Fűzőbe szorítva - a merevített ruhák hajnala 1. rész

  A 16. századtól többféle a női felsőtest szabályozására alkalmas alsóneműt készítettek. Ezek különféle textíliák közé varrt valamilyen merevítők sorából állnak. A merevítés egyik legismertebb fajtája a halcsont vagy korabeli nevén cetszila. A bálnafélék egy részének szájában nem fogakat, hanem úgynevezett szilákat találunk, mellyel megszűrik a táplálékot a vízből. A szilák  a bálnák felső állkapcsából lelógó szarulemezek. Ezek elég merevek a ruházat és a felsőtest merevítésére, ha belevarrjuk a ruha rétegeibe őket, de nem túl ridegek, így viselés közben a folyamatos használat közben nem törnek el. A kora újkorban sokkal több bálnát vadásztak mint, ma, de így is gyanítható, hogy nem a legszegényebb rétegek viselték a felhasználásával készült ruhadarabokat. Emiatt másféle merevítést is használtak, például különféle fákat, fa lapokat esetleg vesszőket. Erre, ahogy egy korábbi bejegyzésben utaltam, magyarországi példáink is vannak.
   Lehetséges még az a megoldás is, hogy elkészítjük a merevítésnek szánt vájatokat, s különféle növényi eredetű zsinórt, kötelet, spárgát húzunk bele. Ez utóbbira régészeti bizonyítékot egyelőre nem találtam, de a természetes növényi anyagok hamar lebomlanak, egyébként is kevés az esély a megmaradásunkra régészeti kontextusban. Mivel a rekonstrukció elkészítése során érdekelt, hogy ha nem akarok cetszilát használni (a modern műanyag merevítésről pedig inkább eltekintnék...), akkor milyen alternatívák felé fordulhatok, valamint az egyes fűzőtípusok milyen merevséget biztosítanak a felsőtest számára, több típust készítettem el, tehát ez a bejegyzés az első része egy több fajta fűzőből és merevített ruhadarabból álló sorozatnak.

Magyarországi leletek:

    Nézzük először a legalsó merevíthető réteget, vagyis a fűzőt és a merevített vállat.

Szepesi festő: Fiatal nő arcképe

Régészeti leletként több alkalommal került elő merevített ruhaderék, így Sárospatakon, Nagylózson,  és Felsőzsolca- Nagyszilvás utcai temetőben is, a klasszikus értelemben vett fűzőre viszont egyelőre nincs  ismert adatunk. Ezek után a korabeli festményeket és nyomtatványokat kezdtem el tanulmányozni. Véleményem szerint, ismerve a régészeti leleteket és a képi ábrázolásokat, többféle női ruhaderékról  beszélhetünk. Végignézve jó pár képet bennem az a kép alakult ki, hogy kétféle ruhaderék-fajtát láthatunk viszont a festményeken és a régészeti anyagban:

1. Egy elől kapcsokkal záródó, vagy hurkokba fűzött váll, amiben valószínűleg nincs plusz merevítés az anyag rétegein kívül, de a szabás miatt természetesen összehúzza a női felsőtestet egészen a derékig. Ilyet találtak például Sárospatakon, Gernyeszegen, Miskolcon, Debrecenben, de láthatunk ilyet egy ismeretlen szepesi festő fiatal női arcképén a 16. századból, vagy a Nemzeti Múzeumban őrzött Brandenburgi Katalin ruháján.

Brandenburgi Katalin ruhája -
Magyar Nemzeti Múzeum 

Esterházy Orsolya - készült 1682-ben

2. A második forma egy elől fűzött, és a fűzések mellett cetszilával vagy fapálcával merevített váll, amelyre találtunk példát Sárospatakon, Felsőzsolcán, Nagylózson, Miskolc- Avas templomban, valamint az Esterházy-gyűjteményben őrzött Thököly Éva ruhája is így készült.  A festményeken az ábrázolt nők mellkasa lapos, mellük nem domborodik ki. Mojzsis Dóra szerint ez a fajta merevítés a ruhaderekakban a 17. század második felében jön divatba, amit a csatolt képek alátámaszthatnak, mivel a két felhozott példánk szintén ebben az időszakban készült. Segítséget nyújt még az is, hogy az ingek is igen kivágottak, amelyek a 17-18. század fordulóján jelentek meg a magyar divatban - emlékezzünk csak a korábban idézett korholó Apor idézetre :).

Esterházy Ferencné Thököly Kata

   Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a képek közt van időbeli eltérés. A merevítés nélküli ruhák már a 16. század második felében jelen vannak, míg a merevített megjelenését későbbre teszi a kutatás. Egyértelmű választ két dolog adhatna: egyrészt össze kellene gyűjteni a festményeket, és úgy átnézni, hogy készítési idejük szerint valóban tapasztalható-e az eltérés. Tehát a merevítetlen fajta van többségben a 16. században és a merevített a 17. század második felében jelenik-e meg. Ha azok a képek, melyeken feltételezzük, hogy merevített ruhaderekat látunk, valóban később készültek, akkor nem csak a festés módjában állt-e be a változás, tehát nem csak azért ábrázolták ilyen testtartásban a nőket, mert ez volt az ideál, hanem mert valóban ilyen volt a ruházat.
  A kérdés másik oldala, hogy a régészeti leleteknél minden egyes ruhánál meg kellene vizsgálni, hogy a sírok hogyan viszonyulnak egymáshoz lelőhelyenként, valóban bizonyítható-e hogy a merevített vállak később kerültek a földbe, majd összegyűjteni a lelőhelyeket és úgy is megvizsgálni, összesíteni, hogy egy tisztább képet kaphassunk.



Rekonstrukció 1 - elméleti lehetőség:
A sárospataki 15. sír alapján készítettem el egy ruharekonstrukciót, melynek a fűzőhurkok melletti textilbe, a felsőrész és a bélés közé helyeztem el merevítést. Bár az eredetiben falapot ír le Ember Mária, mivel képet nem közöltek egy leletnél sem, és a ruhát azért készítettem el, hogy viselhessem, egy teljesen elméleti rekonstrukcióhoz nyúltam. Azért döntöttem a dupla szál növényi anyagból készített zsinór bevarrása mellett, mert a falap elkészítését és bevarrását  egy ruhaderékba az eredetiek tanulmányozása nélkül elég kétes próbálkozásnak érzem, főleg, ha az ember eltökélt szándéka, hogy viselje is a ruhadarabot.
   Tapasztalatként elmondhatom, hogy a négy szál merevítés ugyan nem feszíti le teljesen a felsőtestet, mindenesetre feszesebb tartást ad, mint a merevítés nélküli vállak.