A női ruhaderék avagy "a karasiával prémezett váll" - hogyan készítsünk kora újkori női felsőruhát VOL.1

   Ahhoz képest, hogy ezzel kezdtem a kutatást évekkel ezelőtt, rá kellett jönnöm, hogy pont ezt az alapvető ruhadarabot hagytam eddig ki a blogbejegyzések közül. Mégiscsak pótolnom kell a hiányosságot, így az idei fejlesztésem egyik darabját fogom ide feltenni. De mielőtt belekezdenénk a 16-17. századi női ruhaderék elkészítésébe, nézzük meg először pontosan mit is jelent ez a fogalom.

 Fiatal magyar nő
In: Wilhelm Dillich: Cronica
http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/45.html

    A 16. század második felében lesz általános a derékban szabott női ruha, mely áll egy elől kapcsos vagy fűzős ruhaderékból vagy más néven "váll"-ból, illetve egy sűrűn rakott vagy húzott szoknyából. Egészen a 17. század fordulójáig ezt egyféle anyagból készítik és egybe is varrják. Az első adataink a 17. század elejéről származnak, amiben azt olvashatjuk, hogy a ruhaderekak külön is készülnek, illetve már más anyagból készült ruhaderekat is hordanak a hölgyek a szoknyáikkal. A korai divatnak hódolt Thurzó Zsuzsanna is, akinek 1603-ban hozományjegyzékében már találunk külön készült vállakat. A ruhadarab egyébként egyáltalán nem magyar jellegzetesség, egész Európában elterjedt a hölgyek között. Társadalmi csoporthoz sem köthető, a paraszttól a főnemesig megtaláljuk a hölgyek viseletében. Eltérés, ahogy minden más ruhadarabnál általában a ruhaanyagban és annak díszítésében van. Általában különféle posztókból készültek a parasztok, mezővárosi polgárok, szolgálók vállai, a gazdag polgárok és nemesek pedig drága importált posztófélékből, nyírt és mintás bársonyból, selyemből varrt ruhaderekakat rendeltek a váltó- és vásármíves szabóktól. Díszítésként csipkéket (gyakran fém szálasat), szövött szalagokat, és az váll anyagától eltérő színű, anyagú textilcsíkokat használtak, vagy ahogy a korabeli leírásokban olvashatjuk, ezekkel "prémelték" azokat.

   Számunkra magyarok számára ez a kora újkori női viselet azért is jelentős, mivel a 19. századra ebből alakul ki a díszmagyar, illetve a néprajzi anyagban megjelenő pruszlikok, mellényfélék egy része innen eredeztethető. Gyakran még a 19-20. századi darabokon is hasonló szabásvonalak látszanak, mint kora újkori elődjeiken. Ennek ellenére maga a forma, mint említettem, nem csak a magyarokra jellemző a korszakban. A 16-17. században nagyon kedvelt műfaj a viseletalbum, akár festett, akár nyomtatott változatban. Ilyen például Jost Amman Frauen-Trachtenbuch-ja 1586-ból, ami több kiadást is megélt. Európa különböző nációit mutatja be, melyben természetesen a magyarok is helyet kapnak. Az egy másik kérdés, hogy nem árt vigyáznunk külföldi kútfőinkkel, ugyanis vagy nagyon pontosan ábrázolnak minket, vagy sztereotípiákkal. Ez utóbbi történt Amman mesterrel is a magyar hölgyek kapcsán. Ezzel szemben Cesare Vecellio már több magyar alakot örökített meg Habiti antichi et moderni di tutto il Mondo című munkájában, ahol találkozhatunk a magyar huszár képe mellett a magyar parasztasszony alakjával is. Ahogy Wilhelm Dillich Cronicájában is többféle magyar hölgyet láthatunk, korabeli divat szerinti öltözetekben. 

Magyar leány.
In: Erdélyi viseletalbum (őrzési hely: London)
http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index680.html

