos harisnyakötő céhek a török kiűzése után, német mintára jelentek meg, bizony előtte háziiparra kell gondolnunk, illetve be is hozhattak külföldről, mivel német területen már a 16. században is ismerünk harisnyakötőket. Jó kérdés, hogy élhetett-e a kettő forma együtt: véleményem szerint igen, hiszen a textil-feldolgozóipar más területein is igen gyakran találkozunk ezzel. Ilyen például a bujavászon készítése mely még a 18. században is háziiparban és céhes iparban is megtalálható!

A kötött női harisnya

Nos tehát hogy kell elképzelni egy ilyen női, kötött harisnyát? Általában térdig érő, passzos ruhadarabról van szó, melyen többféle díszítés lehetett. Általában hátul a vádli közepén találunk egy egyszerű, lefelé futó mintasort, ugyanis itt szűkítik a harisnyát. Ebből adódóan a harisnyák nagy rész úgy tűnik a térdtől a lábujjig készült. Elképzelhető, hogy készültek a lábujjtól indított variánsok is, ahogy ma is mindkét irányt ismerjük, de a két legkorábbi ismert leírás (egy német és egy angol), fentről indul. A sarkat ahogy ma is többféleképpen alakították ki, több példát láthatunk erre is, a lábfejet pedig minimum kétféleképpen készítették. Ami mindben közös az a kötőtűszám: ezt a ruhadarabot 5 kötőtűvel készítették, hiszen a körkötőtű sokkal később jelenik meg.
További díszítések a bokán szoktak megjelenni - a leideni darabon egy igen gyakori, reneszánsz virágminta látható. 
A texeli harisnya bokáján látható virágminta

Kétféle további díszítés képzelhető még el:
1. Toledói Eleonoróa lábán egy olyan harisnyát találtak, mely mindkét száron 4, hosszanti vonalban ismétlődő mintasorból állt. Ez már valóban a kötés magasabb foka, bonyolult de szép kidolgozású darab járt Cosimo de Medici szeretett feleségének.
Toledói Eleonóra temetési harisnyája
Őrzési helye: Pitti palota, Firenze

2. Toledóban láttam olyan, vastagabb, gyapjúból készült darabokat, melyek egyszerűek a kötésmintát nézve: szinte csak sima kötést láthatunk, de többszínűek, lábujj nélküliek (!) és a bokán nem kötött, hanem az harisnya elkészülte után ráhímzett színes virágmintát találunk.


Tehát elmondhatjuk, hogy rendkívül sokféle megoldás létezett már a régészeti leletek alapján is.

Lássunk most egy  egyszerűbb alapdarabot:
Az elkészült mintadarab 100% jó minőségű merinó gyapjúból készült, élénk színben. A sárga kedvelt szín a korszakban, ilyen például a stockholmi Royal Armoury-ban őrzött X Karl Gustavhoz köthető harisnyapár is.
Harisnya a Royal Armoury gyűjteményéből
Úgy tűnik, hogy hátul a vádlinál és a lábfejnél a szűkítéseket egy díszítősávval oldották meg, így a nyomot hagyó szaporítás és fogyasztás nem látszik, ellenben egy nagyon esztétikus, folyamatos mintasor fut végig a lábbelin. Zoknit már korábban is kötöttem, de ezt a megoldást pofonegyszerűnek és egyszerre zseniálisnak is éreztem, amikor rájöttem miért tették oda, ahová. tehát díszít és elfed egyszerre :)
Általában a következő mintasort használják: 2 fordított 2 sima 2 fordított. Ez a négyes adja ki a sávot, míg körben sima szemeket kötünk. Ha még ezt tovább szeretnék díszíteni, akkor a sáv külső oldalán fordított szemekből alakítják ki a cikk-cakk mintát. a további szemek mind sima lekötésűek.
Én Toledói Eleonóra térd alatti rombuszmintáit, valamint a sima sávmintát használva készítettem el a sárga  és vörös alapdarabot:

Vörös és sárga gyapjúharisnya
A lábszár rombuszmintái
A vádlin végig futó sorminta

Folytatása következik! 

2018. április 19., csütörtök

Hogyan készítsünk kora újkori ruhaderekat? VOL 2.

