Újra december vége, bár idén kissé késik a hideg. Mindenesetre előkészítjük a sapkát, sálat és a kesztyűt, ha végre egyik reggel arra ébrednénk, hogy beköszöntött a hideg idő. De vajon mit hordtak a kora újkorban hideg ellen? Egyrészt gyakran emlegetik a
kis jégkorszakot, mely a 16-17. században csapadékosabb és a középkorhoz (12-13. századhoz) képest hidegebb időjárást hozott. Nem kell nagy lehűlésekre gondolni, elég pár Celsius-fok átlag hőmérsékleti különbségre gondolni, ami viszont épp elég volt ahhoz, hogy bizony szép németalföldi tájképek szülessenek a kora újkor folyamán.
Mivel egyre több olyan esemény van, amikor egy katonai hagyományőrzőnek, vagy kísérleti régészettel foglalkozónak télen is meg kell jelennie, vagy egyszerűen csak mondhatnánk, hogy elértünk egy olyan színvonalat hazánkban is, amikor már a téli ruhán gondolkodik az ember, ezért én is utánajártam a problémakörnek. Mi az amit illik, lehet és kell hordani télen? Egyáltalán mit csináltak télen az emberek a korszakban?
Az teljesen egyértelmű, hogy nem a "hagyományos" elképzelést kerestem, miszerint mindenki ül otthon begubózva és nem csinál semmit, mert a "középkori ember sosem csinál semmit csak a dolgát". A már korábban is bevált jelmondatom alapján: "van ami sohasem változik", tehát az emberek valószínűleg kedvelik a szórakoztató időtöltést, főleg, ha nincs munka a földeken, gyümölcsösben és ugye a pincében :). Így már eleve olyan képeket kerestem amiben találkozunk a téli sportok és szórakozás lehetőségeivel. Így nem is meglepő már, hogy kora újkori korcsolyázók, szánkózók, fakutyázók és a jégen csetlő-botlók tömegei köszönnek vissza a képeken. Látszik, hogy már akkor is voltak a gyakorlottabbak, akik szinte profi módon csúsztatták lábukat a jégen, de szinte minden festményen és metszeten találkozunk a jégen bizonytalankodókkal, illetve bukfencezőkkel. És hát azokkal is akik a vékonyabb jégfelületen pórul járva mártóztak is egy keveset.
Emellett persze ügyeket is kell természetesen intézni, tehát levonhatju a konklúziót: kimozdultak otthonról a kora újkorban is. Na de ha kimozdulunk és esetleg hosszabb időt töltünk a szabadban, akár napi szorgos teendőinkre ügyelve, akár valami mókára koncentrálva, csak hideg van hóban és fagyban. Tehát valami pluszt csak viselünk.
Nos megint a szokásos utat választva megnéztem korabeli írott és képi forrásokat. Ahogy fent emlegettem csodás tájképek készültek a korszakban a mai Hollandia és Belgium területén, ezen felbuzdulva indultam el. A viseletalbumoknak is jó hasznát veszi az ember, hiszen eleink szerették a bemutatást a téli viseletre is kiterjeszteni, így egész téli öltözeti ruhabemutatóban is lehet részünk, ha ügyesen keresünk forrásink között.
Vágjunk is a közepébe és nézzük tehát a védendő testrészeket:
Arról már írtam, hogy többféle felsőkabátot,
köpenyt viselhettek, amit a pénztárcájuknak és a hőmérsékletnek megfelelően béleltek textillel vagy szőrökkel. Ugorjuk most ezt tehát át, és gondoljunk a fázósabb részekre. Ha bejön a hideg a fülünk, a kezünk és az arcunk fázik elsőként. Jó lenne tehát valamiféle ruhadarab ezek védelmére. Kesztyűket ismerünk korábbi időből is, és ebből a korszakból is. Vannak szép hímzett reprezentációs célra készült darabok, amik nem feltétlen a csikorgó hidegre, de a báli szezonra annál inkább használhatóak.