   Itt láthatjuk, mennyire elterjedt az elől fűzős váll Európa-szerte. Kiegészítőkben (mint a partlet, vagy a nyakfodor), lehetnek eltérések, így hosszabb tanulmányozás után mi is láthatjuk a nemzetekre jellemző apróságokat, de azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az európai "divat-trendből" hazánk sem maradt ki, még a három részre szakadás ellenére sem!
   Álláspontom az volt, hogy a "magyaros ruha"-fogalom, amit szeretnek a korszakban emlegetni, nem a szabásban nyilvánul meg, hanem az anyaghasználatban, illetve a díszítésben és az apróbb kiegészítők együttes használatában. Erre a korabeli régészeti leletek, mint Sárospatak- plébániatemplom, Debrecen-Dobozi temető, Felsőzsolca-Nagyszilvás utcai temető, Nagylózs- plébánia templom vagy Miskolc - Avas plébániatemplom kripta és temető leletei remek példák. Ezek mellett természetesen több temetőben kerültek elő jó állapotú ruhák és ruhatöredékek, s szerencsénkre főúri gyűjteményben is maradtak meg a korszakból szép számmal ruhaderekak. Ilyen nagy gyűjtemény az Iparművészeti Múzeum Esterházy gyűjteménye, vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Brandenburgi Katalin-féle ruha. A korszak azért is nagyon jó kutatási szempontból, mivel  tele van írott és képi forrásokkal, mint a fent említett hozományjegyzékek, halotti leltárak, főúri portrék vagy a korszak "burdái" a szabásmintakönyvek magyar és más európai államok területéről. Ezek alapján nagyon pontos rekonstrukciókat készíthetünk és válogathatunk is, hogy karakterünk milyen náció tagja legyen akár a Kárpát- medencén belül, akár azon kívülről választunk.

   Nem találni nyomát a forrásokban hogy a 16. század végén illetve a 17. század elején általánosan elterjedt volna a fűző viselése a ruhaderék alatt. Mindenesetre a ruhaderekak között találunk merevített darabokat. Ez is elterjedt módszer volt a korabeli Európában, s nem csak a ruhaderekaknál, hanem a korcoványoknál is gyakran megtaláljuk a fapálcákat vagy nádszálakat a ruhákban.   

Mielőtt szabásmintáknak néznénk utána, először nézzük át, mik a kritériumai egy kora újkori női ruhaderéknak, hogyan is kell elképzelni!

Orazio Gentileschi: Lantjátékos. 1626 körül
Egy hátul nyitott, és ott fűzött ruhaderék, melyet összevarrtak a szoknyával. Jellegzetes olasz "módi"
Forrás: National Art Gallery, Wasington
www.wga.hu

   A szabásminta érdekessége, amire mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy nem használnak derék és mellszűkítő varrásokat! A vállakat nem oldalt a hónalj aljánál varrják össze hanem a hátoldalon, egy ferde vonal mentén.

Összevarrt ruhaderék rávarrt díszítés nélkül

A pántokat általában együtt szabták ki az elő és hát résszel. Persze itt is él az a lehetőség, hogy amit az egy rőf anyag - vagy ami abból maradt a váll megvarrásához - kiadott, ahhoz alkalmazkodtak. Mindenesetre a szabás-mintakönyvek és a régészeti leletek alapján igyekeztek a vállpántokat a váll csúcsánál összevarrni. Ezeket a magyaroknál hozzávarrták a ruhaderékhoz, de ismert felül megkötős példány is. Ismertek olyan típusú vállak, mikor a vállpántot a hátrészen kötözték, ilyenre viszont magyar példát eddig nem találtam, ám az olasz területeken egész gyakran előfordult ez a megoldás, ahogy a fenti itáliai képen is látható.

Sárga bársony ruhaderék rávarrt csipkedísszel

A ruhaderekak jellemzője a magyaroknál, hogy szövött paszománycsíkok és/vagy vert csipke szalagok díszítik, többnyire meghatározott formában a ruhaderék szabását. Hasonló díszítést láthatunk a 19-20. századi női melleseknél, mellénykéknél, ami nem csoda, hiszen ezek mint a kora újkori ruházatból eredeztethetőek. De ne essünk abba a hibába, ha valóban kora újkori ruha készítésére adjuk a fejünket, hogy csupán lemásolunk egy későbbi ruhadarabot, mert nagyot fogunk tévedni. Van elég régészeti leletünk és ábrázolásunk ahhoz, hogy tökéletes kora újkori ruhaderekat készíthessünk.

Az elől fűzött ruhaderéknál horgokat vagy a francia kapcsok ún. nőtagját használhatjuk a zsinór befűzésénél. Én két színű fonalból öt ágból fontam magamnak fűzőzsinórt, de lehet akár kötővillával is kötni vagy szövött példányt is láttam már régészeti leletben. Hm, nem is rossz ötlet, legközelebb a zsinórokra is érdemes lesz kitérni...
Mindenesetre egy apróságot még érdemes megemlíteni: a fűzés mellet gyakran találunk merevítéseket. Ezek a fűzés miatt is érdemes megcsinálni. Én kenderzsinórt szoktam duplán hajtva odavarrni, amit a bélés anyagából szabott textilcsíkkal fedek le.

Ez nem engedi, hogy a fűzéstől hosszú távon eldeformálódjon a ruhaderék, hiszen szorosan magamra fogom fűzni, így nem megy annyira könnyen tönkre az anyag. Emellett nem gyűrődik össze- vissza a fűzéstől a ruhaderék eleje sem. Érdemes megcsinálni!

Most már jöhet a megvalósítás első lépése!

... folytatása következik...