A korábbiakban átnéztük, milyen ruházatot viselhetett egy kora újkori nő (itt), illetve, hogyan is nézett ki ennek egy része, a felsőtesten viselt váll vagy más néven ruhaderék. Ha már sikerült kiválasztani, pontosan milyen történeti karaktert akarunk megjeleníteni, akkor neki is állhatunk egy ruhaderék elkészítésének.
Ruharekonstrukció a sárospataki és a gyulafehérvári leletek alapján.
Sokszor hallom vissza hagyományőrzőktől, hogy például ők csípőn szeretik hordani a nadrágot (sic), szoknyát, mert az "úgy áll neki jól", és a rövid ujjú inget jobban szereti. Hölgyek, most döntsük el, mit akarunk: kora újkori ruhát viselni, vagy mai modern ruhában járni? Amennyiben ez utóbbit, akkor tessék a következőket tudomásul venni:

AMIT SZEM ELŐTT TARTUNK: Nem fordítva gondolkodunk, az a lényeg, hogy ŐK mit láttak szépnek, nem az, hogy ma mit tartunk szépségideálnak!!! 
Ha ehhez nem tudunk hozzászokni, akkor most tegyünk le róla, hogy történeti ruhát viselünk! A különböző korszakok ruháit nem véletlenül viselik úgy ahogy: van egy "sziluett", amit el akarnak érni, szépnek tartanak, ez a korszak szépségideálja. Ezt akarjuk mi is reprodukálni, nem pedig a mai "szépet" átültetni egy korábbi korszakra! Ennek megfelelően MINDEN ruhadarabot fel kell venni, úgy kell megvarrni, ahogy ők megtették, illetve olyan anyagokat kell használni, amilyenekkel ők dolgoztak. Nem helyettesíthetőek az anyagok, mert "a modern egyszerűbben elérhető" (ugyanis ez nem igaz!), és nem helyettesíthető a forma modernnel, mert amúgy is "ugyanúgy néz ki" (és persze ez sem igaz). Tehát ha döntöttünk, és igyekszünk a karakterünknek megfelelő ruhát kiválasztani, akkor álljunk neki és valósítsuk meg.
Hogyan kezdjünk el?

A forma:
Én egy gazdag polgárasszony vagy kisnemes hölgy ruhaderekát akartam megjeleníteni, így jó minőségű anyagokkal fogok dolgozni. De a forma maga nem változik, egy mezővárosi polgár vagy  falusi jobbágy is ilyen viseletet hordott, az anyaghasználatban és a díszítésben tértek el: vagyis abban, hogy a hölgynek mit engedett meg a pénztárcája! 

A formánál mire kell figyelnem?
A kora újkori szabásminták elég egyértelműek. Ugyan nagyon hasonlítanak a mi ruhaderekainkra a 19-20. századi mellesei, mellényei, de figyelni kell a modern szabásminták mellőzésére. Kedves hölgyek, NEM elég képről lemásolni, mert tetszik, meg "szerintem" egyszerű! Előre kell tudnom mit szeretnék csinálni, és azt hogyan kell. Ha nincs elegendő információm, akkor pedig olyanhoz fordulok, aki tud segíteni. Nem, nem a szomszéd Mari nénihez, aki varr egyébként, hanem olyanhoz, aki történeti ruházattal már találkozott. Egy varrónőnek ezt NEM kell tudni, ne várjunk el ilyet női szabótól, egyszerűen ez az ő képzésébe NEM tartozik bele. Amennyiben nem történeti ruhakészítővel dolgozunk, legyünk olyan előzékenyek, és vigyünk írott és képi anyagot, és instrukciókat a varrónőnknek!
És igen, utánajárással jár a korhű, történeti ruha elkészítése, de egyrészt megéri a befektetett energia, mert jó lesz a viseletem, másrészt nem jelmez lesz a végeredmény! Amit mi itt csinálunk az egy bizonyos fajta rekonstrukció, nem színházi jelmez cipzárral meg patenttal, és nem kosztüm filmekhez. Annak is van létjogosultsága, de nem itt! Ez egy más műfaj, ezt tessék szem előtt tartani!

Tehát miben különbözik a 16-17. századi ruhaderék a modern mellénytől? Ebben a korszakban még nem használják a mell- és derékszűkítőket. Egy-egy alkalommal előfordulhatnak kivételek, de akkor sem magyar ruhaderekak esetében találkoztam velük.
Az 1:3 méretű ruhaderék szabásmintája
Igazából ha elkészülünk a ruhaderekunkkal, rá fogunk jönni, hogy nincs is szükség ezek esetében ezekre a modern formákra, akármilyen alkatú is legyen a viselő. Alapvetően tudnunk kell, hogy a korszakban a szépségideál a "homokóra" alkat: tehát a karcsú derék és a széles csípő. Erre a szabással és egyéb kiegészítőkkel még jobban "rá lehet játszani", optikailag segíthetünk a látvány "tökéletessé tételében". Magyaroknál két alaptípussal találkozhatunk a török-kori női viseletben, amit ma "magyarosnak" aposztrofálunk, de ahogy már korábban is volt szó róla (itt), egyébként egész Európában ismert formára kell gondolnunk.
Az egyik legnagyobb különbség a szűkítők hiánya mellett, hogy a hátát általában egy darabból szabják ki, illetve az eleje nem a hónalj alatt, az oldalvonalon kapcsolódik össze a hátrésszel, hanem a viselője hátán, a hónaljtól a csípő felé, egy ferde sávban. Ez egyébként megfigyelhető 20. századi néprajzi gyűjteményben őrzött vállaknál is, ami mindenképpen egy archaikus formát őriz.