Aztán láthatunk két-három ujjas változatokat is, valószínűleg bőrből, amelyek béleltek, és éppen a téli időszakra használhatóak, férfiak és nők számára vegyesen.
De mit használhatunk még kezünk védelmére, ha mégsem a kesztyű mellett döntetnénk? Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már a ruhadarabbal. Ugyan manapság ritkán vesszük elő nagyanyáink szekrényéből, legfeljebb ha színházba, vagy igen elegáns rendezvényre megyünk télen. Itt már mindenki gondolhatja, hogy a muff fog érdeklődésünk középpontjába kerülni.Elnevezése latin gyökerű lehet: muffulae egyfajta télen használatos kézmelegítő volt. A francia moufle kifejezésből eredhet a holland mof, a vallon mouffe, és az angol muff szó is, mely a magyaroknál is megjelent átvételként. Ma inkább pejoratív kifejezésként él, főleg urak körében, és itt a mindenféle áthallásokra nem térnék ki, legyen ez a forralt boros esték témája... Viszont elárulhatom, hogy a 16. században jelent meg széles körben, mint díszes kézmelegítő eszköz, s ez az ami bejegyzésünk számára érdekes lehet. A hölgyek örömére szőrmebéléses, kívül is szőrrel vagy különféle gyönyörű kelmékkel, gyöngyökkel és boglárokkal díszített változatban készültek Európa-szerte. Magyar területen a korszakban többféle elnevezéssel találkozhatunk, a muff mellett, mint karmantyú, karzsák és stuczli is megjelenik. Forrásaink megemlékeznek bársonyból készült darabokról, melyet gubás bársonnyal béleltek, de gyakran bélése inkább értékes szőr, mint a nyuszt, nyest vagy a petymet. Mellesleg nyári darabot is említenek a leltárak - pl. Viczay Mária 1656-os jegyzékében-, de úgy gondolom a divatos kiegészítőt sok mindenre egy késő nyári estén nem igazán lehet használni, mint reprezentálni ruhatárunk sokszínűségét. Térjünk tehát vissza a télre.
 |
Daniël van den Bremden,
Adriaen Pietersz van de Venne: Winter (1625-1630)
|
Formára egy általában hengerről beszélhetünk, amelybe beletesszük kezünket két oldalról. Elkészítéséhez közbélést és bélést is használtak. Sajnos a szokásos helyzet állt elő, magyar kora újkori darab nem ismert, de nyugat-európai gyűjteményben találunk jó párat, valamint ha jól megfigyeljük, bizony igen sok képen láthatjuk különféle változatait. Gyakori a kívül-belül szőrrel díszített változat, de a leltárakban és a képeken is találkozunk textillel kombinált példányokkal. Nekem ez utóbbi sokkal szimpatikusabb volt. Ezen a tényen felbuzdulva álltam neki két darab elkészítésének: mindkét esetben szőrmebélést terveztem, kívül viszont a szőr csak a széleken látszik, így drágább textillel fedtem be a külső hengert. Az első darab több apró darabból táblába varrt gidaszőr kék anyagában mintás selyembrokáttal. Míg a másik sötét nyúlszőr tábla hímzett selyemanyaggal. A táblákat zöld gyapjúra dolgoztam rá (bár itt a szín természetesen lényegtelen, hiszen nem látszik ki), mivel mindkét tábla bőre igen finom és vékony.
Nem csak a hő megtartása miatt fontos a szőrt - jelen esetben a gidát és nyuszikat - textilalapra dolgozni, hanem érdemes hosszú távra is tervezni: a bőrök vékonyak, könnyen szakadnak, így érdemes egy kicsit több időt eltölteni velük kézi varrással, több réteg összedolgozásával, mert tartósabbak lesznek. Egyébként erre a szűcs is külön felhívta a figyelmemet, akitől a szőröket sikerült beszerezni, bár az őszi partletem prémjénél volt szerencsém tapasztalni a pézsma "állagát".
Íme pár kép a végleges változatig:
Tiramani Jenny - North, Susan (ed.): Seventeenth centruy women's dress patterns. London, 2013.
