Van, ami nem változik...

A komoly régészeti-történeti kutatásba belemerülve az ember hajlamos elfelejteni, hogy a megtalált tárgyak tulajdonosai vagy az elemzett levelek írói teljesen ugyanolyan gyarló, esendő, de szeretni képes emberek voltak. Kaphatóak egy jó heccre, ha a barátjukról volt szó, ha kellett kiálltak a barátaik mellett, s ugyanolyan szükségleteik voltak, mint a mai embereknek. Ezt nem árt az eszünkbe vésni, mondjuk heti rendszserességgel, nehogy abba a hibába essünk, hogy életképtelen dolgokat állapítunk meg, mert nem látjuk az embert a tárgy mögött.

Aztán talál az ember a könyvtárban, levéltárban olyan apró szösszeneteket, ami rendesen fejbe kólintja, és a fibulatipológia helyett egyből élő emberek lebegnek a szeme előtt. Persze az is meg lehet, hogy nem mindig a fentebb felsorolt pátosszal találkozik a jámbor kutató, hanem a rideg valósággal.  A Nemzeti Múzeum könyvtára egy patinás, de véleményem szerint barátságos hely. Körben olyan matuzsálemek ülnek a polcokon, mint a Történelmi Tár, az Archeológiai Értesítő, a Dolgozatok az Erdélyi Múzeumnak, s ezek öregebb és fiatalabb példányai figyelnek a tisztes kutatógenerációkra, meg nyögnek a technika új vívmányitól, mint az a fránya vaku azokon az okos kis telefonokon és fényképezőkön... Mindent összevetve meglehetősen jól tudja magát érezni, minden történelem iránt fogékony ember, a régi könyvszagban és a lenolajjal kezelt polcok illatában.

És ez az a pillanat, amikor jelen sorok írója a könyvtár egészen idillinek ható csöndjében, egymagában ülve egy döbbent pillanat után hangos nevetésben tör ki. Az még hagyján, hogy a kutatók nagy részén szintén átfut a döbbenet, az öregebbek még rosszallóan is billegtetik  a fejüket, de hogy ezek ellenére abba nem bírom hagyni a rázkódó nevetést, az is egészen biztos. 

A középkori, kora újkori viseletek kutatása, azok társadalmi vonatkozásai szerintem egy nagyon érdekes és elég rendesen elhanyagolt téma. Az ember neki áll végül a dolognak és az ezernyi érdekes cikk, könyv közt, még legalább ugyanennyit talál. Történelmünk számára fontos emberekkel, életpályákkal találkozik, mint Nádasdy Tamás  (1498-1562), Horvátország és Szlavónia bánja, Vas megye főispánja 1437-től, 1542-től országbíró, 1554-től Magyarország nádora. Házasságát tökéletes sakkmesteri lépésekkel illeszti be a ranglétrán való előrejutásba. Felesége a tizenéves árván maradt Kanizsai Orsolya lesz. Korkülönbség köztük 23 év. Első házasságkötéskor nem feltétlen választanak így a korban. És mindennek ellenére az egyik legsikeresebb házasságról beszélünk, hiszen több száz levél maradt fenn az 1550 évektől egészen Nádasdy haláláig. Olyan szeretettel, iróniával, humorral, büszekséggel és féltéssel tudnak írni egymásnak, hogy az ember szinte el sem hiszi, hogy létezik ilyen két ember közt. Számomra különösen kedves ez a levelezés. Mikor édesanyám nevet választott nekem, épp ezek a levelek kerültek a kezébe. Még ha az ember nem is hinne a "nomen est omen"-ben, őt meggyőzte Nádasdy általános levélcímzése:Szerelmetes Orsikámnak. Így lettem Orsolya.

Ebből is látható, hogy borzasztóan szeretem ezt a forráscsoportot, de ebbe a szemsaroktörölgetős nosztalgiába rombolt bele a következő levéltöredék, amit eddig valahogy föl sem fedeztem:

Nádasdy Tamás Kanizsai Orsolyához:

,,… Balázs deák pedig azt mondja, oroszlánszín selymet kéretsz az gomboknak, osztán igön szép vöröset, mi légyön az oroszlánszínű, azt sem értök. Azért írd meg nyilvábban, és küldj valami próbát es, kihöz képest tudják az kétfélét megvenni…”

Lehet már a sok kávé, lehet a fáradtság tette, de lelki szemeim előtt a jó katona, a stratéga, a megfontolt főúr helyett egy átlagos férfi képe rémlett fel. Ismerős a helyzet, nem? Áll három férfi a boltban, a főúr - az intézője és a kereskedő - egy nő számára teljesen érthető, pontos instrukciókat tartalmaző kéréssel a kezében. Felolvassa az instrukciókat a jámbor lélek, de még mindig csak vállvonogatnak, majd a teremtés koronái lapos, cinkos pillantásokat váltanak egymással tökéletes egyetértésben, hiszen mindhárman ugyanarra gondolnak... Mi a frász az az "oroszlánszín"? Miért nem lehet ezt valami értelmes módon leírni... Oroszlánszín... Nem is láttunk még olyan jószágot, honnan tudjam milyen a színe?!... Különben is megint egy ruha. Na nem mintha nem állna jól neki a múltkori is. És különben is az én feleségemnek jár a legjobb, hiszen nádorné, na de a bordó miért nem jó? Az olyan jól megy a szeme színéhez...Legalább valami darab anyagot küldött volna "oroszlánszínnel"...Még a neve is olyan abszurd... Na de most ki kéne választani, mert a múltkor is késtem azzal a kék atlasszal... Most mi legyen?

És hirtelen rájövök, hogy lehet, hogy vannak olyan, az ember lényébe írt dolgok, mint például a nemek "működése", az életkorok sajátosságai, amit mint tényezőt egyszerűen kihagyunk a kutatás nagy egészéből. És hirtelen megjelenik az a kis rajzfilmes villanykörte a fejem felett: hogy ezzel milyen jó foglalkozni! Nem is hülyeség ez az életmódkutatás :)

Ilyenkor mindig megbizonyosodom dolgokról:

1. Azt hiszem elmondhatom, jól választottam hat éves koromban, nem tévesztetem pályát, még ha akadnak is pillanatok, amikor az ember így-vagy úgy kissé elbizonytalanodik. Jó hogy nem lettem lóidomár, mivel nem fértek volna el a panelház erkélyén.... Vicces is tud lenni a történelem...

2. Érdemes a történelmet emberi oldalról megközelíteni, mert ez a tényező bizony nagyban befolyásolhatja a régész, történész, művészettörténész által fellelt adatokat. Vannak trendek, divatok, amiket követnek a különböző korszakokban élők, de van saját akaratuk, érzéseik és ahogy egy jóbarátom fogalmaz, mindenkinek van valami fétise is, amihez megmagyarázhatatlan okból ragaszkodik. És lehet, hogy azon a csatton azért van 4 granulált gömböcske, mert a szomszédnak 5 volt és neki csak azért sem kell olyan! És az is lehet, hogy Antonio Guevara fogta meg jól 1527-ben a lényeget, hogy van ami nem változik: a férfiak és nők éljenek akármilyen korban, ugyanolyanok minden időben....