Ezeket ábrázolásokon is láthatjuk:
Ruhaderék, melyet a 16. századi Itáliában gyakran a hátrészen fűztek össze. Ilyenkor az elejét egy darabból szabták ki. Magyarországon itt általában összevarrták a részeket, és elől nyitották meg a ruhaderekat.
Forrás: Wikipedia


1. A zárt ruhaderék
Létezik egy elől szorosan, francia kapcsokkal záródó ruhadarab, mely főként fiatalabb lányoknál, és vékony alkatú hölgyeknél jelenik meg. Érdemes tehát olyan hölgynek választania ezt a típust, akinek az alkata alapvetően vékony, nem túl gyakran változik a mérete, és nem tartozik a mellben "erősebb" alkatúak közé. Ezt a típust nem igazán lehet bővíteni, szűkíteni. Ha a forrásbázist nézzük,  akkor  elmondhatjuk, hogy Sárospatakon, Boldván találtak, fiatal lányoknál ilyen ruhaderekakat, illetve több festményen láthatunk példákat erre a megoldásra.
Weiss Zsuzsanna és Korváth András portréja 1650-ből
Forrás: www.npg.hu
2. Az elől fűzéssel záródó ruhaderék
Ez az ismertebb forma, mivel ennek változata él tovább a 19. századi népi viseletekben és a díszmagyarban is. Ne tévesszen meg senkit a későbbi ruhadarab, nekünk nem arra van szükségünk. Szabásra ugyanazt kell használnunk, mint az elől szorosan záródó fajtánál, viszont a ruhaderék eleje nem fog tökéletesen összezárni. 
Miért használták ezt a formát? Elég egyszerű a válasz: a fűzéssel többféle méretű hölgy hordhatja a  ruhadarabot, vagy másik aspektusból nézve a dolgot, a változó testméret sem okoz problémát, nem kell átszabni, módosítani a ruhadarabot. Ez nem feltétlen a hízás-fogyást jelenti, gondoljunk csak arra, hogy a korszakban normális, hogy egy-egy hölgy akár 6-8 gyermeknek is életet adott, így a gyakori terhességek alkalmával sem kellett másik ruhadarabot viselni. Bizony ez is eltér a mai gondolkodástól: a középkor és a kora újkor embere a gyakori terhességek ellenére sem varrt külön "kismama" ruhát, hanem az általánosan viselt ruházatot "adaptálták" az állapotnak megfelelően.
Brandenburgi Katalin menyegzői ruhája 1626.
Őrzési helye: Magyar Nemzeti Múzeum

A formára még egy kicsit visszatérve: a díszmagyarban jól látjuk, hogy a ruhaderekak elől a szoknyára hegyes ívben "réárnek". Ez is a kora újkor hagyománya, de nem feltétlen kell így szabnunk a ruhaderekunkat, ha nem varrjuk össze a szoknyával. Mind az egyenes mind az íves ruhaderék elképzelhető, ezt az általunk választott karakternek megfelelően, illetve a mi ízlésünk alapján kell kialakítanunk.

Az összeállítás
Egy ruhaderekat varrhatunk természetesen géppel is, de tudnunk kell, hogy ebben a korban nem 
ismerik a varrógépet, így a varrásnál az eredeti megoldások sem a mai gondolkodásmódot követik. Tehát megoldhatom "modern módszerekkel", amennyiben nincs időm, vagy ennyire nem tartom fontosnak a teljes korhűséget, de az alábbiakra érdemes figyelni, ha géppel varrok:
1. úgy varrjam össze a darabokat, hogy lehetőleg NE látszódjon, hogy gépet használtam: a daraboknál a "visszáján" használom a gépet, akár endlizhetem is, ha így érzem biztonságosnak, de ne látszódjon a színén! 
2. Lesz olyan hely, ahol nem tudom megoldani géppel: ekkor bizony kézzel fogok dolgozni. Nem kell megijedni, igenis lehet szépen varrni, apró öltésekkel, és a lényeg:
3. Ezek az emberek, nem a mi, 21. századi gondolkodásunk szerint látták szépnek a ruhákat, tehát nem az a lényeg, hogy "eltüntessük" a varrást, hanem hogy olyan legyen, ami nagyon HASONLÍT az eredetire. Ez jelentheti azt, hogy látszik a varrás, vagy másfajta öltéstípust kell használnunk, mint amit géppel választanánk.

