2018. április 19., csütörtök

Hogyan készítsünk kora újkori ruhaderekat? VOL 2.

A korábbiakban átnéztük, milyen ruházatot viselhetett egy kora újkori nő (itt), illetve, hogyan is nézett ki ennek egy része, a felsőtesten viselt váll vagy más néven ruhaderék. Ha már sikerült kiválasztani, pontosan milyen történeti karaktert akarunk megjeleníteni, akkor neki is állhatunk egy ruhaderék elkészítésének.
Ruharekonstrukció a sárospataki és a gyulafehérvári leletek alapján.
Sokszor hallom vissza hagyományőrzőktől, hogy például ők csípőn szeretik hordani a nadrágot (sic), szoknyát, mert az "úgy áll neki jól", és a rövid ujjú inget jobban szereti. Hölgyek, most döntsük el, mit akarunk: kora újkori ruhát viselni, vagy mai modern ruhában járni? Amennyiben ez utóbbit, akkor tessék a következőket tudomásul venni:

AMIT SZEM ELŐTT TARTUNK: Nem fordítva gondolkodunk, az a lényeg, hogy ŐK mit láttak szépnek, nem az, hogy ma mit tartunk szépségideálnak!!! 
Ha ehhez nem tudunk hozzászokni, akkor most tegyünk le róla, hogy történeti ruhát viselünk! A különböző korszakok ruháit nem véletlenül viselik úgy ahogy: van egy "sziluett", amit el akarnak érni, szépnek tartanak, ez a korszak szépségideálja. Ezt akarjuk mi is reprodukálni, nem pedig a mai "szépet" átültetni egy korábbi korszakra! Ennek megfelelően MINDEN ruhadarabot fel kell venni, úgy kell megvarrni, ahogy ők megtették, illetve olyan anyagokat kell használni, amilyenekkel ők dolgoztak. Nem helyettesíthetőek az anyagok, mert "a modern egyszerűbben elérhető" (ugyanis ez nem igaz!), és nem helyettesíthető a forma modernnel, mert amúgy is "ugyanúgy néz ki" (és persze ez sem igaz). Tehát ha döntöttünk, és igyekszünk a karakterünknek megfelelő ruhát kiválasztani, akkor álljunk neki és valósítsuk meg.
Hogyan kezdjünk el?

A forma:
Én egy gazdag polgárasszony vagy kisnemes hölgy ruhaderekát akartam megjeleníteni, így jó minőségű anyagokkal fogok dolgozni. De a forma maga nem változik, egy mezővárosi polgár vagy  falusi jobbágy is ilyen viseletet hordott, az anyaghasználatban és a díszítésben tértek el: vagyis abban, hogy a hölgynek mit engedett meg a pénztárcája! 

A formánál mire kell figyelnem?
A kora újkori szabásminták elég egyértelműek. Ugyan nagyon hasonlítanak a mi ruhaderekainkra a 19-20. századi mellesei, mellényei, de figyelni kell a modern szabásminták mellőzésére. Kedves hölgyek, NEM elég képről lemásolni, mert tetszik, meg "szerintem" egyszerű! Előre kell tudnom mit szeretnék csinálni, és azt hogyan kell. Ha nincs elegendő információm, akkor pedig olyanhoz fordulok, aki tud segíteni. Nem, nem a szomszéd Mari nénihez, aki varr egyébként, hanem olyanhoz, aki történeti ruházattal már találkozott. Egy varrónőnek ezt NEM kell tudni, ne várjunk el ilyet női szabótól, egyszerűen ez az ő képzésébe NEM tartozik bele. Amennyiben nem történeti ruhakészítővel dolgozunk, legyünk olyan előzékenyek, és vigyünk írott és képi anyagot, és instrukciókat a varrónőnknek!
És igen, utánajárással jár a korhű, történeti ruha elkészítése, de egyrészt megéri a befektetett energia, mert jó lesz a viseletem, másrészt nem jelmez lesz a végeredmény! Amit mi itt csinálunk az egy bizonyos fajta rekonstrukció, nem színházi jelmez cipzárral meg patenttal, és nem kosztüm filmekhez. Annak is van létjogosultsága, de nem itt! Ez egy más műfaj, ezt tessék szem előtt tartani!

Tehát miben különbözik a 16-17. századi ruhaderék a modern mellénytől? Ebben a korszakban még nem használják a mell- és derékszűkítőket. Egy-egy alkalommal előfordulhatnak kivételek, de akkor sem magyar ruhaderekak esetében találkoztam velük.
Az 1:3 méretű ruhaderék szabásmintája
Igazából ha elkészülünk a ruhaderekunkkal, rá fogunk jönni, hogy nincs is szükség ezek esetében ezekre a modern formákra, akármilyen alkatú is legyen a viselő. Alapvetően tudnunk kell, hogy a korszakban a szépségideál a "homokóra" alkat: tehát a karcsú derék és a széles csípő. Erre a szabással és egyéb kiegészítőkkel még jobban "rá lehet játszani", optikailag segíthetünk a látvány "tökéletessé tételében". Magyaroknál két alaptípussal találkozhatunk a török-kori női viseletben, amit ma "magyarosnak" aposztrofálunk, de ahogy már korábban is volt szó róla (itt), egyébként egész Európában ismert formára kell gondolnunk.
Az egyik legnagyobb különbség a szűkítők hiánya mellett, hogy a hátát általában egy darabból szabják ki, illetve az eleje nem a hónalj alatt, az oldalvonalon kapcsolódik össze a hátrésszel, hanem a viselője hátán, a hónaljtól a csípő felé, egy ferde sávban. Ez egyébként megfigyelhető 20. századi néprajzi gyűjteményben őrzött vállaknál is, ami mindenképpen egy archaikus formát őriz.

