Először Esztergom török kézre kerülésekor hallottam egy különleges szerkezetről, ugyanis egy védő elárulta a töröknek a vár gyenge pontját: a vízellátás helyét. Egy ásatás alkalmával pihenés képpen a -4 °C-ban átsétáltunk ebédidőben az Özicseli Hadzsi Imbrahim dzsámihoz. Maga az épület és annak története is érdekes, de a mellette található maradványok egy európai viszonylatban is unikumnak számító szerkezet képe bontakozik ki. A dzsámi mellett található egy bástya, amelyet a jégzajlás többször megrongált az évszázadok folyamán. Ezen a bástyán belül találták meg egy bonyolult szerkezet nyomait. A helytörténettel többen foglakoztak – mint Zolnay László és dr. Horváth István is -, tudomásuk volt a szerkezet helyéről is, de a történetének, működésének és pontos kinézetének rekonstruálása egy ideig váratott magára.
A vár alatt létezik egy nagy karsztforrás, amit az ipari termelés, a szénbányászatban való felhasználás elapasztott, de az utóbbi időben újra felgyűlt a víz.
Mivel előfordul korábbi forrásokban, biztosnak tűnik, hogy hiába használják a törökök, nem ők építették. A vízgép az 1470-es években épülhetett, s a vár alatti meleg vízforrás hajtotta megy a malomkerékkel működtetett szerkezetet. Körülbelül 210 évig működött, s ez alatt több nemzet utazói (több mint 20 féle forrásban) írták le az esztergomi vár vízellátását biztosító kereket. A malomkereket a leírások szerint a víz ereje hajtotta meg, ami golyókat mozgatott meg. Azok beleesve a vízbe lökéshullámot indítottak el és ez a 60 méter magasan fekvő várba nyomta föl a vizet.
A törökök előtt is született leírás a szerkezetről: „De most visszatérek a melegvízű forrásokhoz, és a Duna partján fekvő Istrogranumhoz, vagy miként jelenleg hívják, Strigonium-hoz... Itt, a hegy lábánál, amelyre nagyszerű várat építettek, ott, ahol a Dunával érintkezik, toronnyal körülvett melegforrás fakad, amelybe a meredek lejtőn a várból a forrásig nyúló fal védelmében lehet lejutni. Ebből a forrásból olyan bőséggel tör fel a víz, hogy hajdan gabonaőrlő malmot hajtott, most pedig tympanumhoz hasonló [similem tympano] vízemelő gépet hajt, amellyel a vizet a Dunából föld alatti vezetéken az említett toronyba merítikmajd a várba átömlesztik.” Georgius Wernher: „De admirandis Hungariae Aquis HYPOMNEMATION” (1542–43-ból)
A legrészletesebb leírás Evlia Cselebi török utazó tollából származik, részletes, hosszú leírást küldött 1663-ban a szultáni szerájnak. Cselebi járt a helyszínen, így készítette a leírását:
„Lenn a nagy külváros nyugati részének végén, a Kis kapun belül egy vízi gépezet van. Deszka zsindellyel fedett kupolás épület védi. A kupola deszkából készült, hogy felnyitható legyen. A deszkakupolán azonban egy kéménylyukat vágtak. A tudós mester ezzel a nyílással valóban nagy szolgálatot tett. E nyíláson a világító napnak fénye beverődvén, a gépház belsejét egészen megvilágítja. Egyenesen e nyílás alatt a Dunából jövő egészséges víz számára kerek vízmedence található. Ebben a medencében különféle hengerkerekek vannak, amelyeknek minden része, úgy a kerék is, erős tölgy-, cser- és égerfából van, és egészen a Dunában állnak.
Eme hengerkerekeknél magasabban, egy tölgyfából készült, kocsikerék nagyságú hengerkerék van, amelynek kerete körös-körül a szélén lyukas és így a vizet beeresztő ötven kis láda van rajta, ez a hengerkerék azonban nincs a vízben úgy, mint az alsó hengerkerekek. Az említett világosságbebocsátó nyílás alatt a hengerkeréknek tengelye emberi kar vastagságú vastengely. Lenn, a Dunában levő fahengereknek kerekei és kötelei emberi ágyék vastagságú vaskerekek és kötelek. Némelyik kerék emberi kar vastagságú, s teve nyaka módjára girbegörbe, mesterséges kerék. A kovácsmester eme bámulatos kerekeknél annyi ügyességet fejtett ki, hogy az elképzelhetetlen. E vaskerekek szélein ágyúgolyó formájú, negyven-ötven darab kerek vasgolyó van, ezen eszközökkel és kerekekkel a különféle hengereket a víz erővel mozgásba hozza és a keréken levő golyók a Dunára csapódván a Duna vizét erővel a vas csö[vek]be hajtják, és míg a kerekek forognak ezen golyók folyton egymást követik. A Duna vize ily módon fenn a belső várban levő csorgókút víztartójába ömlik. Az összes vízcsövek vas muskéta-puska alakú, csatornás csövek, s a meredek sziklák között egyenesen fölfelé futó, néhány csekély értékű vascsőből állanak. Ezek a vasból való, szökőkút gyanánt egyenesen felfelé menő, három minaret magasságú vízvezetékek és a háromszáz rőf magasságában levő csorgókút, bámulatot keltenek. Az említett belső vár sziklájának egészen az alján, a vízi malmokat és kerekeket magába foglaló gépházban, egy sziklából, mintha hétfejű sárkány okádná, meleg forrás vize bugyog ki, és húsz rőfnyire alább a Dunába ömlik.