Három réteget használtam a bemutatott ruhaderekamhoz:
1. a külső, látható anyagot. Jelen esetben ez mustár sárga pamutbársony volt.
2. egy közbélést, mely vastagabb gyapjúból készült. Célja a megfelelő tartás biztosítása.
3. a bélés, amelyhez sávolyszövésű lent használtam. A sávolyszövetet a rugalmassága miatt választottam.


Az összeállítás folyamata: 
Először összevarrtam a bársonyból kiszabott részeket, és eldolgoztam a fonákoldalon a széleket. A közbélés anyagát szintén összevarrtam, majd a bársonyhoz varrtam. Végül a bélést dolgoztam rá a két másik rétegre.



Anyaghasználat
Ahogy erről már fentebb volt szó, a karakterhez választom meg az anyagokat, tehát ha gazdag a karakterem, akkor fogok brokát és bársony anyagokat beszerezni, bár jó minőségű posztót is viselhet egy nemes hölgy! Azt viszont mindenképpen szem előtt tartom, hogy nem attól lesz egy karakter egyszerű, hogy igénytelen! Ha falusi parasztasszonyt szeretnék megjeleníteni, nem attól lesz hiteles a karakterem, hogy lefittyedt, igénytelen viseletet csinálok, ami sem anyagában, sem formájában, tehát a "sziluettben" sem felel meg a korszaknak. Gondoljunk arra, hogy az emberi alaptermészet nem változik: a nők minden időben szeretnek JÓL kinézni.
Ruhaderék bársonyból, fehér csipkével

Ennek anyagi kereteik szabnak határt, de attól, mert valaki szegény sem kell, hogy csoffadt legyen rajta a ruha. attól a sziluett utáni vágy, a korabeli szépségideál megvalósítása ugyanúgy cél volt a korszak embereinek. Ezért határozottan kérek minden lelkes, új viseletvarrót, hogy figyeljen oda, ha alacsonyabb társadalmi kategóriát jelenít meg, akkor is lehet az a ruha szép és igényes a megfelelő anyaghasználattal.

Díszítés
A kora újkori nők és férfiak körébe rendkívüli népszerűségnek örvend a fémszál és a fémfonal. Az első fogalom magát a réz, ezüst, arany szálakat (lapos, hengeres, különböző átmérőkkel) jelenti, a második pedig olyan fonalat, aminek van ún. bélfonala (pl. len vagy gyapjúszál) amire rátekerik a félszálat. Ebből alakítanak ki díszeket, ráteszik a textilre, hímeznek vele, vagy csipkét készítenek belőle. Erre a korszakra többféle ún. paszomány, vagy a korabeli szóhasználatban "galand" ismert. Technikailag a szádfával és kártyákkal szövött szalagokról, valamint a vert csipkéről beszélünk.
Tehát a ruhaderekakon találhatunk hímzést, rátett szövött szalagokat, csipkéket és textilből kiszabott csíkokat.
Ruhaderékra varrt bársonyszalagok, melyre fémszálas fonalat hímeztek, a Pisában talált ujjas ruhán.

A minták elég kötöttek, szögletesen követik a ruhaderék formáját. Ilyenre sokféle példát találhatunk a korabeli képeken és a régészeti leletek között is:
Ismeretlen lőcsei asszony portréja 1641.
Forrás: www.npg.hu

Én a saját ruhaderekamon pamutcsipkét választottam, melyet szintén szögletes formában varrtam föl.