Ezeket ábrázolásokon is láthatjuk:
Ruhaderék, melyet a 16. századi Itáliában gyakran a hátrészen fűztek össze. Ilyenkor az elejét egy darabból szabták ki. Magyarországon itt általában összevarrták a részeket, és elől nyitották meg a ruhaderekat.
Forrás: Wikipedia


1. A zárt ruhaderék
Létezik egy elől szorosan, francia kapcsokkal záródó ruhadarab, mely főként fiatalabb lányoknál, és vékony alkatú hölgyeknél jelenik meg. Érdemes tehát olyan hölgynek választania ezt a típust, akinek az alkata alapvetően vékony, nem túl gyakran változik a mérete, és nem tartozik a mellben "erősebb" alkatúak közé. Ezt a típust nem igazán lehet bővíteni, szűkíteni. Ha a forrásbázist nézzük,  akkor  elmondhatjuk, hogy Sárospatakon, Boldván találtak, fiatal lányoknál ilyen ruhaderekakat, illetve több festményen láthatunk példákat erre a megoldásra.
Weiss Zsuzsanna és Korváth András portréja 1650-ből
Forrás: www.npg.hu
2. Az elől fűzéssel záródó ruhaderék
Ez az ismertebb forma, mivel ennek változata él tovább a 19. századi népi viseletekben és a díszmagyarban is. Ne tévesszen meg senkit a későbbi ruhadarab, nekünk nem arra van szükségünk. Szabásra ugyanazt kell használnunk, mint az elől szorosan záródó fajtánál, viszont a ruhaderék eleje nem fog tökéletesen összezárni. 
Miért használták ezt a formát? Elég egyszerű a válasz: a fűzéssel többféle méretű hölgy hordhatja a  ruhadarabot, vagy másik aspektusból nézve a dolgot, a változó testméret sem okoz problémát, nem kell átszabni, módosítani a ruhadarabot. Ez nem feltétlen a hízás-fogyást jelenti, gondoljunk csak arra, hogy a korszakban normális, hogy egy-egy hölgy akár 6-8 gyermeknek is életet adott, így a gyakori terhességek alkalmával sem kellett másik ruhadarabot viselni. Bizony ez is eltér a mai gondolkodástól: a középkor és a kora újkor embere a gyakori terhességek ellenére sem varrt külön "kismama" ruhát, hanem az általánosan viselt ruházatot "adaptálták" az állapotnak megfelelően.
Brandenburgi Katalin menyegzői ruhája 1626.
Őrzési helye: Magyar Nemzeti Múzeum

A formára még egy kicsit visszatérve: a díszmagyarban jól látjuk, hogy a ruhaderekak elől a szoknyára hegyes ívben "réárnek". Ez is a kora újkor hagyománya, de nem feltétlen kell így szabnunk a ruhaderekunkat, ha nem varrjuk össze a szoknyával. Mind az egyenes mind az íves ruhaderék elképzelhető, ezt az általunk választott karakternek megfelelően, illetve a mi ízlésünk alapján kell kialakítanunk.

Az összeállítás
Egy ruhaderekat varrhatunk természetesen géppel is, de tudnunk kell, hogy ebben a korban nem 
ismerik a varrógépet, így a varrásnál az eredeti megoldások sem a mai gondolkodásmódot követik. Tehát megoldhatom "modern módszerekkel", amennyiben nincs időm, vagy ennyire nem tartom fontosnak a teljes korhűséget, de az alábbiakra érdemes figyelni, ha géppel varrok:
1. úgy varrjam össze a darabokat, hogy lehetőleg NE látszódjon, hogy gépet használtam: a daraboknál a "visszáján" használom a gépet, akár endlizhetem is, ha így érzem biztonságosnak, de ne látszódjon a színén! 
2. Lesz olyan hely, ahol nem tudom megoldani géppel: ekkor bizony kézzel fogok dolgozni. Nem kell megijedni, igenis lehet szépen varrni, apró öltésekkel, és a lényeg:
3. Ezek az emberek, nem a mi, 21. századi gondolkodásunk szerint látták szépnek a ruhákat, tehát nem az a lényeg, hogy "eltüntessük" a varrást, hanem hogy olyan legyen, ami nagyon HASONLÍT az eredetire. Ez jelentheti azt, hogy látszik a varrás, vagy másfajta öltéstípust kell használnunk, mint amit géppel választanánk.

Három réteget használtam a bemutatott ruhaderekamhoz:
1. a külső, látható anyagot. Jelen esetben ez mustár sárga pamutbársony volt.
2. egy közbélést, mely vastagabb gyapjúból készült. Célja a megfelelő tartás biztosítása.
3. a bélés, amelyhez sávolyszövésű lent használtam. A sávolyszövetet a rugalmassága miatt választottam.


Az összeállítás folyamata: 
Először összevarrtam a bársonyból kiszabott részeket, és eldolgoztam a fonákoldalon a széleket. A közbélés anyagát szintén összevarrtam, majd a bársonyhoz varrtam. Végül a bélést dolgoztam rá a két másik rétegre.



Anyaghasználat
Ahogy erről már fentebb volt szó, a karakterhez választom meg az anyagokat, tehát ha gazdag a karakterem, akkor fogok brokát és bársony anyagokat beszerezni, bár jó minőségű posztót is viselhet egy nemes hölgy! Azt viszont mindenképpen szem előtt tartom, hogy nem attól lesz egy karakter egyszerű, hogy igénytelen! Ha falusi parasztasszonyt szeretnék megjeleníteni, nem attól lesz hiteles a karakterem, hogy lefittyedt, igénytelen viseletet csinálok, ami sem anyagában, sem formájában, tehát a "sziluettben" sem felel meg a korszaknak. Gondoljunk arra, hogy az emberi alaptermészet nem változik: a nők minden időben szeretnek JÓL kinézni.
Ruhaderék bársonyból, fehér csipkével

Ennek anyagi kereteik szabnak határt, de attól, mert valaki szegény sem kell, hogy csoffadt legyen rajta a ruha. attól a sziluett utáni vágy, a korabeli szépségideál megvalósítása ugyanúgy cél volt a korszak embereinek. Ezért határozottan kérek minden lelkes, új viseletvarrót, hogy figyeljen oda, ha alacsonyabb társadalmi kategóriát jelenít meg, akkor is lehet az a ruha szép és igényes a megfelelő anyaghasználattal.