E gépházban a kerekek kezelésére csak egy ember van kirendelve. Miután a megszemlélést elvégeztük a molnárnak néhány ákcset adván, így szóltam: „Öregapám! Engedje meg, hogy a kerekek és a hengereknek mozgását és megállását is megtekinthessük.”
„Fiaim! – mondá ő, – ezeknek a kerekeknek a mennydörgő zakatolását és zúgását ti ki nem bírjátok és a szökőkútnak az égig való felszökkenését megnézni nem lesz bátorságtok.” Én válaszoltam: „Lelkem apó! Mi világutazó és értelmes emberek vagyunk. Vajha! Ezt is megláthatnánk. – Erre mondá: „Tehát ne féljetek fiuk, egy kissé hátrább!”, s először a tetőn említett kéménynyílás födelét felnyitván a gépházban levő magas keréknek vizet befogadó kis ládái vízzel teltek meg, amire a hengerkerekek azonnal forogni kezdettek. Nagy Isten! Olyan zörgés keletkezett, mintha az utolsó ítéletnek hirdetője volna. Némelyik kerekek jobbra, némelyek balra forogtak s valamennyi kerék, egyik a másikba kapcsolódván, óra módjára mind forogni kezdett. Az öreg molnár apó pedig egyszerre csak azt mondja: „Ne féljetek, ne féljetek fiuk!”, s egy vízvezetéki vascső formájú csövet erősen forgatott s mihelyt megcsavarta, a várba vezető vízcsatornából a víz emberi nyak vastagságban a kéménynyíláson át egyenesen az ég felé kimenvén, három Szulejmáni minaretnél magasabbra emelkedett s zúgva, dörögve úgy ment ki, hogy midőn legmagasabb pontját elérte, szivárványt játszva szökőkútszerűen leesett, és a Duna folyóba ömlött. Félóráig voltunk a szemléletbe csodálkozással elmerülve. Isten látja, a molnár apó is igen kiváló ember s hála Istennek! Áldásával tisztelt meg, és maga a nagyvezír, Köpröli-záde Fázil Ahmed pasa is megnézte e dolgokat, s a tiszteletreméltó öreg molnárnak ötven aranyat ajándékozott, és tíz ákcse fizetésemelést rendel el neki. Ezen külvárosnak harmadik kapuja is e gép malmának ajtója felé nyílik...”
Karácson fordítását Dávid Géza egészítette ki a alábbiakkal:
„...De vize nem olyan meleg. Erre a hévforrásra a régi idők mestere a sziklák kivájásával egyfajta csatorna gátat emelt, amelynek a forrása Miháldi László király ideje óta a jelen pillanatig, azaz kétszázhatvan év óta nem ismert. Szulejmán kán(?) óta ez a vár mohamedán kézen van, de a melegvíz útját nem tisztították meg, és nem ismert tiszta vizének forráshelye, ám még most is áll. Az egykori mester ezt a hőforrást a gépezet belsejében lévő malomkerékre vezette, ott a víz, mintha hétfejű sárkány szájából folyna, úgy jelent meg. Valamennyi kerekét ez a hévforrás hajtja, majd más úton ömlik a Dunába. Először a víz zubogása miatt nem sok hiányzott, hogy epénk megpattanjon, s lakhelyünk a sír legyen. Éppen ezen a ponton voltam én szegény.
A Duna folyó vizének bonyolultan, szűk csöveken és különböző kifundált ékszerű kerekekkel a mennybolt csúcsával egy magasságban a szikla tetején lévő felsővárba kell jutnia. Míg ennek a kútnak a látványát szemléltük, az öregapó az említett kútnak a vezetékét mesterien elzárta, és a víz a felső cserépvezetéken át a csúcs felé tört. Ritka és különös művészet, ahogy a Duna medencéjében lévő gömbszerű vasgolyók egymás után a Duna vizét a vasból készült vízcsövekbe lökték."
Három feltételezett építtető jöhet szóba: Vitéz János, Hippolito d’ Este és Bakócz Tamás. Jelenleg az egyik legvalószínűbb közülük, Hippolito d’Este, mint megbízó, s a Mátyás építkezésein dolgozó Clementi Camicia lenne az építész, aki megalkotta ezt a fantasztikus szerkezetet. Kronológiailag d’Este a legvalószínűbb, mivel Clementin kívül nem ismerünk a korszakban itt dolgozó hasonló volumenű építészt. Emiatt a másik két érsek kevesebb eséllyel esik latba
Dr. Kolumbán György jogászt elkezdte érdekelni a szerkezet a források alapján, és saját kutatásai után elkészített egy lehetséges modellt. Ezek után több mérnök próbálkozott többféle módszerrel, melyeket használhattak és működtethettek a 15. században. Jelenleg legalább 4 féle elképzelés létezik a szerkezet működési elvére, de ezeket a források segítségével, százszázaléknyi pontossággal nem tudjuk bizonyítani, ugyanis mindegyik működő képes. A vízgép problémája ismertté vált,így egy konferenciát is szerveztek 2003-ban Az esztergomi reneszánsz vízgép nyomában címmel, amiben az esztergomi Balassa Bálint Múzeum mellett a Duna Múzeum is részt vett.
Jelenleg Deák Antal András foglalkozik a témával részletesen.
Az alábbi bibliográfiában részletes leírásokat és a modellek álló vagy működő mását lehet megnézni.
Bibliográfia:
DEÁK Antal András: Az esztergomi reneszánsz vízgép históriája. Hidrológiai Közlöny 88 évf. 3. sz. / 2008, 13-22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése