Alsóruházat - Kísérlet az ingek rekonstruálására

Amint az ember eldönti, hogy hagyományőrzésre adja a fejét és beöltözik az adott korszak ruhájába, az alsóruhával fogja kezdeni az öltözködést. Amellett, hogy az elmúlt időszakban többször kérdeztek a témáról, saját magamnak is akartam új inget készíteni, így belevágtam egy újabb ruhakészítési "projektbe".
Elsőre beleütközik az ember abba a problémába, hogy kora újkori magyar inget nem igazán ismerünk. Vannak régészeti kontextusban megtalált ruhaleleteink, de ezek felsőruházathoz tartoznak. Egész ing egyáltalán nem került elő, ami ingre utal, azok a hímzések, rátétek. Ezeket általában a nyaknál és az ujjak végén, kézelőnél találjuk meg. Díszítmények lehettek a különféle csipkék (rece, vert) vagy a szálvonásos díszítmények. Az Esterházy kincstárban van férfiing, mely sűrűn díszített, T szabású, de a képeket és forrásokat ismerve egy ing nem mutatja be a korszak ingtípusait, és díszítéstechnikáját.
Tehát a legtöbb adatot a rekonstrukcióra itt is a történeti források szolgáltatják. A magyar írott anyagban a felsőtest fedésére kétféle alsóruhát találunk amelyek funkciójukat tekintve megegyeznek: ez az ing és az ingváll. Különbség valószínűleg méretükben volt, míg az ing a korábban használatos bokáig, de legalábbis térd alá érő változat, az ingváll egy rövidebb, a mai értelemben vett inghez közelebb álló változat, mely derékig, vagy kicsivel derék alá ért. A régészeti forrásokban megtalált ingdíszek sora a  hozományjegyzékek, hagyatéki leltárak alapján bővül, ugyanis a csipkedíszek mellett megtaláljuk a ráncolást, a különféle hímzéstechnikákat, mint a sima fehér és a színes selyemfonallal készülteket, technikai szempontból pedig találunk példát szálszámolásos technikára (Holbein vagy más néven Blackwork, keresztöltés) a szálszedéses technikákat (ilyen az azsúrozás vagy később a Richelieu), gyöngyhímzéseket, arany és ezüstszállal díszítetteket is.

Gróf Nádasdy Ferencné Esterházy Julianna (1656)

Leírásban nem minden tűnik első olvasásra világosnak, így nem árt ha látjuk is a szóban forgó inget illetve díszítést, így hozzávehetjük a festett és nyomtatott képeken látható ingeket, melyek magyar nőkről készültek. S ha ezeket összevetjük a korszak nyugat-európai ingeivel akkor azt láthatjuk, hogy körülbelül ugyanazokat az ingfajtákat, valamint díszítési technikákat alkalmazzák egész Európa szerte.
Ezért a harmadik csoport amire támaszkodhatunk, azok a német, angol, francia, olasz vagy akár spanyol területen őrzött, vagy sírból előkerült ingek alkotják, amiket a képeken már korábban megtaláltunk. Ugyanis nyugati szomszédaink szerencsésebbek (legalábbis ami a ruhákat illeti), meglehetősen sok kora újkori női és férfi inggel bírnak, amelyeket részletesen meg is találhatunk több 16-17. századi ruházattal foglalkozó kiadványban. Ha ezeket megnézzük, és összevetjük a magyar néprajzi anyaggal, akkor szintén hasonlóságok sorát találjuk, így a későbbi, de formailag megegyező hazai analógiákat is megtaláltuk.

Itáliai ing - Museo de Tessuto, Prato

Ezek után már elég pontos képet kaphatunk ahhoz, hogy meglehetős pontossággal válasszunk ki szabástípust és díszítéstechnikát egy 1:1 rekonstrukció elkészítéséhez.
A gyűjtőmunka végére annyiféle megoldást találtam, hogy elég nehezen tudtam dönteni, melyik változatot próbáljam ki, így végül is két ing mellett döntöttem. Egy váltás ing úgyis kell, tehát két különböző szabású inget vettem górcső alá.