Díszítés
A kora újkori nők és férfiak körébe rendkívüli népszerűségnek örvend a fémszál és a fémfonal. Az első fogalom magát a réz, ezüst, arany szálakat (lapos, hengeres, különböző átmérőkkel) jelenti, a második pedig olyan fonalat, aminek van ún. bélfonala (pl. len vagy gyapjúszál) amire rátekerik a félszálat. Ebből alakítanak ki díszeket, ráteszik a textilre, hímeznek vele, vagy csipkét készítenek belőle. Erre a korszakra többféle ún. paszomány, vagy a korabeli szóhasználatban "galand" ismert. Technikailag a szádfával és kártyákkal szövött szalagokról, valamint a vert csipkéről beszélünk.
Tehát a ruhaderekakon találhatunk hímzést, rátett szövött szalagokat, csipkéket és textilből kiszabott csíkokat.
Ruhaderékra varrt bársonyszalagok, melyre fémszálas fonalat hímeztek, a Pisában talált ujjas ruhán.

A minták elég kötöttek, szögletesen követik a ruhaderék formáját. Ilyenre sokféle példát találhatunk a korabeli képeken és a régészeti leletek között is:
Ismeretlen lőcsei asszony portréja 1641.
Forrás: www.npg.hu

Én a saját ruhaderekamon pamutcsipkét választottam, melyet szintén szögletes formában varrtam föl.


Hasznos technikai apróságok:

1. A fűzés
Külföldi hagyományőrzőkkel beszélgettem, ahol a lányok felhozták, hogy miért keresztirányba fűzzük a ruhaderekat, mert úgy biztosan nem volt. Na ennek kezdtem el utánajárni, mert számomra a sztereotípiák ("biztosan nem volt, mert én nem ismerem"), mindig kiakasztja a mérőműszeremet. Úgyhogy átnéztem, vajon hányféle fűzési módszert lehet, és egyáltalán fontos-e ez, van-e benne szisztéma, rendszer, esetleg praktikum?
Amit el tudok mondani, hogy a képek alapján úgy tűnik többféle módszert használtak, több évszázadon keresztül, és nincs benne igazán szisztéma. Akkor hogyan választottak? Szerintem megszokás és hagyomány, illetve az alapján a viselőnek mi volt kényelmes. Na ez az a rész, amit régész-történészként, mint szubjektív szemlélet, nehezen tudok mérni. Viszont úgy tűnik mégis ez alapján kell viszonyulni a vállak fűzéséhez. Tehát az alábbiak közül lehet választani, és mindenki úgy válasszon, ahogy neki beválik és kényelmes:
http://www.festiveattyre.com/p/the-zen-of-spiral-lacing.html

2. A merevítés
A 16. század az első időszak, amikor biztosan tudjuk, hogy megjelentek az első olyan alsó- és felsőruhák, amelyekben merevítéseket helyeztek el a sziluett formázása, módosítása érdekében. Itt még nem a 19. század nagyon szigorú, szinte fenyítőeszköznek is beillő fűzőkre kell gondolnunk, de a test összeszorítására, a forma módosítására már lehetett használni ezeket. A 16. század végéről már ismerjük a Bayerisches Nationalmuseum gyűjteményéből az első alsóneműként használt fűzőt. Azt is tudjuk kié volt a ruhadarab: Dorothea Sabina palotagrófnő sírjában találták meg, akit 1598-ban helyeztek örök nyugalomra. 
Dorothea Sabina von Neuburg fűzője 1598-ból
Forrás:http://isiswardrobe.blogspot.hu/2011/11/extant-stays-from-17th-century.html

Tudom ,hogy a filmiparnak köszönhetően, főként a kalóz filmekben a nőkön előszeretettel látni ilyen ruhadarabokat, mint mindennapi viseletet, de fel kell hívnom a figyelmet, hogy ezek ALSÓNEMŰK. Nem hordják őket nappali viseletként, aki igen, arról a korszak emberének erősen meg volt a véleménye. Tehát amennyiben nem óhajtunk gúny és közmegvetés tárgyává válni, lehetőleg igyekezzünk kerülni a fűzők felsőruhaként való alkalmazását...
A másik lehetséges merevítési mód a ruhaderékba varrott merevítés, melyre a képi forrásokból csak következtethetünk, de a régészeti leletek biztosítanak minket arról, hogy ez a megoldás is létezett. Sárospatakon több olyan ruhaderék is előkerült, amelynek az elejébe varrtak bele fa pálcákat illetve a magyar Nemzeti Múzeum és a Debrecen Déry Múzeum anyagában is maradtak meg cetszilák a textilgyűjteményben a 17. századból.
Itt kerül föl a kérdés, hogy mit is használtak a ruhákban merevítés gyanánt?
A vékony fapálcák, nád elég gyakori, illetve a már említett cetszila, vagyis a bálna "foga", mely keratin tartalmú. Manapság nem lehet beszerezni a természetvédelmi törvények miatt. Régen viszont a bálnavadászat általános jelenség volt, és az állatok szinte minden részét felhasználták. A bálna fogait a textilipar vásárolta föl. 
Méretre vágott cetszilák, amelyeket fűzőbe lehet varrni
Forrás: http://bridgesonthebody.blogspot.hu/2010/06/baleen.html

Miért? Mert a keratin a a meleg hatására részben képlékennyé válik, tehát a textilek közé varrt cetszilák a test melegre részben felveszi a női test formáját. Merevít és formáz, de mégsem olyan durva módon, mint a későbbiekben alkalmazott fémpálcák a 19. század folyamán. Persze, ha jól megnézzük a későbbi fűzőket, kijelenthetjük, hogy a szabásminta is teljesen eltér, teljesen más módszerrel formázta a testet egy kora újkori és egy viktoriánus fűző vagy ruhamerevítés.

Megjegyzés:
A közbélés használatakor lehet merevített réteget is bevarrni, nem csak simán egy közbélést. Ez a mi ízlésünktől, vagy az elérni kívánt sziluettől függ.