Hasznos technikai apróságok:

1. A fűzés
Külföldi hagyományőrzőkkel beszélgettem, ahol a lányok felhozták, hogy miért keresztirányba fűzzük a ruhaderekat, mert úgy biztosan nem volt. Na ennek kezdtem el utánajárni, mert számomra a sztereotípiák ("biztosan nem volt, mert én nem ismerem"), mindig kiakasztja a mérőműszeremet. Úgyhogy átnéztem, vajon hányféle fűzési módszert lehet, és egyáltalán fontos-e ez, van-e benne szisztéma, rendszer, esetleg praktikum?
Amit el tudok mondani, hogy a képek alapján úgy tűnik többféle módszert használtak, több évszázadon keresztül, és nincs benne igazán szisztéma. Akkor hogyan választottak? Szerintem megszokás és hagyomány, illetve az alapján a viselőnek mi volt kényelmes. Na ez az a rész, amit régész-történészként, mint szubjektív szemlélet, nehezen tudok mérni. Viszont úgy tűnik mégis ez alapján kell viszonyulni a vállak fűzéséhez. Tehát az alábbiak közül lehet választani, és mindenki úgy válasszon, ahogy neki beválik és kényelmes:
http://www.festiveattyre.com/p/the-zen-of-spiral-lacing.html

2. A merevítés
A 16. század az első időszak, amikor biztosan tudjuk, hogy megjelentek az első olyan alsó- és felsőruhák, amelyekben merevítéseket helyeztek el a sziluett formázása, módosítása érdekében. Itt még nem a 19. század nagyon szigorú, szinte fenyítőeszköznek is beillő fűzőkre kell gondolnunk, de a test összeszorítására, a forma módosítására már lehetett használni ezeket. A 16. század végéről már ismerjük a Bayerisches Nationalmuseum gyűjteményéből az első alsóneműként használt fűzőt. Azt is tudjuk kié volt a ruhadarab: Dorothea Sabina palotagrófnő sírjában találták meg, akit 1598-ban helyeztek örök nyugalomra. 
Dorothea Sabina von Neuburg fűzője 1598-ból
Forrás:http://isiswardrobe.blogspot.hu/2011/11/extant-stays-from-17th-century.html

Tudom ,hogy a filmiparnak köszönhetően, főként a kalóz filmekben a nőkön előszeretettel látni ilyen ruhadarabokat, mint mindennapi viseletet, de fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezek ALSÓNEMŰK. Nem hordják őket nappali viseletként, aki igen, arról a korszak emberének erősen meg volt a véleménye. Tehát amennyiben nem óhajtunk gúny és közmegvetés tárgyává válni, lehetőleg igyekezzünk kerülni a fűzők felsőruhaként való alkalmazását...
A másik lehetséges merevítési mód a ruhaderékba varrott merevítés, melyre a képi forrásokból csak következtethetünk, de a régészeti leletek biztosítanak minket arról, hogy ez a megoldás is létezett. Sárospatakon több olyan ruhaderék is előkerült, amelynek az elejébe varrtak bele fa pálcákat illetve a magyar Nemzeti Múzeum és a Debrecen Déry Múzeum anyagában is maradtak meg cetszilák a textilgyűjteményben a 17. századból.
Itt kerül föl a kérdés, hogy mit is használtak a ruhákban merevítés gyanánt?
A vékony fapálcák, nád elég gyakori, illetve a már említett cetszila, vagyis a bálna "foga", mely keratin tartalmú. Manapság nem lehet beszerezni a természetvédelmi törvények miatt. Régen viszont a bálnavadászat általános jelenség volt, és az állatok szinte minden részét felhasználták. A bálna fogait a textilipar vásárolta föl. 
Méretre vágott cetszilák, amelyeket fűzőbe lehet varrni
Forrás: http://bridgesonthebody.blogspot.hu/2010/06/baleen.html

Miért? Mert a keratin a a meleg hatására részben képlékennyé válik, tehát a textilek közé varrt cetszilák a test melegre részben felveszi a női test formáját. Merevít és formáz, de mégsem olyan durva módon, mint a későbbiekben alkalmazott fémpálcák a 19. század folyamán. Persze, ha jól megnézzük a későbbi fűzőket, kijelenthetjük, hogy a szabásminta is teljesen eltér, teljesen más módszerrel formázta a testet egy kora újkori és egy viktoriánus fűző vagy ruhamerevítés.

Megjegyzés:
A közbélés használatakor lehet merevített réteget is bevarrni, nem csak simán egy közbélést. Ez a mi ízlésünktől, vagy az elérni kívánt sziluettől függ.

3. A szoknyához való viszony
Korábban már említettem (itt), hogy a 16-17. század fordulójáról ismerjük az első írott forrásokat a ruhaderék és szoknya különválásáról. Szabni természetesen külön szabják a részeket, de ebben az időszakban találjuk meg először, külön említve a vállat a szoknyától, tehát nem varrták már egybe a két ruhadarabot, hanem külön-külön dolgozták el, és így külön is viselték azokat. Emiatt többféle kombinációt választhatott a saját ruhatárából egy-egy hölgy, az adott vállat többféle szoknyával is lehetett innentől viselni.



Sikeres munkát és jó szórakozást kívánok!