T-szabású női ing:
   Egy hosszú, több helyen betoldott inget készítettem el elsőként. Fehér lenvásznat használtam, de nem a tavaszelőn beszerezhető "nyári anyagként" hirdetett laza szövésű lenvásznakból választottam, hanem egy sűrűbben szövött, de puha anyagot kerestem. A teljes képhez hozzátartozik, hogy inget és ingvállat többféle vászonkötéssel készült textíliából (buja vászon, kendervászon, patyolat) készíthettek, de találhatunk selyem és aranyszállal készültet is. Tehát a lazább szálszerkezetű vászoningek is használhatóak, de nem akartam egy teljesen átlátszó, nagyon vékony inget készíteni, ismerve a "nyári vászon" alatt található mai textíliákat.
A lenvászon beszerzése után kiszerkesztettem a méreteim alapján az inget. Egészen egyszerű a szabás:
2db téglalap a mellkas vonalától a bokámig mért magassággal, ami az ing eleje és hátulja lesz,
4db derékszögű háromszög, amit kettesével összeillesztve az ing két oldalához varrok,
2db 20 cm oldalú négyszög a hónaljhoz
2db kar hosszúságú téglalap az ujjaknak és
1 db téglalap az ing nyakának, amihez az elő és a hátlapot varrjuk hozzá.

Egy mélyebben kivágott, négyzetes nyakkivágást választottam, ami a korabeli leírások szerint nem jellemző a magyar női viseletre, de Itáliában nagyon sok ilyen inget találunk mind a képeken, mind a leletek közt.

Az inghez kiszabott vászondarabokat összeillesztem és végigvarrom kézzel a fonák oldalon, legalább 1 cm-t ráhagyva. Az egy cm-ert visszahajtom és szintén kézzel levarrom a visszahajtást is. A nyaki részt csipkével díszítem.
A kézelőt a következőképp oldom meg: Az ujjak végét ráncolom, majd darázsolással díszítem. Az anyag végéhez kettéhajtott textilcsíkot varrok, és két lyukat hímzek a kézelő mindkét oldalára, ahová szalagot tudok csúsztatni, hogy szétnyitható legyen az ingem ujja.

Mellévarrott ujjú női ing:
A mellévarrott ujjú ingtípus szintén nagyon egyszerűen elkészíthető. Ha mondhatjuk így a "hátránya" az anyagigénye, ugyanis  több mint 3 méter lenvásznat emésztett fel. A szabásminta a képen látható, még egyszerűbb, mint az első ingé.

A szabást annyiban módosítottam, hogy az ing elejét és hátát két részből varrtam össze, így a nyaknál a záródást nem középen, hanem az ingujj és az eleje találkozásánál találhatjuk meg. Ide 4 kicsi francia kapcsot tettem. Az ing darabjait egyenként elszegtem kézzel és a darabokat ún. követéssel (az anyagszélek összevarrására szolgáló díszöltéssel) varrtam össze arany színű selyemfonállal.
A nyakkivágást szorosra húztam ráncoláskor, mivel a legtöbb magyar női ingre vonatkozó leírás, Apor Pétertől a 19. század végén összefoglalót író Radvánszky Béláig lejegyzik, hogy jellemző a zárt nyakú alsóruha, melyet kapcsokkal, textilszalaggal fogtak össze a nyakon.

A "csavart" az ing díszítése okozza a nyakon és a kézelőn, mivel a nagyon sűrűn ráncolt nyak és ujj szinte adta magát, hogy darázsolással díszítsem ki. Időigényes technika, de nagyon szép lesz a végeredmény. Ennél sűrűbb is lehet a darázsolás, csak a fantázia, na meg a korabeli festmények, és gyűjteményi darabok szabnak határt.


















Jó munkát kívánok mindenkinek :)

Ajánlott irodalom:
Györffy István: Viselet In: A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43.
Ferencz Kornélia és Palotay Gertrúd: Hímzőmesterség. Bp., 1940.
Mojzsis Dóra: Magyar és spanyol típusú női viseletek a nagylózsi leletben (16-17. század). Művészettörténeti Értesítő 3-4. (1985) 153-154.
Palotay Gertrúd: A magyarországi női ingek egy szabástípusa. In: Néprajzi Értesítő, 1931.
Vadász Katalin: Varrás. Budapest, é.n.
Magyar Néprajzi Lexikon http://mek.niif.hu/02100/02115/html/
Venus' Wardrobe http://realmofvenus.renaissanceitaly.net/workbox/extcam.htm