3. A szoknyához való viszony
Korábban már említettem (itt), hogy a 16-17. század fordulójáról ismerjük az első írott forrásokat a ruhaderék és szoknya különválásáról. Szabni természetesen külön szabják a részeket, de ebben az időszakban találjuk meg először, külön említve a vállat a szoknyától, tehát nem varrták már egybe a két ruhadarabot, hanem külön-külön dolgozták el, és így külön is viselték azokat. Emiatt többféle kombinációt választhatott a saját ruhatárából egy-egy hölgy, az adott vállat többféle szoknyával is lehetett innentől viselni.



Sikeres munkát és jó szórakozást kívánok!

2018. március 16., péntek

A női ruhaderék avagy "a karasiával prémezett váll" - hogyan készítsünk kora újkori női felsőruhát VOL.1


   Ahhoz képest, hogy ezzel kezdtem a kutatást évekkel ezelőtt, rá kellett jönnöm, hogy pont ezt az alapvető ruhadarabot hagytam eddig ki a blogbejegyzések közül. Mégiscsak pótolnom kell a hiányosságot, így az idei fejlesztésem egyik darabját fogom ide feltenni. De mielőtt belekezdenénk a 16-17. századi női ruhaderék elkészítésébe, nézzük meg először pontosan mit is jelent ez a fogalom.
 Fiatal magyar nő
In: Wilhelm Dillich: Cronica
http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/45.html
    A 16. század második felében lesz általános a derékban szabott női ruha, mely áll egy elől kapcsos vagy fűzős ruhaderékból vagy más néven "váll"-ból, illetve egy sűrűn rakott vagy húzott szoknyából. Egészen a 17. század fordulójáig ezt egyféle anyagból készítik és egybe is varrják. Az első adataink a 17. század elejéről származnak, amiben azt olvashatjuk, hogy a ruhaderekak külön is készülnek, illetve már más anyagból készült ruhaderekat is hordanak a hölgyek a szoknyáikkal. A korai divatnak hódolt Thurzó Zsuzsanna is, akinek 1603-ban hozományjegyzékében már találunk külön készült vállakat. A ruhadarab egyébként egyáltalán nem magyar jellegzetesség, egész Európában elterjedt a hölgyek között. Társadalmi csoporthoz sem köthető, a paraszttól a főnemesig megtaláljuk a hölgyek viseletében. Eltérés, ahogy minden más ruhadarabnál általában a ruhaanyagban és annak díszítésében van. Általában különféle posztókból készültek a parasztok, mezővárosi polgárok, szolgálók vállai, a gazdag polgárok és nemesek pedig drága importált posztófélékből, nyírt és mintás bársonyból, selyemből varrt ruhaderekakat rendeltek a váltó- és vásármíves szabóktól. Díszítésként csipkéket (gyakran fém szálasat), szövött szalagokat, és az váll anyagától eltérő színű, anyagú textilcsíkokat használtak, vagy ahogy a korabeli leírásokban olvashatjuk, ezekkel "prémelték" azokat.
   Számunkra magyarok számára ez a kora újkori női viselet azért is jelentős, mivel a 19. századra ebből alakul ki a díszmagyar, illetve a néprajzi anyagban megjelenő pruszlikok, mellényfélék egy része innen eredeztethető. Gyakran még a 19-20. századi darabokon is hasonló szabásvonalak látszanak, mint kora újkori elődjeiken. Ennek ellenére maga a forma, mint említettem, nem csak a magyarokra jellemző a korszakban. A 16-17. században nagyon kedvelt műfaj a viseletalbum, akár festett, akár nyomtatott változatban. Ilyen például Jost Amman Frauen-Trachtenbuch-ja 1586-ból, ami több kiadást is megélt. Európa különböző nációit mutatja be, melyben természetesen a magyarok is helyet kapnak. Az egy másik kérdés, hogy nem árt vigyáznunk külföldi kútfőinkkel, ugyanis vagy nagyon pontosan ábrázolnak minket, vagy sztereotípiákkal. Ez utóbbi történt Amman mesterrel is a magyar hölgyek kapcsán. Ezzel szemben Cesare Vecellio már több magyar alakot örökített meg Habiti antichi et moderni di tutto il Mondo című munkájában, ahol találkozhatunk a magyar huszár képe mellett a magyar parasztasszony alakjával is. Ahogy Wilhelm Dillich Cronicájában is többféle magyar hölgyet láthatunk, korabeli divat szerinti öltözetekben. 

Magyar leány.
In: Erdélyi viseletalbum (őrzési hely: London)
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index680.html
   Itt láthatjuk, mennyire elterjedt az elől fűzős váll Európa-szerte. Kiegészítőkben (mint a partlet, vagy a nyakfodor), lehetnek eltérések, így hosszabb tanulmányozás után mi is láthatjuk a nemzetekre jellemző apróságokat, de azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az európai "divat-trendből" hazánk sem maradt ki, még a három részre szakadás ellenére sem!
   Álláspontom az volt, hogy a "magyaros ruha"-fogalom, amit szeretnek a korszakban emlegetni, nem a szabásban nyilvánul meg, hanem az anyaghasználatban, illetve a díszítésben és az apróbb kiegészítők együttes használatában. Erre a korabeli régészeti leletek, mint Sárospatak- plébániatemplom, Debrecen-Dobozi temető, Felsőzsolca-Nagyszilvás utcai temető, Nagylózs- plébánia templom vagy Miskolc - Avas plébániatemplom kripta és temető leletei remek példák. Ezek mellett természetesen több temetőben kerültek elő jó állapotú ruhák és ruhatöredékek, s szerencsénkre főúri gyűjteményben is maradtak meg a korszakból szép számmal ruhaderekak. Ilyen nagy gyűjtemény az Iparművészeti Múzeum Esterházy gyűjteménye, vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Brandenburgi Katalin-féle ruha. A korszak azért is nagyon jó kutatási szempontból, mivel  tele van írott és képi forrásokkal, mint a fent említett hozományjegyzékek, halotti leltárak, főúri portrék vagy a korszak "burdái" a szabásmintakönyvek magyar és más európai államok területéről. Ezek alapján nagyon pontos rekonstrukciókat készíthetünk és válogathatunk is, hogy karakterünk milyen náció tagja legyen akár a Kárpát- medencén belül, akár azon kívülről választunk.
   Nem találni nyomát a forrásokban hogy a 16. század végén illetve a 17. század elején általánosan elterjedt volna a fűző viselése a ruhaderék alatt. Mindenesetre a ruhaderekak között találunk merevített darabokat. Ez is elterjedt módszer volt a korabeli Európában, s nem csak a ruhaderekaknál, hanem a korcoványoknál is gyakran megtaláljuk a fapálcákat vagy nádszálakat a ruhákban.   

