Skófium: Keszkenő

A kora újkorból sok keszkenőről, azaz kézbe való kendőről maradt adatunk főleg a hagyatéki leltárakban és a hozományjegyzékekben. Valószínűleg a 14. századtól már megjelent Magyarországon, ahol a királyi ruhatárakban találjuk meg. A magyarban a kezet fedő kendő régies kifejezése a keszkenő szó. Méretüket tekintve általában 20 és 40 cm közötti szegett oldalú textildarabokról beszélhetünk, melyeket hímzés és a szélükön különféle csipke fajták díszíthetnek. A ruházat többi részéhez hasonlóan a főúri rétegről van több adatunk, mivel festmények is róluk készültek. Egy-egy lány, asszony általában 10-20 darab kendővel rendelkezett, de ez a szám elérhette akár a 100 darabot is. A jegyzékekben nagyon sokféle anyagú és díszítéstechnikájú kendőt találhatunk. A 16. században megjelenik viseletképeken, ahol a nők a kezükben tartják összehajtva. Ezt megtaláljuk néprajzi környezetben is egészen a 19-20. századig, ahol az ingvállas-mellényes viselet része, általában ünnepi alkalmakkor. Eddig ásatásról egyelőre nincs ilyen megmaradt egész vagy töredék kendőnk, de a fenti szokás vélhetően a kora újkori hagyomány továbbélése lehet. Emellett biztosan tudjuk, hogy a 16. században már tettek ilyet a halott mellé, amit ravatalképek is bizonyítanak. Ebből is látszik, hogy a társadalom számára jelentéssel bírt, mint személyes emléket a halottal együtt temették a kendőt. De ha a menyasszony hűtlen volt, a vőlegény megszaggathatta a tőle kapott jegyajándékot, a jegyesség felbontása miatt.

A néprajzi hagyományban gyakran a tánc közben is használták, a tánc hevében bele törölhette az arcát a páros férfi tagja. Gyakran kapott a legény vagy fiatal férj a kedvesétől keszkenőt, melyet a zsebébe tett vagy a derekára tűzött. A 16. században is megtaláljuk férfi és női leltárakban is, tehát a jegykendő szokása visszavezethető egészen a kendő megjelenéséig.

A felhasznált anyagok közt elég sokféle változatot találunk, mint a finom vászon, vékony és vastag gyolcs, magyar vászon, morvai vagy lengyel patyolat a leltárakban. Néprajzi gyűjteményben szintén finom, könnyű anyagokból készült kendőkről tudunk, mint a gyolcs vagy a fentebb említet vászon.

A hímzéstechnikák elég változatosak voltak, annak ellenére, hogy kevés kendőt ismerünk, azok is gyűjteményekben maradtak meg, éppen a finom anyaguk miatt, mely könnyen tönkremegy, szétfoszlik. A leltárakban találunk selyemszállal hímzett, skófiummal, magyar arannyal dísztettet, vagy arany és ezüst szálakkal vegyesen kevert selyemfonallal készült darabokat. A színek általában elég változatosak voltak, a teljesen fehértől a színesig minden fajta megtalálható. Divatszínnek a vörös és a zöld tekinthető. Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy növényi ornamentikát használnak többségében. A hímzéstechnikák közt a magyar mellett spanyol, és olasz módra készült kendőket említenek a források. Amit biztosan kedvelnek az a tiszta fehér hímzett kendő, s egészen a 20. századig divatban marad a színes változatok mellett. A keszkenők szélén szintén megtaláljuk a 15. századtól a különféle csipkefajtákat, a törökös rojtostól kezdve a rececsipkén át a vert csipkéig.

Jelenleg egy finom szövésű vászon anyagot választottam egy keszkenő elkészítéséhez. Ezt a 20x 20 cm nagyságú textildarabot egy törökös mintával hímzem ki. A széleit selyemfonallal szegtem le, amit a szegéshez használt selyemszállal csipkével egészítettem ki. A csipke egyszerű és gyorsan elkészíthető. Duplán hurkot készítek a kb 1 cm hosszú szegélyrészen. Ezt a két szálat egy csomóval átfogom, és ezt a csomózást folytatom, amíg végig nem érek a hurkon. Közben nem árt figyelni, hogy feszesen tartsuk a csomókat, mivel könnyen elfordulnak.

A törökös mintát többféle hímzéstechnikával töltöm ki.

De ez legyen egy külön bejegyzés a nehézsége miatt...