Mielőtt szabásmintáknak néznénk utána, először nézzük át, mik a kritériumai egy kora újkori női ruhaderéknak, hogyan is kell elképzelni!

Orazio Gentileschi: Lantjátékos. 1626 körül
Egy hátul nyitott, és ott fűzött ruhaderék, melyet összevarrtak a szoknyával. Jellegzetes olasz "módi"
Forrás: National Art Gallery, Wasington
www.wga.hu
   A szabásminta érdekessége, amire mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy nem használnak derék és mellszűkítő varrásokat! A vállakat nem oldalt a hónalj aljánál varrják össze hanem a hátoldalon, egy ferde vonal mentén.
Összevarrt ruhaderék rávarrt díszítés nélkül
A pántokat általában együtt szabták ki az elő és hát résszel. Persze itt is él az a lehetőség, hogy amit az egy rőf anyag - vagy ami abból maradt a váll megvarrásához - kiadott, ahhoz alkalmazkodtak. Mindenesetre a szabás-mintakönyvek és a régészeti leletek alapján igyekeztek a vállpántokat a váll csúcsánál összevarrni. Ezeket a magyaroknál hozzávarrták a ruhaderékhoz, de ismert felül megkötős példány is. Ismertek olyan típusú vállak, mikor a vállpántot a hátrészen kötözték, ilyenre viszont magyar példát eddig nem találtam, ám az olasz területeken egész gyakran előfordult ez a megoldás, ahogy a fenti itáliai képen is látható.

Sárga bársony ruhaderék rávarrt csipkedísszel
A ruhaderekak jellemzője a magyaroknál, hogy szövött paszománycsíkok és/vagy vert csipke szalagok díszítik, többnyire meghatározott formában a ruhaderék szabását. Hasonló díszítést láthatunk a 19-20. századi női melleseknél, mellénykéknél, ami nem csoda, hiszen ezek mint a kora újkori ruházatból eredeztethetőek. De ne essünk abba a hibába, ha valóban kora újkori ruha készítésére adjuk a fejünket, hogy csupán lemásolunk egy későbbi ruhadarabot, mert nagyot fogunk tévedni. Van elég régészeti leletünk és ábrázolásunk ahhoz, hogy tökéletes kora újkori ruhaderekat készíthessünk.

Az elől fűzött ruhaderéknál horgokat vagy a francia kapcsok ún. nőtagját használhatjuk a zsinór befűzésénél. Én két színű fonalból öt ágból fontam magamnak fűzőzsinórt, de lehet akár kötővillával is kötni vagy szövött példányt is láttam már régészeti leletben. Hm, nem is rossz ötlet, legközelebb a zsinórokra is érdemes lesz kitérni...
Mindenesetre egy apróságot még érdemes megemlíteni: a fűzés mellet gyakran találunk merevítéseket. Ezek a fűzés miatt is érdemes megcsinálni. Én kenderzsinórt szoktam duplán hajtva odavarrni, amit a bélés anyagából szabott textilcsíkkal fedek le.

Ez nem engedi, hogy a fűzéstől hosszú távon eldeformálódjon a ruhaderék, hiszen szorosan magamra fogom fűzni, így nem megy annyira könnyen tönkre az anyag. Emellett nem gyűrődik össze- vissza a fűzéstől a ruhaderék eleje sem. Érdemes megcsinálni!


Most már jöhet a megvalósítás első lépése!
... folytatása következik...



2017. szeptember 2., szombat

Egy kis dombra lecsücsülünk - avagy nagyon kell egy sámli

Általában textilekkel foglalkozom, de a szükség nagy úr. Emellett úgy döntöttem, hogy az újabb bejegyzéseimben kiegészítőkre is fogok gondolni, így következzen egy ilyen "új típusú bejegyzés". Hátha másnak is elindítom a fantáziáját, és elég bátor lesz belekezdeni valami újba is a karakteréhez.
Egy táborban sokféle ülőalkalmatosságra van szükség. Mivel nem ülünk sokáig egy helyen, a kisebb ülőkék gyakran "cserélnek" gazdát. Már több éve megfogalmazódott bennem, hogy épp ezért jó lenne egy saját kisszék. Ami ugyan a szokásos problémát is felveti: minél komplettebb az ember felszerelése annál több holmid is lesz. De a mégis igen hasznos, ha az ember szeretne egy kicsit megpihenni. Akár a tűz melletti kisebb munkákhoz, akár a tábori tevékenységhez (fonás, szövés, varrás) igen hasznos egy saját ülőalkalmatosság. Így a héten nekiálltam a kivitelezésnek!
Tudtam, hogy nagyon sokféle kisszék-fajtát fogok találni, úgyhogy gyűjtöttem sokfélét, és a végén arra bíztam a választást, melyik tetszik a legjobban, melyiknek praktikus a formája és mérete, illetve melyiket fogom tudni beszerezni a legkönnyebben ezek közül.
A képek és a gyűjteményben megmaradt kisszékek közül nagyon sok fajtát találtam, de legjobban a stabil, négylábú sámlifélék tetszettek. Ezt a fajtát még ma is gyakran megtaláljuk falusi környezetben, tehát egy jól bevált 500-600 éves formáról beszélünk. Határozottan emlékszem két egyszerű darabra a nagyszüleimnél, amit az udvari munkákhoz használtunk, és kisgyerekként az egyik kedvenc ülőalkalmatosságom volt.

Hihetetlenül hangzik, de három napja pedig pont szembe jött velem a boltban egy ugyanilyen, kétféle méretben, így el is dőlt melyik formát fogom választani.
Kétféle méretben sikerült beszereznem a sámlit. Az nagyobbik méret is inkább a "lekuporodós" munkákhoz felel meg, de hordozni mindenképpen könnyű tábori körülmények között. A kisebbik inkább lábzsámolynak lehet jó, de ha az ember többet ül, akkor jó feltenni a lábát.
 Illetve a korabeli vallásosságra gondolva a korszakban akár imazsámolynak is tökéletesen megfelel.
Zmeskál Jób és családjának epitáfium képe
http://opac3.npt.monguz.hu/record/-/record/display/manifestation/RECORD3571/edee3b5f-638c-4434-bc68-087d33cb0bff/solr/0/24/1/5/personOrder/asc
Mindkét fajtához lehet kisebb párnát készíteni, amit az elkészítés után fel is vettem az "elkészítendők" listára.
Nagyon szép faragott darabokat is találtam, de én egy másik díszítési formát szerettem volna: egy igazi festett sámlit. Sok festett bútorról tudunk a középkor és a kora újkor folyamán, ezt a fajta sámlit pedig a 20. századig festették. Úgy döntöttem, hogy a 17-18. századi magyarországi festett bútorokról fogok motívumokat venni, hiszen nagyon sok világi és templomokban megmaradt kazettás bútor és mennyezet maradt ránk.
Festett és ácsolt láda az 1400-as évekből
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1119.html
Festett menyasszonyi láda a 17. századból
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1119.html
Kórósi templom mennyezete
http://www.turistamagazin.hu/isten-hajlekanak-festett-mennyei-2.html
Kórósi templom bútorzata és mennyezete
http://www.turistamagazin.hu/isten-hajlekanak-festett-mennyei-2.html
Tehát a Kárpát-medencében igen nagy hagyománya van a bútorfestésnek, így végül két láb- vagy imazsámolyt és két kisebb ülőzsámolyt készítettem el.




A sámlikon a korszak motívumainak megfelelően tulipánok, szegfüvek, gránátalmák és indaminták láthatóak. 
Októberben kiderül, mennyire lesznek jól használhatóak egy 17. századi tábori életképben!


2015. július 5., vasárnap

Virágéknál ég a világ avagy kora újkori béka - kistáskák

    Ahogy a címben is láthatjuk béka alakú táskákról lesz szó, nem tévedés! Nem győzöm eléggé hangsúlyozni sosem, hogy azon kívül, hogy másik korban éltek, a 16-17. századi ember nem sokban különbözik a mai ember működésétől. Ugyan ma a "baglyos" a nagy divat, de a kisebb-nagyobb állatok manapság is megtalálhatóak a női kiegészítők díszeiként.
     Több mint 2 éve találtam rá erre az érdekes kis táskacsoportra, és annyira megtetszettek, hogy el is készítettem egy saját példányt, de a befejezés előtt hirtelen felgyülemlett a sok munka és félreraktam. Pár napja felmerült egy beszélgetés során, hogy miből lehettek ezek a roppant jópofa zacskók, mert ahogy látni fogjuk "táskának" nevezni a méretük alapján egy kissé nagyzolás lenne. Mivel többen megegyeztünk abban, hogy nagyon izgalmasnak találjuk ezeket az "békatáskákat", így mielőtt bemutatnám az én jószágomat, nézzük meg mit is tudunk erről a furcsa kiegészítőről.
   Amiket eddig találtam, mind Angliában készült példány, bár a nagy múzeumokban világszerte megtaláljuk őket. Viszont mindenhol angol területhez kötik őket. Funkciójukról nem tudunk sokat. Mivel mind 10 cm alatti nagysággal rendelkeznek, így felmerült ,hogy tűtartók vagy illatszeres táskák lennének. Egyelőre egyik variáció sem bizonyított, de az biztos, hogy rendkívül kicsik, így sok minden nem fér el bennük.
    Egyelőre 5 darabot találtam, egy részük selyemszállal hímzett, másik részükön rossz minőségű ezüst fémszálas hálót tettek díszítésképpen, melyet selyemcérnával rögzítettek. Alapjuk mindnek selyemtextil, a szájuk pedig textil vagy bőr zsákocska.

Hímzett békák:




Fémszállal díszített békatáskák:



Museum of London

Végül nézzük mi lesz, ha magyar tóba ugranak az angol békák:
Az én békámnak pamutvászon lett az alapja. Ugyan ma elég gyakori textil, de a kora újkorban a pamut drága anyagnak számított, ezért is választottam azt az anyagot. Mivel nekem a londoni példány tetszett meg először én nem hímzett verziót választottam. Hátára fémszálas drót került, melyet fémszálas cérnával rögzített fonal keretel. Lábai fonallal körültekert drótból vannak. És mivel a békatáskák egyértelműen a gazdag nemesi réteg rangjelző viseleti elemei, így az én békám varangyos lett, aminek a szemei türkizből a "ragyái" pedig igazgyöngyből készültek. A londoni példányon nem igazán látszik, hogy a többihez hasonlóan a béka "teteje" és hasa között szétnyitható táska van-e, így először úgy döntöttem, hogy fixen megvarrt kis szütyők készítek. Átnézve a többit, igazából valószínűbb megoldásnak tűnik a bőr/textilzacskós kiegészítés, bár így sem nőne túl nagyra békánk bendője. Íme az eredmény:








2015. január 22., csütörtök

Mit viselnek a magyar nők a kora újkorban?

Áttekintve az elmúlt évek bejegyzéseit, rá kellett jönnöm, hogy nagy hiányosságomat kell pótolnom. Ezzel foglalkozom a legtöbbet, mégsem született még a nők alapviseletéről egy bejegyzésem sem, pedig nagyon sokan kérték. 
A férfiak alapviselete után álljon itt egy kis összefoglaló a kora újkor magyar hölgyek öltözetéről. Ez egy áttekintés, de később részleteiben is megismerkedünk a ruhadarabokkal:

A köznapi viselet:
Egy magyar nő a kora újkorban vagyis a 16-17. század folyamán mit vehetett magára mint nappali, átlagos viselet? Ezeket a ruhadarabokat nagyon sok forrásból gyűjthetjük össze, melyek között találunk írott, képi történeti forrásokat, valamint régészeti leleteket és gyűjteményben megőrzött darabokat. Amit át kellene tekintenünk azok a következők: haj- és fejviselet, fehér-ruházat (vagyis fehérneműk), alapruházat és a lábbelik kérdése. Ezeket fogjuk tételesen megnézni a következőkben.

Fiatal magyar nemeslány
Wilhelm Dillich: Hungarische Chronica 1600.
Ha egy átlagos napot veszünk a következőket kellene látnunk egy hölgyön, minden mást az időjárás és a különleges napok (ünnepnapok, ceremóiák) miatt viselték a nők:
Egy rend ruha, mely alatt minimum egy de átlagosan két inget vagy ingvállat viselnek. Az ing alatt viselhetnek fehérneműt az altesten. Az ing ahogy már a korábbi bejegyzésekben (itt) láthattuk többféle lehet: a hosszút (lábszárközépig vagy bokáig érőt) ingnek, a rövidet (amely derékig ért) ingvállnak nevezték. Csak hosszú ujjal készítették, a 17. század legvégén-18. század elején kezdték el a könyékig érő fajtákat barokk és rokokó hatásra viselni magyar területen. itt hívnám fel minden kora újkori ruhát viselő hölgy figyelmét, hogy a korszakban NEM viselnek a nők rövid ujjú inget, ujjatlant meg főleg nem nappali viseletként!
Weiss Zsuzsanna inge, 1650.
www.npg.hu
Az egy rend ruha, melyet a források ruha és "szoknya" néven is illetnek az alábbiakból állt: egy ruhaderék vagy korabeli nevén "váll", melyet a felsőtesten hordtak. A néprajzi anyagban a 18-19. században pruszlik és mellény néven is előfordul, de a kora újkorban ezt a két kifejezést egyáltalán nem használják, formailag viszont hasonlítanak egymásra, a ruhaderék késői leszármazottai. A magam részéről óckodom a két késői kifejezéstől, remélem ezt minden olvasóm elnézi nekem, de én kifejezetten szeretem a korabeli neveket használni, mivel a korszak embere is ezeket a szavakat kedvelte, így a blogban is ezeket fogja minden kedves olvasó látni a továbbiakban. 

Tehát hogyan néz ki a váll vagy ruhaderék?
Ez egy elől francia kapcsokkal összekapcsolható vagy horgokkal és fűzőzsinórral összehúzható ruhadarab. A kora újkori szabásokban nincs derék és mellszűkítő, de az az igazság, hogy nincs is rá szükség. A váll nem a mai mellénykék szabása szerint készültek, nem a hónalj vonalában varrták össze a hátrésszel, hanem a háton a hónalj fölött ívesen a derékig rajzolták meg a mintát. Ez a barokk francia divat megjelenésével egyre keskenyebb lett, ahogy az az Esterházy kincstár ruháinál is jól látható. Ehhez a ruhaderékhoz bizony pótujjak is tartozhattak, amiket körbehímzett lyukakba vagy fémhurkokba fűzött zsinórokkal rögzítettek. Ezen kívül a merevítések is megjelennek, amelyek a spanyol és a francia divatban is jelen vannak. nádszálak, fapálcák és cetszilákat varrtak a hölgyek a ruhaderekakba, hogy összeszorítsák a felsőtestüket. Sőt elég valószínű, hogy bizonyos esetekben már fűzőket is hordtak a ruhaderekak alatt. különösen a tipikusan nyugati szabásminták alapján készült felsőruhák alatt. Ugyanis az elől fűzős és kapcsos ruhaderekak mellett, több, más szabású ruhafélét is hordtak a magyar hölgyek, ugyanolyan jól ismerték az Európa más részein megjelenő újdonságokat, mint bármelyik másik európai nő. A megmaradt szabásmintakönyvek, portrék és árszabások alapján, a hölgyek nagy változatosságban hordták a különféle ruhadarabokat, attól függően mi tetszett vagy mire telt a hölgynek és családjának.
Ugyan a 19. századra ebből a késő reneszánsz ruhaderékból alakul ki az úgynevezett "díszmagyar öltözet", egy kicsit el kell keserítenem az olvasót, ugyanis ezek az elől fűzős ruhaderekak a 16-17. században egyáltalán nem magyar jellegzetességek. Valóban, nálunk a 19-20. században divatban maradnak, kisebb-nagyobb változatosságban, de ez részben más európai, így spanyol vagy osztrák területen is megfigyelhető a népi öltözeteknél. Úgy gondolom semmiképp nem vesz el kora újkori viseletünk szépségéből, ha a fentieket tisztázzuk, hiszen a megmaradt források alapján egy nagyon szép, a kortársak szemével is tetszetős viseletet rekonstruálhatunk.
Erdődy Erzsébet portréja 1620.
www.npg.hu
Tehát a magyar ruházat nem az elől fűzős válltól lesz magyaros. De akkor mégis mitől? Valószínűleg az anyaghasználat és a díszítés a kulcs, hiszen a kortársak írnak magyaros viseletről. A nálunk kialakuló virágos hímzések, a paszományok kiválasztása és felvarrása jellegzetesen magyarossá tehetik a női ruhát a külföldi kortársak szemében.
A ruha másik része a szoknya. A 17. század elejétől biztosan tudjuk, hogy készítik külön a ruhaderekat a szoknyától, nem varrják össze feltétlenül. Innentől már divat lehet, hogy a ruhaderék és a szoknya nem egyforma színű, mintájú vagy akár anyagú textilből készül. Szoknyában választhatunk többféle szabásmintából. Ismerünk körcikkből szabott szoknyákat, de vannak úgynevezett "farkas" szoknyák, amik a korszakban divatos uszályos szoknyát jelentik. Mindkettőre találunk régészeti leleteket, így a boldvai kislányra tudjuk, hogy körszabott szoknyát adtak utolsó útján, míg a sárospataki egyik lánykára egy kifejezetten spanyolos uszályos szoknya került.

Esterházy Julianna portréja
Magyar Nemzeti Múzeum
A kötény egy szoknya fölött viselt felsőruha, annak védelmére készül. Nem a kora újkor jellegzetessége, a középkor folyamán több századon keresztül megtaláljuk, és továbbél a 20. századig. Sőt a konyhában a mai napig használjuk, igaz sokkal "szélesebb" palettán mozog a díszítése a 21. században. Mindenesetre érdekes lehet, hogy a fehér vászon kötények mellett a kora újkor folyamán megjelennek színes, különféle textilből készült darabok. Ráadásul a megjelenő divatelemek mindig az uraklodótól gyűrűznek lefelé a társdalom alsóbb rétegei felé. A kötény eben a korszakban egy érdekes kivétel. Gáborján Alice kutatásai nyomán tudjuk, hogy ez az egyetlen ruházati elem, ami a társadalom legalsó rétegétől, egy funkcionális ruhadarabból jelképpé és nemesi viseleti elemmé alakult. A 16-17. századi portrékon a főúri hölgyeken gyakran láthatunk csipke és bársony kötényeket, vászon és aranyszálas paszományokkal. Itt már nem a szoknya védelme az elsődleges funkció, hanem egy másik jelentést is hordoz: a jó gazdaasszonyt jelképezi, hiszen a nemesi hölgyek feladatai közé tartozik a saját uradalmaik gazdasági irányítása is.
Esterházy Miklósné Nyáry Krisztina portréja


A haj- és fejviseletről általában szépen elfelejtkezik mindenki, pedig nagyon is fontos. Amellett, hogy a korabeli divat szerves része társadalmi státuszt jelöl. Nőknél a családi állapotot, életkort, felekezeti, etnikai hovatartozást mutat, tehát nagyon nem mindegy, hogy egy 16-17. századdal foglalkozó nő hogyan is rendezi el a haját, vagy mit tesz rá. A kora újkor az első időszak, amikor biztosan állíthatjuk az írott források alapján, hogy a párta a lányok, a felkontyolt haj és a főkötő az asszonyok viselete. Ez nem jelenti azt ,hogy különféle gyöngyös-drótos fejékeket nem ismer a régészet és a történettudomány korábbi korszakokból, de ez az első időszak, amikor a források kifejezetten leírják, hogy a párta a hajadonoké, és az esküvői szertartás során a lányból asszony lesz, ezt a közösség legitimálja, és felkontyolják a haját, amit innentől kezdve csakis így viselhet. Átjárás a két állapot között nincs, sem oda, sem pedig visszafelé. Amit tudunk, hogy nálunk illetlen, de a korabeli Európában nem mindenhol gondolják így, az a leengedett haj viselése. Magyar területen egyelőre úgy tűnik, minden alkalommal illik fonni a hajat, a leengedett haj egy marginális csoportot jelképez a magyaroknál. Külföldön viszont (német, angol területen) a szüzesség jelképeként többször ábrázolnak kiengedett hajú fiatal lányokat. Ezt úgy tűnik tekinthetjük magyaros eltérésnek.
A felkontyolt hajú asszony a kontya fölött főkötőt viselt. Ennek volt textilből készült változata és a korszakban nagyon nagy divat  a csipkés, hálós főkötő, akár fémszállal és gyönggyel díszítve.
Goldberger Mátyásné 1645.
www.npg.hu


A lábbeli a hölgyeknél is igen változatos, akár a férfiaknál. Volt már egy lábbeliviselettel kapcsolatos bejegyzésem (itt), de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy az eddig a katonai hagyományőrzőknél meghonosodott nézet, miszerint a kora újkorban mindenki csizmát viselt, téves! A korabeli árszabásokat megnézve láthatjuk, hogy természetesen hordtak csizmát (többféle szabással, melyek egy részének köze nincs a mai csizmákhoz), de emellett a textilcipellősöktől a női sarun át a papucsig minden előfordul. A papucs már csak azért is érdekes, mert keleti hatásnak tartja a kutatás jelenleg az elterjedését, de a kora újkori Európában bizony szintén elfordul, sarkas, nyugati típusú változataiban. A keleti vagy nyugati elterjedés talán nem is fontos, de annyi bizonyos, hogy kedvelt, férfiak és nők körében is.

Ajánlott irodalom:

Amman, Jost - Wiegel, Hans: Trachtenbuch; Habitus praecipvorvm, tam virorvm qvam faeminarum singulari arte depicti. Nüremberg. 1577. 
Alcega, Juan de: Tailor’s Pattern book. Facsimile. Carlton, Bedford, 1979
Amman, Jost: Frauentrachtenbuch, Teatrum mulierum quo praecipuarum omnium per Europam in primis nationum, gentium, populorum. 1586.
Apor Péter: Metamophoses Transilvaniae. Bukarest, 1978. Letölthető: http://mek.oszk.hu/06100/06187/html/mei16_180030020001/mei16_180030020001.html   2014.10.18. 22:14
Gáborján Alice: Két magyar hosszúszárú lábbeli típus történeti elemzése. Néprajzi Értesítő 40. (1958.) 37-82.
Gáborján Alice: A magyar népviselet. Kísérlet egy összefoglalásra. Néprajzi Értesítő. XLIX. évf. (1967) 167–185.
Galavics Géza: Erdélyi viseletalbumok a XVII–XVIII. századból. In: Király László (szerk.): Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Az előszót Jankovics József, a kísérő tanulmányt Galavics Géza és R. Várkonyi Ágnes írták. Európa Kiadó. Budapest, 1990 57–131.
Goubitz. Olaf: Stepping Through Time: Archaeological Footwear from Prehistoric Times until 1800. Zwolle, 2001.